Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 9. szám - Csató Károly: Kirostált kavics (szociográfikus kísérlet, II. rész)
le mind az öten: a főmérnök, maga, én, hívjuk be a párttitkárt, a KISZ-titkárt. .. A műszaki részhez a főmérnök ért jobban, s az egyéb dolgokról, amit ott kell kifejteni a szöveges részben, arról is kell szólni, hogy a munkavédelmi helyzet hogy alakult, és így tovább ... Ezt majd én segítek megmagyarázni. Hogy ezt mindig maga szokta összeállítani! A jövőben majd így állítjuk össze! Ez volt az első, úgy vettem észre, ami neki nem tetszett. Nekem az volt a stílusom — mert dolgoztam több főkönyvelővel —, hogy ezt a munkát — bejöttek hozzám, összeültünk — együtt megbeszéltük, nehogy rosszul magyarázzuk meg a dolgokat, amit felterjesztettünk. Ez volt az első, ami nem stimmelt nála. Pár hét elteltével bejött hozzám, hogy a fizetésemelésére tegyek javaslatot, illetve írjam alá. Azt mondtam: nézze főkönyvelő szaktárs, várjuk meg ezt az éves mérleget — szeptember végén volt — és ha jól, precízen összeállítottuk, jól megy minden, én leszek az első, aki javasolni fogom, hogy valamit a fizetésén javítsanak. De neki most kell és így tovább!.. . Erre nem vállalkozom, amit megmondtam, azt megmondtam. Innen is kezdődött nekünk a balhénk. Ez már az ötvenszázalékos mélypontnál volt. Folytatódott azután hetvenkettő február—márciusban, pontosan nem tudom, de a feljegyzéseimből, jegyzeteimből meg tudom állapítani. A megyei tanács összehívta az igazgatókat egy értekezletre. Ott az osztályvezető elvtárs, határozottan, őszintén, és igazságosan a vállalatot nagyon csúnyán elmarasztalta. Nem egészen az eredményéért — is! —, hanem a mérleg slendrián, — (szó szerint már nem tudom, de megvan a följegyzésem) — elkészítéséért. Nagyon csúnyán elmarasztalták a vállalatot. Ez rám is vonatkozott, mert a mérleget én is aláírtam. Hozzáteszem, nem akartam aláírni, de nem akartam azt a cirkuszt, ami a Magyarival volt. Tele helyesírási hibával, értelmi, közgazdasági összefüggéstelenségekkel és egyebek. Nem akartam aláírni, de mondom, ez az első mérleg, ebben még úgysem én dolgoztam. Kicsit langyosan és labilisán is kezeltem, hogy ezért nem egészen vagyok felelős. Nem volt helyes álláspont a részemről. Mindegy. A lényeg az, mégiscsak aláírtam. Amikor visszajöttem az értekezletről, behívtam a főkönyvelőt és a főmérnököt. Megmondtam neki egy az egyben, kereken: nézze főkönyvelő szaktárs, megmondtam már, hogy ez a mérleg nem jó, nem precíz, nem helyes. Nem fogom javasolni a fizetésemelését. Úgy nézett rám, hogy villámokat hányt a szeme, meg vasviliát. Szóval, kihúztam a gyufát nála, röviden és magyarul. Ettől kezdve aztán nem stimmeltünk. Kígyót, békát összeszedett, összekiabált rám. Ennyit tudok mondani az elvtársnak. Sajnos, így jártam. Sajnos! Az illetékesek neki adtak igazat. Hadd tegyem hozzá — kérdezte, hogy milyen ember! — az összes vezetőket összeszidta, nyomozott utánuk. Megismertem én a karakterit is. — Hogy van ez a nyomozás? — Konkrét példát? Ahol én dolgoztam korábban, információkat szerzett. Nem csak rólam, hanem a munkatársaimról is. Odahívtam egy elvtársat, párttagot, hát elment a munkahelyére és . . . — megmondom név szerint, László Miklósnak hívták. Régen ismertem. Érettségizett fiú. Én nagyon szerettem, értelmes ember volt. Önhatalmúlag elment Bordás a munkahelyére. Pedig nem az ő dolga volt ez, hanem a személyzetisé. F-gyiktől is, a másiktól is érdeklődött, nyomozott. Kérem, ha maga meglátná ennek a dokumentumait, elcsudálkozna. Ugyanígy csinált dokumentumokat rólam is, de ugyanígy másról is. Ez egy nagyon érdekes ember volt és emellett nem egy jel'emes. Dolgozni nem szeretett. Volt ezért is többször balhénk. Csinálja a maga munkáját! Ellenőrizze a beosztottait, segítsen nekik, de az állandóan kószált, sose volt bent. Hol a tanácsnál — hun ez, hun az —, hol a Népi Ellenőrzésnél . . . atyaúristen tudja, hogy hun. Egyábbü! sem állt, csak írt. MÍNUSZ felé... A „Kérem bizalmasan kezelni” jelzésű feljegyzések korszaka. Ki hova ment? Miért? Lehetőleg tudni a másik minden iépését, hogy adott esetben lehessen ellene tenni. A személyes kapcsolat befagyása ellenére a hivatali kapcsolatot azért tartaniuk kellett. Közvetetten: levelezéssel, „bizalmas” bejelentések, feljegyzések tucatjainak bástyája mögül kiröpített utasításokkal, felszólításokkal. így jutottak odáig, hogy feljegyzésre feljegyzés, áskálódásra áskálódás a válasz. Persze, ezt egyedül nem lehet csinálni, ehhez segítők is kellenek, akik bizalmas bejelentéseket tesznek, annak, akinek az adott helyzetben jobban ki vannak szolgáltatva, vagy akitől a nagyobb védelmet remélik. A főkönyvelőről: .........bejött a pénztárfülkébe és a bérlisták egy részét maga elé vette és dolgoztunk. Kis idő múlva ő szólt, hogy nézzek oda, amire én felnéztem a papírról, és ...” (Azt mutatta, amit pénztárban nem szoktak mutogatni.) Az asszonyka, akinek a nevét nem kívánom leírni, Juhász Kálmánné nőfelelősnek elmondta az esetet. 84
