Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (4. rész: A halhatatlan Rákóczi)

Számontartják a helyet, ahol győztek vagy vesztettek a kurucok, esetleg az összetűzés néhány fontos mozzanatáról is mesélnek. A nagyecsedi várat állítólag úgy mentették föl, hogy az ostromló labancokat becsalták a feneketlen Ecsedi-lápba.

Néhány éve pusztult el a hatalmas balatonakarattyai Rákóczi-szilfa. A helyi hagyomány azt tartja, hogy egy csata után a fejedelem hozzákötötte lovát és országgyűlést tartott alatta. A történeti igazság szerint Rákóczi sosem járt ezen a vidéken, nemhogy országgyűlést hívott volna össze Akarattyára. De az igaz, hogy 1707-ben Balogh Ádám ezredes lovassága rajtaütött egy nagyobb német és labanc csapaton, több százat levágott közülük. Ezt az ütközetet a vén szilfa is láthatta ifjabb korában. Igazi jelentőségét azonban mégsem ez a történeti nevezetesség adta, hanem, hogy határjel volt a keleti magasparton álló faóriás. Koronája és a szembenlévő tihanyi apátság toronygombja közé húzott képzeletbeli egyenes jelentette a somogyi és zalai halászható vizek határát.

A nagyenyedi két fűzfa az akarattyai szilnél is híresebb. Nagyenyed többször is hadak martalékává lett a kuruc háborúk idején. A harcokban elesett diákok emlékműve ma is látható a városka sétaterének árnyas ligetében, Jókai ismert novellájában kiszínezte a történetüket. Trajtzigfritzig és Bórembukk marcona labancvezérek például sosem éltek, a hős diákok emléke azonban az egyik legismertebb kuruckori történetté lett.

Az emlékfáknak különben nagy szerepe van a Rákóczi- és kuruchagyományokban. A kortársak följegyezték, hogy a Rákócziak fakedvelő urak voltak. II. Rákóczi György például így keltezte a Sáros megyei Zborón írt leveleit: ,,Kelt Zborón a száz hárs alatt”. Unokája, a vezérlő fejedelem nem egyszer sétált barátjával, Bercsényi Miklóssal a híres hársfasorban. Rákóczi-fából szinte minden egykori Rákóczi-birtokon található egy- egy. Egész erdőség keletkezne, ha valamilyen természetfeletti erő egymás mellé ültetné őket. Ha pedig a fejedelem mindegyik fa alatt időzött volna, aligha tölthet be történelmi szerepet, mert sokat kellett volna fák alatt pihennie.

De nemcsak Rákóczinak van fája, hanem például Balogh Ádámnak is. Miután holtfáradt lova kidőlt alóla, Szekszárdtól délre a Csatári-patak partján álló szil alatt fogták el. Később a császár Budán lefejeztette.

A jóvízű források és kutak éppúgy barátai az embernek, mint az enyhet nyújtó nagy fák. Vizükkel sok helyen maga a fejedelem is csillapította szomját, máskor a lovát itatta meg belőlük. Rákóczi-kutak és források ugyancsak az egykori birtokokon, Zemplén, Abauj, Bereg, Szabolcs és Szatmár megyékben találhatók nagy számmal. Szinte minden harmadik faluban van egy, vagy volt, míg be nem temették. A legnevezetesebb a sár- rospataki vár Vöröstornyának pincéjében látható feneketlen sziklaüreg, a Kaszáskút. A népmesékből ismeretes kivégzőhely, amelynek oldalából élesre fent kaszák és villák nyúlnak ki, hogy a belévetett gonosztevőt összevagdalják. Sárospatakon I. Rákóczi Ferenc nevével kapcsolják össze építését, valójában azonban jóval régebbi, és valószínűleg nem büntetésre, hanem víztárolónak használták.

A síkságokon emelkedő halmok, kiemelkedések, akár a török emlékeket, a kuruc hagyományt is vonzzák. Európa-szerte elterjedt monda, hogy a katonák sapkájukkal hordtak össze magaslatot elesett bajtársaik teteme fölé. Ismeretes több régészetileg föltárt ilyesfajta magyarázató sírhalom, azonban többnyire népvándorláskori temetőt rejtettek magukban. Ahol azonban a Rákóczi-hagyományok élénkek, a mesterséges emelkedéseket ezekhez illesztve kapcsolják össze a kurucokkal.

De nemcsak temetkezés adott alkalmat dombok emelésére a hagyomány szerint, hanem az is, hogy afejedelem sátrának magosán,és a többi fölé emelkedve kellett állnia, például a vitkai Koportoson vagy az orosi Tatárdombon. Számos Rákóczi-hegyről és Kuruc-dombról mesélik azt is, hogy Rákóczi onnan figyelte a közeli csatát.

93