Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (4. rész: A halhatatlan Rákóczi)
KRÓNIKA KOSA LÁSZLÓ NÉPÜNK TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETE 4. A halhatatlan Rákóczi A török háborúk idejének nemcsak a magyar-török összecsapásokhoz kapcsolódó mondái vannak. Föltűnnek hősei között a rendi és a vallásszabadságért folytatott harcok vezetői, az erdélyi fejedelemek és legfőbb katonai erejük, a hajdúság. Törökökkel hadakozó hajdúkatonák emlékével az előző részben találkoztunk. A hajdúnánási Testhalom mondája a hajdúk belső villongásainak tanúja. Arról szól, hogyan pusztították el az egykori Vid községben lakó rác hajdúkat a nánásiak. A harc önvédelem volt, a vidiek ugyanis a szomszéd város fölprédálását tervezték. A Bocskai szövetségében vívott első győztes csata, a nagykereki ütközet emlékezete helybeli mondákban, dűlőnevekhez fűzött magyarázatokban él. Bocskainak különben Hajdúság-szerte igen nagy a tisztelete. A kiváltságokat adó, letelepítő fejedelem kultuszát nemzedékeken át élénken ápolták. Alakjához a család eredetmagyarázatának kivételével mégsem tapadnak mondák. Jól ismert mesei történet ez, amelyben Micbánnak, a Bocskai-család ősének hetes ikreket szül a felesége. A gonosz bábaasszony el akarja őket veszejteni. De hiába rakja a kicsinyeket kosárba, és teszi folyóvíz hullámaira, azok megmenekülnek, és nagytekintélyű nemesi család sarjad belőlük. Nagyhírű a Báthori-család őse is, aki az Ecsedi-lápban lakó sárkányt győzte le. Onnan kerültek a családi címerbe a sárkányfogak. Az utolsó Báthoriak egyike, Gábor erdélyi fejedelem Nyírbátor és környéke hagyományaiban nagyerejű hősként ismert. Egy alkalommal például elszabadult, dühös bikát fékezett meg, akár Toldi Miklós. A könnyelmű és zsarnokoskodó Báthori Gábort a bölcs és józan Bethlen Gábor követte a fejedelmi székben. Címerszerző őse ugyan nem ölt sárkányt, de egy alkalommal oly ügyesen nyilazott, hogy a nyílvessző egyszerre két hattyú nyakát fúrta át. így láthatók a címerében. Alakjához Erdély-szerte mondák fűződnek. Ismerik vadászhelyeit. A tordaiak úgy emlegetik, mint a Básta tábornok által fölégetett város fölépítőjét és új- ratelepítőjét. A politikailag és vallásilag megosztott 17. századi Magyarországot idézi, hogy viszont a nyugat-dunántúli Bethlen-emlékek fordított előjelűek, a fejedelem és katonái dúlásáról szólnak. Egyik alvezére, aki az ellenfeleit elevenen akarta eltemettet- ni, csatavesztéskor a maga ásta gödörben leli halálát. Mindezek a hagyományok azonban töredékesek a 17. századi szabadságmozgalmakat betetőző Rákóczi-szabadságharc emlékeihez képest. Annak, hogy a fejedelem emléke máig eleven a parasztság körében, bizonyára oka volt, hogy a német zsoldos csapatok által sokszorosan megsarcolt, az adók terhe alatt nyögő jobbágyság terheinek enyhítőjét várta a lengyelországi bújdosásból hazaérkező Rákócziban. Maga is megemlékezik róluk Emlékirataiban: ,,...alig lehet elképzelni azt a buzgalmat és örömöt, amely a népet mindenfelől hozzám vonzotta. Bandákba jöttek, kenyeret, húst és más szükséges élelmiszert hoztak... E nép buzgalmának nem volt elég, hogy képessége szerint ellátott élelmiszerrel, hanem hazaküldték asszonyaikat és gyermekeiket, beállottak katonáim közé és többé sosem hagytak el.” A magyarok mellett a ruszin (ukrán) és a szlovák jobbágyok is lelkesedtek urukért, mint ahogy erről történeti dalaik is tanúskodnak. A csatákhoz, kisebb-nagyobb csetepatékhoz nagyon sok helyen fűződik hagyomány. 92
