Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - MŰHELY - Hasznára lenni a Duna-táj népeinek (Beszélgetés Balogh Edgárral szociográfiai kérdésekről - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)

Kérdésem kapcsolódik az eddig elhangzottakhoz. Már volt szó arról, hogy milyen nagyszerű kezdeményezői voltak a háború előtti román többségi nyelvű szociográfiának. Jelenleg a román irodalomban hasonló törekvéseknek van-e szerepük? Gondolom, Erdélyben sokkal jobban megfigyelhető ez, mint például nálunk. Pusztán azért is, mivel nincsenek nyelvi akadályok. Beszélhetünk-e a hagyomány ösztönzéséről és mai késztetésről?

Bizonyos mértékig kritikával kell élnem, mert az az érzésem, hogy a román közvélemény alakításában túlságos szerephez jutott a távoli, ködös múlt történelmi tablója és háttérben van a konkrét mai társadalmi közélet felmérése. Nem helyettesíti ezt a maga helyén nagyon hasznos, adatok sokaságát rögzítő tudományos gyakorlat sem, melynek során a régi monográfikus iskola elemeit modernizáló törekvésekkel találkozunk. Az így születő monográfiák annyira akadémikusak, részletekbe menőek és szaktudományi jellegűek, hogy jóval kebésbé hatják át a maguk valóságdokumentációjával a román közvéleményt, mint a bizonyos mértékig távoli múltat elővarázsoló történelmi kutatás. Én a magam részéről — ismervén azt a hallatlan népi energiát, amelyet Európában az Alpok vonalától keletre élő nemzetek mai szocialista kialakulása képvisel — meg vagyok győződve arról, hogy mind a történelmi romantika egyfelől, az elvont, akadémikus szociológizálás másfelől helyet fog adni egy élő, dinamikus, modern szociográfiai felmérésnek, s ez majd újra rangot ad a valóságban való irodalmi tájékozódásnak. A mi hiányainktehát bizonyos mértékig hasonlatosaka román szellemi élet hiányaihoz, de feltételezem, hogy e mulasztásokat közösen fogjuk leküzdeni.

Van egy olyan kérdésem,amire részben már kaptam választ, de azért felteszem, mert esetleg új aspektusát világítanánk meg a dolgoknak. Ma, a hetvenes évek valóságában van-e szerepe a szociográfiának Magyarországon, és Középkelet-Európa rokonsorsú országaiban? Főleg egy olyan szociográfiai szemléletmódnak, amely képes volna túltenni magát a történelmileg determinált elfogultságokon, a nemzeti és a nemzetiségi érzékenységek fóbiáin? Rendelkezésre áll-e ehhez az érett, s minden irányban nyitott szocialista szellemiség mind aZ irodalmi, mind a politikai szférában?

A jövő építéséhez, tervszerű kibontakozásához közös valóságszemléletre van szükség. Ebben nincs ellenvélemény, ezzel mindenki egyetért. A valóságszemlélethez azonban a tények ismerete elengedhetetlen. A tények ismeretének a legfontosabb bázisa ma az állami centralizáció, a szocialista koncentráció idején elsősorban a közigazgatási, az iparosítási, a mezőgazdasági, az etnikai és más kérlelhetetlen dimenziókban leledzik. A statisztikákban, a népszámlálási adatokban például — ez is világos, ezzel is mindenki egyetért. De van még mindig egy nagy hiányjel: az emberek közötti viszonyt, az emberek erkölcsi magatartását, a közéleten átsütő tömegközvéleményt — amely lehet pozitív és negatív — a tömegeknek az elvárásait, bizakodásait mégsem lehet csak az iparosítás táblázataival, vagy a statisztika számoszlopaival felmérni. Szükség van élő, érző, látó egyedekre, személyiségekre, gondolkodó írókra, kiknek az a funkciójuk, hogy behatoljanak a számok közé és a tények mögé, és embernek emberhez fűződő viszonyában, az erkölcsi magatartásokban rá tudjanak mutatni azokra az ellentmondásokra, amelyeket az elmúlt korok hagytak ránk, vagy már a mi korunk teremt meg. Ilyen értelemben és más korokhoz képest nagyobb felelősséget várok az íróktól, és az az érzésem, hogy az íróknak meg kell szólalniuk, de nem a spekuláció és az eleve — mondjuk — ellenzéki magatartás alapján szegülve szembe a valóság hiányaival, hanem bizonyos őszinteségi igazmondással, egyszerűen a valóság pozitív és negatív elemeinek közös számbavételével. Azt kell mondanom, hogy az új szociográfiának nem a statisztikusok és az állami hivatalok a letéteményesei, legfeljebb ahhoz anyagot adnak, hanem megteremtik majd az írók, akik a változások elé tartják a kezüket, s akik egy bizonyos erkölcsi hozzáállássala népsors és az emberiség sorsa iránt, az új humánum

86