Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - MŰHELY - Hasznára lenni a Duna-táj népeinek (Beszélgetés Balogh Edgárral szociográfiai kérdésekről - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)

E második szakaszban természetesen már tudatosodott, hiszen kedvenc szavunk lett a szociográfia, amelyet azonban szívesen fordítottunk társadalomrajzra is. A legérdekesebb talán az, hogy egy harmadik szakasz is következett, amikor már a tudományosan értelmezett szociológiai szakaszba léptünk. Dehát maradjunk a szociográfiai „lépcsőnél”. Nagyon jellemző volt tevékenységünkre, és többre sokszor nem futotta — a kezdetek kezdeténél nem volt mire támaszkodnunk —, a kérdőívek alkalmazása. Kiadtunk egy orvosi-népegészségügyi, továbbá — ahogy akkor neveztük — egy általános társadalomdinamikai kérdőivet. Vagyis kíváncsiak voltunk a faluba özönlés, a városiasodás, a kivándorlás,az osztályharc, az elnyomásra való reagálások kérdéseire, általában a falusi társadalom lelkileg és fizikailag egyaránt megnyilvánuló reflexmozgásaira. Sorra kinyomtattuk a kérdőíveket. A legutolsó kérdőívünket Magyarországról kértük Fábián Dánieltől és József Attilától. Azt hiszem, ezt kevesen tudják. Legalábbis én még nem fedeztem föl a József Attila- anyagban annak az egyszerű tényneka publikálását, melyet én már megírtam régen, hogy a Ki a faluba című röpirat a mi kérésünkre keletkezett. Avégett, hogy magyarországi barátaink, — akik közelebb álltak az otthoni szakforrásokhoz — és a középiskolások számára, az etnográfiai érdeklődés fölkeltése végett az első néprajzi kérdőív elkészüljön. Ez meg is történt. Fábián a József Attila bevezetésével ellátott kéziratot kinyomtatta, s ezt meg is küldték nekünk, Pozsonyba. Később ugyan mi elég nagy vertikális fejlődésen mentünk át, így már ez a néprajzi érdeklődés is meghaladott volt. Hogy úgy mondjam: egyszerre megőrző és meghaladott. Mi sosem adtuk fel azt a hagyományösszességet, ami a fejlődésünk során számunkra kedvessé vált: a nemzeti tudatot, a faluismeretet, a folklór, a nyelvi és a zenei érdeklődést. Nem adtuk fel sohasem, csak megőrizve lényegét, túlhaladtuk egyoldalúságait. Nos, ezután összegeztük a regős vándoroknak és a sarlós diákoknak a naplóit, az összegyűjtött kérdőívekre kapott válaszokat. S akkor jött az értékelés. Ekkor jutottunk el, valósággal induktív úton, szociológiailag ahhoz a politikai fölismeréshez, hogy hozzánk, a mi kérdőíveinkhez, a társadalmi kérdésekre való válaszadáshoz legközelebb a leninizmus áll. Azt is sokszor megírtam már, hogy Lenin eszméit elég korán megismertem. Pontosabban: magunkban, törekvéseinkben Lenin sugalmazását véltem fölismerni. Lenin után jutottam el csak Marxhoz. Azután Bartókot is, Kodályt is — miután az általunk gyűjtött népdalanyagot zeneileg kiértékeltük —, valamint a folklórból kinövő modern zenét hamarabb ismertük meg, mint mondjuk a klasszikus zeneanyagot. Tehát Leninen át Marxhoz, Bartókon és Kodályon át a klasszikus zenéhez vezetett az út. A már említett harmadik, vagyis a szociológiai szakaszban ilymódon politikummá vált a szociográfiánk, és ebből az időből valók az én első — szépirodalmi? szociográfiai?; én publicisztikának mondanám — kísérleteim. Ilyen volt a Tíz nap Szegényországban, amelyben a vándorlásaimat írtam meg, s amelyből azonban külső kényszer miatt „öt nap”, azaz öt folytatás jelent meg. Vagy ilyen volt a Galántai kistükör, amelyet a nemeskossúti csendőrsortűz után írtam. Ekkor már az élő kommunista népmozgalommal voltak kapcsolataim; így amikor kimentem a terepre, hamar meggyőződtem arról, hogy a sztrájk győzött, ám a hatalom a győzelmes sztrájk példáját akarta elakasztani a sortűzzel. És még egy pár hasonló írásom jelent meg abból az időből. Körülbelül ennyit tudok csak a magam szociográfiai munkájáról mondani.

Egy kiegészítő kérdés mindehhez, csak azért, hogy nyomatékosabban érzékeljük és érzékeltessük az összefüggéseket: A csehszlovákiai magyar diákságot döntően a nemzeti- zetiségi sors tudatos vállalása tette szociális gondolkodásúvá?

Vagyis ekkor kezdett tudatosodni a módszer fölhasználása?

78