Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - MŰHELY - Gál Sándor: Stósz 1977

Morgenstein, johana Adamcsikova rod. Juhászova. Egy fekete márványlapról ezt olvasom: Emil Martinék cet. átáb. strázmajster. A név alatt cseh nyelven négysoros vers*:

Pred soudcem nejvyssím Já doufám v soucit jisty Já vrátím, co mi dal,

A to je such műj cisty.

Egy sírnyi távolsággal lejjebb pedig egy másik síron ez áll:

Fábry Zoltán, 1897—1970 Vox humana Véletlen? Figyelmeztetés? Jelkép?

Különös ez a stószi temető. Neveivel, némaságával is beszél.

IV. RÉSZLET EGY EMLÉKBESZÉDBŐL

Fábry Zoltánt idézve magam elé, nem a magányos embert látom, hanem a cselekvő embert. A tudatosan cselekvőt, a gondolkodót, a látót, s a láttatót. Azt az alkotó szellemet, amelynek ösztönei legmélyén a megsejthető távolságok sugarai gyűltek össze és szilárdultak igazsággá; emberi igazsággá és törvénnyé — s ebben a sajátos mágneses- ségű erőtérben történelmi távlatot nyert századunk teljes mozgása, emberi küzdelme. Harc a jóért, a tisztességes emberi világért, az értelmes emberi életért, egymás megbecsüléséért, elfogadásáért és elfogadtatásáért.

Nevezték őt remetének, és nevezték őt oltárőrzőnek, strázsának is. Házát, otthonát, lakóhelyét nevezték zarándokhelynek. Én Fábry Zoltánt forradalmárnak nevezem, házát, otthonát pedig a forradalom műhelyének, amelyben a ,.változni és változtatni” törvény volt. Korparancs. Ha úgy tetszik: e kor parancsa, amelyben élünk. Ezért ki kell mondani végre, hogy Fábry Zoltán volt az első közülünk, aki e kivágott nyelvű tájat szólásra bírta, megszólaltatta, s példája nyomán újra megtanultunk beszélni. Üzenetei a szemtanú hitelével és súlyával érveltek minden vád, minden jogtalanság ellen, s bizonyították: vagyunk annyi, mint akárki más ebben a soknyelvű világban, s tőle tanultuk meg, hogy jogunk van arcunkat minden népek arcával egy magasságba emelni.

Ha élne, most volna nyolcvan éves.

* A cseh szöveg fordítása, szabadon: „Emil Martinék, törzskari csendőrőrmester. A legfőbb bíró előtt / Biztos részvétet remélek én, / Amit kaptam, én visszaadom, / S ez az én tiszta lelkem.”