Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: Kirostált kavics (szociográfikus kísérlet)
de, irodaház, munkásszállás. Szilágyi építési miniszterhelyettest — nem tudom már pontosan —amikor elkészült, lehozták az avatásra. Gratulált és megveregette a vállam, hogy így kell csinálni ezt bátran, barátom. Hadd tegyem hozzá a humor kedvéért, hogy két hónap múlva azt mondták, viszontlátásra Fekecs elvtárs! Azért itt is volt egy nagyon szép dolog, amit soha nem fogok elfelejteni. Volt hatvan lakatosom a vállalatnál. Egy kis szűk helyen mosdottak, fürödtek. De nem fürdöttek, hanem csak pancsoltak egy kis vízben. Arra mentem. Úgy adresszálták az emberek, hogy halljam: Na, most jönne erre a góré, az igazgató! Ilyen helyen kéne neki fürdeni, ilyen helyen kéne neki dó- gozni! Odamentem az emberekhez, hogy mondják a szemembe, úgyis hallottam. Elképzelhető, hogy mit mondtak, hogy ilyen helyen, ma, a szocializmus építése közepette ... Na, nem kell erről különösebben . . . Eléggé felvilágosultak a dolgozók, tudják a problémákat. Leültem velük, megbeszéltük, hogy meg fogjuk csinálni a fürdőt, segítsenek. Hittek is, nem is! Elmentem onnan, de úgy mentem el, hogy visszakanyarodtam. Mondták, hogy ez is olyan mint a többi, csak ígérget, stb., stb., Megint visszamentem. Emberek, nem lesz ez így jó! Őszintén beszéljünk. Meg tudjuk csinálni, csak maguk is segítsenek. Őrajtuk nem múlik! Jó. Hát kérem, ami a legszebb volt benne: elkészült a hatalmas nagy mosdó, zuhanyzó az asztalosműhely fölött. Egyik délután négy órakor, amikor először begyújtottak és lejött a melegvíz, azt mondta a párttitkár — a Mester —, hogy igazgató elvtárs, gyere már! Most mennek alakatosokfürödni.Jó, mindjárt megyek. Felmentem. Aza hatvan ember ottanyaszűz meztelen fürdött. Melegvízben pancsoltak. Kezüket a csap alá tették és úgy spriccelték egymásra. Bementem. Össze-vissza ölelgettek, részben azért, hogy én is hadd legyek vizes, meg örültek is neki. Már ott is volt a sörösüveg, hogy fogjuk meg és húzzuk meg ennek a tiszteletére. Az volta legszebb, hogy ennek a hatvan embernek örömet tudtam szerezni. Örömet? Szükséges volt, és kellett a fürdő. És kell! Ilyen kell! Akkor is kellett. Most is kell! Nagyszerű erre visszaemlékezni, nagyon jó érzés volt. Úgy mentek ezután haza bicik- Iivei, hogy nem olajos ruhában és nem piszkos ruhában, azt otthagyhatták az öltözőszekrényben. Ilyesmi élményeim voltak ott. Sok harc, sok munka volt. Persze most mondjam: politikai munka? Talán nagyon furcsán hangzik, de a Farkas Mihálynak nem volt akkora vezérkara, mint körülöttem ahány horthysta katonatiszt volt. Ezredestől kezdve az isten tudja mikig. Gondolom, hogy nem irigyelte akkor senki a sorsomat, de mégis csinálni kellett. Persze, azok nem is értettek egyet sok olyan dologgal, amit akkor meg kellett csinálni. Egy szép napon ez lett az eredménye ... Na, augusztus huszonnegyedikén nem tudtunk szerezni kópé üveget: olyan színes, erős, vastag üveg az. Nem tudtunk szerezni! Nem tudott az anyagbeszerzőnk sem, ezért nekem kellett vele foglalkoznom. Volt egy évfolyamtársam a Kohó- és Gépipari Minisztériumban. Felmentem és azoktól szereztem ilyen üveget. Nagy boldogan jöttünk vissza — a termelési osztályvezetővel voltunk fönt —, hogy megvan. Egy órakor bemegyek, a titkárnő mondja, hogy az igazgató elvtársat a Búsa elvtárs kereste és azt mondta, hogyha megjön, tessék azonnal bemenni. Nagy boldogan bemegyek. Újságolom. Csak gyanús volt, hogy hárman ott voltak. Négyen. Újságolom, hogy mi van, de nagyon nem is válaszolnak rá. Láttam, hogy nem is nagyon örülnek neki. Csak megszólalnak, hogy Fekecs elvtárs, a vállalat a múlt évben tízmillió veszteséggel zárt. Hozzá kell tenni az igazság kedvéért, hogy ez augusztus huszonnegyedikén volt. Nem tartunk tovább alkalmasnak igazgatónak. Kérem, fél háromkor mentem be és fél három után öt perccel már kint voltam. Szóhoz sem tudtam jutni. Rendkívül rosszul esett, bántott, hogy így van. Elég tragikusnak tűnik, de egy kicsit majdnem bediliztem. Rendkívül rosszul esett. De elég kemény fából faragott gyerek vagyok, úgyhogy túltettem magamat rajta. Ez hosszú huzavona volt, mert aztán visszahelyeztek, majd megint elküldték és megint visszahelyeztek. Ha ezt valaki olyan megnézi, aki ért hozzá, hogy mennyi törvénytelenség, törvénysértés! . .. Hozzáteszem, az én megítélésem szerint, a törvények, az én általam ismert törvények összepasszo- lása szerint nagyon, nagyon, nagyon törvénytelen volt. Nem is mondom azt, hogy embertelen, elv- társiatlan. Ezt nem mondom, mert ehhez nincs jogom. Utána el akartak helyezni diszpécsernek, de még az igazgatóval, a Sassal sem beszélték meg. Utána tudtam meg, hogy a Sas még nem is tudott rólam. Úgy, hogy én magam helyezkedtem el. Jó ismerősöm volt az Igáii, most már vezérigazgató, oda helyezkedtem el belsőellenőrnek. Hatvanhétben ott voltam, márciusáig, vagy áprilisáig és úgy neveztek ki a munkásőrséghez. Van olyan érzésem, hogy egyes elvtársak — ha az egész szituációt visszagondolom — bíztak bennem, értékelték, amit tettem. De hát mindig olyan helyre nyúltam én, hogy megégettem a kezem. Nagyon szerettem a munkásőrséget. Mondjam azt, hogy ötvenhétben még meg sem alakult, már az előszervezésben részt vettem. Még nem voltunk akkor csak tíz, tizenketten. Ez az ellenforradalom alatt volt. Ezt is úgy röviden. Behívott a Galambos elvtárs, bent volt a Mándi elvtárs, húha, a Fehér, meg még egy elvtárs, mező- gazdasági osztályvezető volt ott, de hirtelen nem jut az eszembe a neve, hogy megalakul a munkás milícia. Részt veszel-e benne? Azonnal. Máris. Akkor megbeszéltük röviden, hogy kinek mi a feladata és öt nap múlva találkozunk. Nem dicsekszem, de ötvenhatban —az előbb említettem — eljöttek a kubikosok hozzám. Ez délután volt. Másnap kora hajnalban verték ész nélkül az ablakot. Megriadt mindenki. Ezt az előbb elfelejtettem mondani. Szemben állt az ablakkal egy autó és bevilágított. Verik nagyon az ablakot. Kinyitom, félig. Azt hittem, hogy ... — mert akkoriban nagyon sok cirkusz volt 70
