Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: Kirostált kavics (szociográfikus kísérlet)

esküm kötelez. Nos, nagyon nehezen sikerült leszerelni. Tizennyolcadikán bementem a pártbizottságra és azon a napon már ki is neveztek a körzetgazdálkodási vállalat igazgatójának.

— Hogy érezte magát a Rák utcában?

— Kérem, voltak ott szép dolgok is. Voltak jó dolgok is.

— Mit ért ez alatt?

— Volt ami tetszett, volt ami nem tetszett. Na, mi tetszett? Tetszett az, hogy megvolt az összetartás. Ötvenhárom, ötvennégyről beszélek, illetve ötvennégy, ötvenötről. Megvolt egymás között a segélynyújtás. Megvolt a munka iránti — részben szeretet is. De volt emellett az is, hogy este tízig, tizenegyig dolgoztunk. Mindig azt lestük, mikor megy már el a főnök. Mi a főnök után mentünk el tizenegy órakor. Volt a későbbiek során, ami aztán nem tetszett. Már úgy nézett ki . .. (hallgatás) Azért ezt elmondhatom — gondolom. — Úgy nézett ki, hogy már a párttagokra szedtük az adatokat. A párttagok voltak az ottani nyelvjárással, szóhasználattal — jobban a sárosak. Mert voltak olyan emberek is — egyszerű, főleg vezető beosztásúak ... Nekem ez már nem tetszett. Nem azt mondom, hogy én nagyon fel tudom fogni, nagyra tudtam magamat ilyen szempontból értékelni, de az nekem nagyon rossz érzés volt, hogy munkás ember, a munkást... Na, szóval ezért. Ez nem egy sportszerű valami, de — nemcsak ez az egy oka volt. így kerültem a körzetgazdálkodási vállalathoz ötvenhat júniusában. Nagy ambícióval fogtam munkához, egy szerteágazó terület volt. Hozzá kell tenni, hogy az ez év, tehát ötvenhat január elsején alakult a Kertészeti Vállalatból, a Köztisztasági Vállalatból, a Takarító Vállalatból — úristen, mi is volt még? — az Úttisztító Vállalatból. Öt vagy hat vállalatból tevődött össze.

Először rendet kellett csinálni, eléggé gyenge volt már abban az időben is a munkafegyelem. Persze, részben az volt az oka, hogy új emberek voltak. Úgy értem, hogy új emberek, hogy az egyik vállalat a másik vállalatból tevődött össze. Nem mindenütt volt meg rendesen a munkafegyelem, én elég keményen hozzányúltam. Mit mondjak, pár hónap alatt sikerült a vállalat termelési értékét adni. Egyébként, az első félévi tervét nem teljesítette a vállalat. Utána sikerült hozni a tervet. Az ellenforradalom ott ért. Na, volt egy kis szorongásom, meg jelzés is volt. Tudniillik, a vállalatnál megalakult a Munkás Tanács. Benne voltam a Munkás Tanácsban, mert meg kellett alakítani, de csak az elsőben.

Ez úgy volt, hogy behívatott a városi pártbizottság titkára, a Hajna eivtárs, hogy lehetőleg úgy igyekezzünk, kommunisták is kerüljenek ebbe a társaságba. Az elsőben így benne voltam. A második választás után — mert majdnem minden héten újat választottak — én kimaradtam belőle. Tudta mindenki, hogy én államvédelmi tiszt voltam, így rendkívül szorult a hurok a nyakam körül. Határozottan kiálltam, hogy dolgozni kell és dolgozni akarunk, más értelme itt az egész dolognak nincs. Szerencsére néhány idősebb elvtárs — Kovács Péter bácsinak a felesége, és még két elvtárs — mellém álltak. így a vállalatnál nem is volt sztrájk, meg nem tudom mi. Olyan volt, hogy nem tudtak bejönni az utcaseprők, mert körbe volt zárva a vállalatunk, de a különböző utcákban söpörtünk mi rendesen. A vállalattól, ha jól emlékszem, csak egy hétig voltam távol. Az akkori főkönyvelőm egy hortysta vezérkari tiszt volt, alezredes, de nem meggyőződéses... hozzá kell tenni azt, hogy katonailag egy értelmes, képzett koma volt, Máray Károlynak hívták egyébként. Bírta bennem, hogy egyszerűen, becsületesen, egyenesen nyúltam a dolgokhoz, de néha keményen is. Azt mondta, hogy menjek el egy hét szabadságra — bent volt még az összes szabadságom — addig ezek a nagyokosok majd lecsendesednek, én addig legyek távol a vállalattól. Nem lesz semmi baj a vállalattal, ő nem engedi a rendetlenséget meg a fegyelmezetlenséget. Oda voltam egy hétig. Ezalatt jelöltette magát egy fiatalember igazgatónak.

— Hol volt egy hétig?

— Egy kicsit dariztam, mert mondom, tudták, hogy államvédelmi tiszt voltam. Volt egy jó barátom nekem, évfolyamtársam volt az egyetemen a Sándor. Most valahol nem tudom én hol van ilyen attaséféle. Különben a bölcsészkaron tanársegéd vagy tanár. Azoknál voltam két éjszaka. Egy éjszaka meg a padláson aludtam, de azután úgy voltam vele, végsősorban mindegy! Akkor született a kisfiam, hát akármi lesz, nem hagyom el se a családot, se a várost. Úgyhogy otthon voltam. Na, azt hozzáteszem, hogy megijedtem egyik pénteki napon, amikor délután fél háromkor jön huszonöt, harminc ember. Itt laktam a malom, ahogy van. Mondom, vótak vagy huszonöt, harmincán kubikusok. Abban az időben szerveztem a vállalatnál az útépítési részleget. Ez egy új részleg volt. Lapát náluk, ásó. Úristen— mondom — hát itt mi lesz? Mindegy. Kiementem a konyhaajtóba. No, mi van emberek? Hát sose felejtem e|. Megszólal az egyik — meghalt már, azt hiszem a Bálint bácsi — mi nem tudjuk most, hogy minek tituláljuk: igazgató elvtárs, polgártárs vagy Fekecs úr, de gyűjjön vissza, csináljon ott rendet, mert ott mindenki igazgató akar lenni. Akkor már egy kicsit másképpen éreztem magam. Mondom: szabadságon vagyok. Azt mondja: szakítsa meg a szabadságát, oszt gyűjjön be. Hát, jól van — mondom. De már várjuk is, oszt gyűjjön be. Majd reggel bemegyek ... de mentem velük. Nem volt különösebb probléma. Azt mondták, ha van valami, ők itt vannak, szóljak, ők intézkednek. Rendkívül nagy erőt adott ez, mert éreztem, hogy az emberek mögöttem vannak. Akkor éreztem, hogy nagy dolog, ha valaki mögött emberek vannak. Hozzá kell tennem, ráadásul, elég szigorú voltam hozzájuk, mert ha megláttam, hogy piásak, vagy ittak a munkahelyen, gyorsan ugrott egy fél nap igazolatlan mulasztás, meg mit tudom én. De — engedje meg, ezt saját tapasztalatomból tudom és ez így is van —, általában az emberek a szigorúságot szeretik, de igazságosan legyen valaki szigorú. Nos, ez volt az ötvenhatos igazgatói tevékenységem.

68