Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: Kirostált kavics (szociográfikus kísérlet)
Akikről szó lesz Az illendőség azt kívánná, hogy az írás szereplőit bemutassam. Talán furcsa, de nem tartom fontosnak! Erre a felismerésre jutottam amikor újra és újra meghallgattam a velük készített magnetofon-felvételeket. (Öt kazetta, összesen hét órán át pergő vallomások.) írásos dokumentumok százaiból kijegyzett személyes megnyilatkozások, állásfoglalások, vélemények, érvek sora rendeződött elégséges alappá ahhoz, hogy így dönthessék. Csak annyit: a körzetgazdálkodási vállalat vezetői voltak egy vidéki városban. Sorrendben: Magyari Lajos igazgató. Őt követte ezen a poszton Fekecs Péter. Mindkettőjük főkönyvelője Bordás István. A vállalat pártalapszervezetének titkára 1972-ig Banos Károlyné, aki azóta kétszer nevet változtatott válás, majd újabb házasság miatt (Én mindig ezen a néven említem, mert a dokumentumokban is így szerepel.) „Zűrös ember vagyok” (Elmondta Fekecs Péter nyugdíjas, a körzetgazdálkodási vállalat volt igazgatója.) — Kilencszázhuszonhat májusában születtem Martonoson. Édesapám, édesanyám munkás, kubikos, napszámos emberek voltak. Apám tizenkilences kommunista volt. Gyermekéveimet Martonoson töltöttem. Igen sok helyre eljártam dolgozni az elemi iskola elvégzése közben. Mig kisebb voltam, kuglit állítottam. Voltam nyáron libapásztor, kanász. Amikor a hatodik elemit elvégeztem, akkor marokszedőnek szegődtem apám mellé, géprészes bandába. Amikor negyvenkettőben szerettem volna továbbtanulni — akkor végeztem el a polgárit — sajnos a szüleim nem bírták. Elmentem egy évre Pestre a törökbálinti lőszergyárba, mint segédmunkás. Életemben azelőtt még nem voltam Pesten. Mint falusi gyereknek rendkívül furcsa volt. Nagyon sokat kellett dolgozni: reggel hat órától este nyolcig. Kőművesek mellett voltam malterhordó, vízhordó. Amikor negyvenhárom februárban hazajöttem, apámmal elszegődtünk fát nyesni. Amikor kitavaszodott, fogott az apám harmados kukoricát, abban dolgoztunk. Nyáron, amikor jött az aratás, megint részes voltam és ősszel beiratkoztam Szegedre a kereskedelmibe. Sajnos, egy évet tudtam csak elvégezni. Volt egy tehenünk, az ráment az első évemre. A következő évet már az apám nem bírta. — Milyen tanuló volt? — Közepes. Jó közepes, de szerettem tanulni. Csakhát voltak olyan problémák, hogy anyagilag nem bírtuk. — Kollégista volt? — Nem kollégiumban laktam, mert nem kaptam. Munkásszármazású gyerek voltam, illetve földmunkás. FM, az volt odaírva apám foglalkozása után. Úgyhogy negyvennégyben kimaradtam. A negyvennégyes évet már nem kezdtem meg. Otthon ért a felszabadulás. Akkor én azonnal bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. Részben tudatosan, részben új iránti érdeklődésből. — Mit jelent pontosabban az, hogy bekapcsolódott? — Azt, hogy beléptem a pártba és volt egy úgynevezett munkástanács, annak voltam a tagja. Én voltam a legfiatalabb közöttük. Akkor még olyan dolgokban merült ki a tevékenységünk — október végén, november elején —, hogy a németek nem tudtak elvinni két vagont: az egyikben só volt, a másikban pedig kockacukor, mert közben a híd felrobbant; az volt az egyik fő funkcióm a községházán, a só kiosztása. Emellett volt olyan, hogy romeltakarítás, a halottak eltemetése ... A felszabadulás után nagyon sok rom volt az úttesteken. Azok eltakarításában vettem részt én is. A fölrobbantott híd felépítésében is részt vettem . .. Negyvenöt március vége felé, vagy közepe felé szólt az ottani párttitkár elvtárs, hogy meg kéne alakítani a MADISZ-t. Én alapító tagja voltam Martonosban a MADISZ-nak is. Jó néhány hónapig voltam gazdasági vezetője, titkára, meg nem tudom még mi. Jött a munka! Abban az időben a MADISZ-ban, negyvenöt nyarán az volt a célkitűzés, hogy segítsük learatni a gabonát, arra szerveztük meg a fiatalokat. Kora reggeltől, késő estig — akár hiszi, akár nem, de nem fizettek érte, magunk vittünk kenyeret, szalonnát, vöröshagymát — arattunk. Szívvel-lélekkel csináltuk, hát... Na, csináltuk! Hogy miért? Akkor még nem tudtam annyira, hogy miért. Csinálni kellett, mert szüksége volt a gabonára mindenkinek. Azután — még ezerkilencszáznegyvenötben — mert mind a két hidat felrobbantották, a közútit, meg a vasútit is — a kijavításra mozgósítottuk afiatalokat: kora reggeltől, késő estig dolgoztunk. Ott 64
