Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Gyesen
rekesz, és mindegyik foglalt. Répalevelet kapnak sorban a nyuszik, némelyikről közelebbit is megtudok. ,,Ennek a feketének hét kicsinye van, vasárnap lesznek három hetesek. Ezt a fehéret tegnap vettem ki a kanitól. Ez a szürke az összes közt a legrosszabb anya, egy kicsinyét agyonnyomta, egyet pedig nem engedett szopni. A múltkori fialását pedig felfalta. Szombaton levágom, nincs kegyelem tovább. Az istállóban három bikaborjú. — Ezekből lesz a központi fűtés kazánja, meg a csövek — mondja az asszony. Látszik, ezekhez semmi érzelem nem fűzi. Mielőtt kijönnénk a baromfiudvarból, az asszony néhány szép színes tollat szed fel a földről. A kapuban elkiáltja magát. — Miska! Miska, gyere ide! Szalad hozzánk Miska, boldogan. — Nesze — nyújtja a tollakat az asszony. Miska elveszi. — Mit kell ilyenkor mondani? — kérdezi az anyja. A gyerek hallgat. — Ne legyél már ilyen buta, kisfiam ! Mondjad szépen: köszönöm. — A gyerek mondja: Köszönöm. Az asszony lehajol hozzá, ölbekapja, jobbról, balról megcsókolja, leteszi a földre, megsimítja a fenekét:— Na eridj játszani! — Miska meg se mozdul. — Eridj már, kisfiam, hagyj engem most beszélgetni. Na, sipirc! — Százhúsz naposcsibét vettünk, tizenöt elhullt belőle. A keltetőből negyvenöt kacsát hoztunk, mind egy szálig felnőtt. Pedig a kiskacsa nagyon kényes. Es hogy mennyit eszik! Alig győztem nekik a csalánt szedni, vágni. — Valamennyi állat a maguké? — Közös. — De csak maga gondozza? — kérdem. — Én vagyok itthon egész nap. A reggeli etetésnél az anyósom segít, az estinél úgyszintén. De ugye, napközben is van velük munka. Meg a moslékot, szemet én készítem elő, a süldőknek a füvet nekem kell megszednem, a lucernát a nyúlnak lesar- lózni vagy kákicsot szedni nekik. Friss víz is kell eléjük naponta többször. — És az ólak takarítása? — Az a férfiak dolga. Szombaton, vagy ha nem szabad szombatosak, akkor vasárnap kiganéznak a süldők alól, és a nyúlketrecet, galambdúcot kitakarítják. A tyúkól rám marad, oda nem hajlandók bemászni, azt mondják, a tyúkszar nagyon büdös. — És ki jár a piacra? — Minek? — Ezt a sok állatot, gondolom, ott értékesítik. — Nem adunk mi el egy darabot se! — Akkor mit csinálnak ennyi rengeteggel? — Megesszük. — Mind? — Persze, hogy mind. Tavaly nyáron nagyon megdrágulta hús, hat felnőttnek, ha vasárnap tisztességes ebédet-vacsorát akarunk adni, három darab százast csak a hús elvinne. Aztán még jól se lakhatnánk vele rendesen, mert csak el-elcsípnénk belőle, hogy hétköznap is legyen. Itt mindenki nehéz munkát végez, ahhoz erő kell, az pedig se krumpliból nem lesz, se tésztából, erő csak a húsból lesz. Karácsonyra veszünk marhahúst, húsvétra disznóhúst, egyébként csirke, kacsa, nyúl, galamb járja. Azért van a hat süldő is, hogy mindegyik családnak legyen elegendő zsírja, szalonnája, füstölt húsa egész évre. — Fonónő, városi lány létére, hogy tanult meg az állatokkal bánni? — Nem vagyok én városi lány! Falun születtem, a Bodrog-parton nőttem fel. Menni 59
