Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Gyesen

— Nem is adták ingyen! Éjszaka is, vasárnap is dolgoztunk. — Vasárnap is? — Év elején mindenki kapott egy nevére szóló naptárt. Abban nem a vasárnap meg az ünnep volt pirossal, hanem a szabadnapok. Hat munkanap után két szabadnap járt. Ritkán esett hét végére. Ez volt az egyik nehézség. Már annak, aki férjnél van. A másik pedig: borzasztó nagy a zaj, konzervlevegőt szívtunk, nem ablakon jött, hanem valami gép nyomta. Három fonógépem volt, vagyis, ha mind a két oldalát veszem, akkor hat. Egyszer voltak ott idegenek, azok kérdezték, mit gondolunk, hány kilométert gyalo­golunk műszak alatt. Ki négyet mondott, ki hatot. Hát az idegenek világosítottak föl, hogy tizenkét—tizennégy kilométert kell nekünk ott járkálni minden nap. Na, ezt csak azért mondtam, nehogy azt gondolja, ingyen adták a nagy pénzt. — A kétezer négyszáz helyett most viszont csak nyolcszázat kap — mondom. — Nagyon megérezzük — érti el azonnal. — A bútorral még tartozunk az OTP-nek, meg építkezni is szeretnénk. Apósomék a porta felét nekünk adták, oda épül az iker­ház. Csak nehezen gyűlik rá a pénz. — Miért építenek ikerházat? — így olcsóbb. A sógoromékkal csináljuk. — A férje mennyit keres? — Kétezer ötöt. — Van szakmája? — Villanyszerelő. A Gépgyárban. — Jó szakma . . . Miskolcon sok a magánépítkezés. — Munka akadna, csak ideje nincs. Másfél órát vonatozik oda, ugyanannyit vissza. Ez veszi el minden idejét. Valahol a hátam mögött fölsír egy gyerek. Észre se vettem eddig. Persze: aludt. Az asszony fölkapja s tisztába teszi. — A keresztlányom — mondja kérdezés nélkül, majd hozzáteszi —, a sógornőm szülte, de inkább az enyém ez, mint az övé. Énrám nevet, velem van egész nap, az anyját jóformán nem ismeri. — Hol van az anyja? — Presszósnő Miskolcon. — És maga elvállalta a kicsit? — Úgyis itthon vagyok. Az az ötszáz forint pedig talált pénz. — Ezt előre megbeszélték? — Amikor Teca úgy maradt, énnekem már megvolt Miska. Anyósom azt mondta, mindegy, hogy egy gyerekre ügyelek-e vagy kettőre. És nem ingyen kérik. De ezt ne tessék megírni az újságban. — Miért ne írjam meg? — Azt mondják, nem szabad semmiféle pénzkeresetnek lenni, mert.akkor megvon­ják a segélyt. Nem szeretnék még ettől a kis pénztől is elesni. — De ezt engedélyezték. A sajátján kívül még két gyermeket vállalhat minden anya. — Tényleg? Jaj... Ha véletlenül tetszik találkozni az anyósommal, ne tessék már erről a . .. erről az engedélyről szólni neki. Mert azonnal ideszerez nekem még egy gyereket. Más se hiányzik. — Sok munkát ad a két gyerek? — Ugyan! Mihelyt reggel mindenki elmegy dolgozni, bekapcsolom a rádiót, szól egész nap. Azért is nem hallottam, hogy kiabálni tetszik. Hallgatom a rádiót, és néha úgy felháborodok tőle. Amikor például hallom, hogy a városi anyák mit összepanasz­56

Next

/
Thumbnails
Contents