Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Gyesen

kodnak. Hogy mennyi rengeteget dolgoznak, mennyire elfáradnak az egy gyerekkel. Túl jó dolguk van, az a baj.

— Magának rossz dolga van itthon?

— Nem rossz, csak nehéz. Reggel fél ötkor kelek és este kilenckor fekszek. Napközben csak addig ülök, míg az ételt bekapom.

— Hiszen most mondta, hogy a gyerekek nem adnak sok munkát.

— A gyerek a legkevesebb. Enni kap, tisztába teszem, néha ránézek.

— Azért a gyerekkel mást is kell — mondom.

— Mos rá az ember, este megfürdeti, kész. Ha beteg, elviszem orvoshoz. De Miska nem beteges. A kis Teca se.

— És mikor tanítja önállóságra? Mikor mesél Miskának?

— Kicsi még ahhoz, hogy megértse. Majd ha nagyobb lesz.

— Beszél egyáltalán a fia? — kérdezem, mert eszembe jut, hogy fogadott a gyerek.

— Mért ne beszélne? Nem hibás az! — mondja támadón.

— Nem azért kérdeztem, hanem, mert vannak gyerekek, akik... — próbálom menteni előbbi nyerseségem.

— A macskájának, annak a kis fekete dögnek szokott beszélni.

— Miről beszél a macskájának?

— Hát. . . hogy mennyi sok dolga van.

— És magával mikor beszélget?

— Amikor a boltba megyünk. Akkor ráérek meghallgatni, válaszolni is van időm. Én nem tudom, mi van ezzel a gyerekkel, de az annyit tud kérdezni, hogy a fejem zúg tőle. Tegnap például avval nyaggatott egész úton, hogy mi húzza az autót. Azt már tudja, hogy a szereket a ló húzza, de hogy az autó mitől megy ...? Mondtam neki, hogy motor van benne, az viszi. Na, akkor, hogy mi az a motor. Hogy mi a motor? Én se tudom, honnan tudjam ... Ha nem küldeném ki az udvarra, itt tébíábolna egész nap mellettem és megőrjítene a kérdezősködésével. Azt hiszi,ráérek egész nap vele lenni. Pedig annyi a dolgom, hogy ki se látszok belőle.

— Például?

— Hogy mi? Ezeregy. Például főzök. Magunkra, anyósomékra, és a sógoromékra.

— A sógoráék is itt esznek?

— Hol egyenek, ha egyszer itt laknak!

— Itt?

— Na, nem ebben a szobában. Ez a miénk. Az első szoba az anyósoméké, ez a hátsó a miénk, a volt kamrát pedig a sógoromék megcsinálták szobának. A három férfi a gyárba jár, Miskolcra, anyósom a téeszbe, Teca Miskolcra, a presszóba. Este fél hétre érnek haza, akkor a vacsorának az asztalon kell lenni.

— Ezek szerint vacsorára főz. És maguk délben mit esznek?

— Úgy főzök, hogy jusson nekünk másnapra, ebédre. Levest is, másodikat is tíz személyre főzök.

— Mikor tanult meg főzni?

— Otthon, édesanyámnál. Hatodikos koromban már mindent tudtam. Sütni is. Aztán a nyolcadik után bekerültem Miskolcra, albérletbe. Ott mindent elfelejtettem. Anyósom tanított meg újra.

— Ennyi emberre, gondolom, elég sokat kell vásárolnia. Ki segít a bevásárlásban?

— Miska. Miska segít — mondja nevetve. — Lekapkodja a polcokról a cukorkát, csokoládét, meg ami csillog. Győzzem visszapakolni. De muszáj magammal vinnem. A kis Terust bezárhatom, az még nem tesz kárt magában, de amilyen eleven Miska, még képes ránk gyújtani a házat. Felőle soha nem lehetek nyugodt. Addig volt jó, amíg be57