Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Gerő János: Az "öt-tag" és a többiek (elbeszélés)

Harmadnap Bene Imre, a Járási Pártbizottság osztályvezetője útba ejtette a községet. Előbb a megyeszékhelyen intézett el néhány apró ügyet, már éppen Kadarszállásra akart indulni, amikor találkozott a megyei ügyészség aprótermetű vezetőjével. Jenteticstől már elég sok furcsa dolgot hallott erről az emberről, ki is akarta kerülni, de már nem lehetett, mert éppen a megyei bizottság ajtajánál találkoztak.

— Hová ilyen sietve? — kérdezte a kis ember, miközben kezet nyújtott, és látszott az arcán, hogy nem tudja, honnan ismeri a megszólítottat.

Bene nem akart mondani tulajdonképpen semmit, csak az illendőség hozta ki belőle: — Kényes ügyet intézek, mint mindig, mert ez már majdnem az én reszortom nálunk — hadarta, és menni akart tovább, de az ügyész még nem indult, így hát folytatni kellett: — Kadarszálláson a Petőfiben sikkasztás, hűtlen kezelés történt, ooamegyek, az elnök meg a főkönyvelő felfüggesztését készítem elő.

— Erről még nem is hallottam — mondta tétován az ügyész. — Sajnos elég sok ilyen esettel találkozni, mintha növekedne a számuk... Kadarszállás, érdekes ezzel a községgel (mármint onnan való üggyel) még nem találkoztam. Pedig én... na mindegy.

Bene szolgálatkészen felelt:

— Most pattant ki az ügy egy revizori vizsgálat nyomán.

Az ügyész pattogó hangon mondta:

— Nem kell szívbajosnak lenni. A bűnösök kapjanak kemény leckét mások okulására is. Magam is el fogom olvasni a revizori jelentést. Csirkefogók...

Megint kezet fogtak, és az aprótermetű ember majdnem Bene Imre hóna alatt szaladt el, aki erre elmosolyodott, azután kesernyésen dörmögte: „Bűnhődjenek, nem keli szívbajosnak lenni” könnyű ezt mondani. Én már olvastam az iratot, aszerint azért nem rablógyilkosok. — Legyintett egyet, mintha a továbbiakban semmi nem érdekelné, és elindult, hogy a kényes ügyet előkészítse.

Nem sejtette azonban, hogy milyen nehéz ügyre vállalkozott. A párttitkárt, ifjú Berta Józsefet nem találta otthon. Valahol afalutól hét kilométerre metszették a szőlőt, de hiába küldött utána, mert mire a futár odaért, onnan már elment a határ más részébe dolgozni. Másnap megint kereste, estefelé, de akkor meg olyan sűrű márciusi hó hullott, amilyenre rég nem volt példa. Mintha csak a télen elmulasztottat akarta volna pótolni az időjárás. A máskor hatvanperces utat most három óra alatt tették meg. Az ablaktörlő nem győzte félretolni a szélvédő ablakán a havat, a kocsi minduntalan megcsúszott, kétszer is majdnem az árokba kerültek. Mire Kadarszállásra értek, a fenyőfák roskadoztak a puha hótakaró alatt, de még a csupasz akác és gyümölcsfák ágai is kétszeresre híztak a hótól. Ráadásul a párttitkárt megint nem találta az irodában, de otthon se, viszont azt ígérték: vacsorázni hazajön, betoppanhat bármelyik percben. — Ha megmondja az elvtárs, mi ügyben, talán én is segíthetek — ajánlkozott az öreg Berta József, a párttitkár apja. — Én ugyan „csak” a pincészetet vezetem, és párttag se vagyok, de hátha tanácsolhatok valamit —. Megittak néhány pohár bort a várakozás közben, és mert nem volt titok, Bene Imre megemlítette, mi járatban van. — Jó, hogy jött az elvtárs! — lett egyszerre nagyon barátságos az öreg ember.— Ami nálunk történt, az csakugyan nagy gazemberség, ideje véget vetni. Én a nyakukat tudnám kicsavarni azoknak a csirkefogóknak, akik ezt a bajt ránk hozták.

Ki hitte volna, hogy vén ember létére ennyire tud gyűlölködni — gondolta Bene csodálkozva. — És ilyen bátran, szenvedélyesen megmondani a véleményét a vezetőiről. Mi bújhatott vajon bele, miért haragszik úgy rájuk?... De még jobban meglepődött attól, ahogyan Berta József folytatta:

— Egy ilyen senki ember, mint ez a Solti, megteheti a mi elnökünkkel meg Né- methynével ezt a szégyent? Ideállít részegen, handabandázik, fenyegeti a vezetőséget.

42