Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Gerő János: Az "öt-tag" és a többiek (elbeszélés)
ségesen mustrálgatták meg kerülgették eddig, most az ellenkező végletbe estek. Alig tette ki a kopasz a lábát, az elnök szobájában összejöttek és nagy hangon tárgyalták az eseményeket. Azzal se törődtek, hogy Jánosi ott sündörög körülöttük, minden szót jól megjegyezve. Hadd hallgatózzon, legalább megtudja piszkos munkája csekély eredményét. Mert akárhogy ítélik meg a felettes hatóságok a revizor jelentését, ebből bírósági ügyet aligha lehet csinálni. Jánosi ezt szintén megértette. De azt is, hogy jelenlegi munkahelyén most nagyon elvetette a sulykot, és ezek után vagy azoknak kell menni a termelőszövetkezet éléről — amire egyelőre kevés a remény —, vagy neki. Mit lehet tehát tenni? írni a rendőrségnek is, kérni a támogatásukat. Ha ez az öreg kopasz ennyi disznóságot össze tudott szedni, akad még egész biztosan, csak keresni kell. Noha különösebb oka nem volt rá, valósággal meggyú'lölte Némethynét meg az elnököt. „Lenni kell még szabálytalanságnak!” ezt annyiszor elhajtogatta magának, hogy már kezdett hinni benne. És, hogy még biztosabb legyen a dolgában, megkereste Solti Imrét, csak azután adta postára a Megyei Kapitányságnak írt hosszú levelét. A revizor betú'hibáktól hemzsegő, sűrű oldalakra gépelt jelentését a mezőgazdasági osztály kapta kézhez. Solti Imre mohó érdeklődéssel olvasta a sorokat, piros ceruzával mindjárt alá is húzta a legfontosabb részeket. Utána behívatta a szőke hajú, csinos gépírónőt és a lelkére kötötte: — Szépen másolja le ezt az okmányt három példányban. Vigyázzon, rengeteg benne a hiba, lehetőleg ne ismételje meg! — Feljebb küldjük? — kérdezte a gépírónő és a mennyezet felé mutatott, mintha arra fent lenne valahol a főnökség. — Oda is — hagyta rá Solti, és amikor magára maradt, feltárcsázta Jenteticset. Miután egymás hogylétéről mindent megtudtak, a lényegre tért: Nem is említettem még, befutott Kadarszállásról a revizori jelentés. Van abban minden: sikkasztás, hűtlen kezelés, amit akarsz. És persze az elnök meg a főkönyvelő van benne a disznóságban. Eddig harmincezer forintnál tartunk. Egymásnak írják alá a bizonylatokat. A vonal túlsó végén hosszú csend volt, majd Jentetics kérdezte: — Mit akarsz csinálni? — Továbbítom az ügyészségnek. Hivatalból fel kell jelenteni őket... más esetben is ezt tesszük. És kérem a rendőrséget további nyomozásra, mert ez már nem revizori munka... — És azután? Most Solti várt egy kicsit. — Fel kell őket függeszteni. Dehát ez nekem nagyon kínos, mert az én nevem már közszájon forog Kadarszállással kapcsolatban. Jentetics értette: — Világos! Majd szólok Csutorásnak, intézze el úgy, hogy te kimaradj az egészből. Két gyűlést kell tartani. Az elsőn felfüggesztik Őket az állásukból, a másodikon téged beiktatnak. Mindketten gondolkoztak, csak a szuszogásuk hallatszott a telefonba. Jentetics szólalt meg először: — Imrus! Tudom, mire gondolsz, de másképpen nem megy. A közgyűlést össze kell hívni, mert mégiscsak termelőszövetkezet, nem állami vállalat. — Azért a párttitkárnak szólhatnátok, hogy legalább a pártszervezet értse meg, mire megy a játék. Mert ellenzékre is számíthatunk, ezek már egy évtizede ott vannak, az elnök meg odavaló születésű is, mindenkivel puszipajtások. — Meg lehet tenni. Megkérek nálunk valakit, hogy ugorjon ki sürgősen a faluba. A titkár ugyan elég vaskalapos, de majdcsak megértik egymást. 41
