Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Gerő János: Az "öt-tag" és a többiek (elbeszélés)
a nagy termelőszövetkezetnek az elnöke csak párttag lehet. A főkönyvelő elvtársnőt pedig, mert túlságosan ellenzi az egyesítést, majd megkérjük: keressen magának más szövetkezetben állást. Nem véletlenül ijesztett rá a főkönyvelőnőre már az elején. Fülébe jutott Némethy- né telefonálgatása, amelyek során arról érdeklődött, hogy komolyan gondolták az egyesítést, vagy csak Solti Imre találmánya az egész. Nem kapott egyértelmű választ sehol — erről gondoskodott —, de a nő azért fáradhatatlanul kifejtette: sok milliójába kerül az államnak ez az erőltetett akció, ezért nem tud vele egyetérteni. Persze nem felejtette el mindjárt hozzátenni, hogy az egyesülés a dolgok természetes rendje szerint majd valamikor mindenképpen bekövetkezik, mert az igazi nagy táblák útjában áll a bekebelezendő szövetkezet. Ezt hajtogatta Némethyné mindenütt, ahol megfordult, ahová telefonált. Egyszer és mindenkorra tudomására kellett tehát hozni: vagy abbahagyja a fecsegést, vagy mehet a fenébe! Berta Józsi bácsi, a pincészet vezetője is jelen volt az iménti kijelentésnél. Az elnök és a főkönyvelőnő lelkes híveként egy perc alatt elöntötte agyát a vér, és gorombán kijelentette: — Lehet, az elvtárs nem tudja, de én tudom: ebben az országban pártfunkción kívül minden tisztséget betölthet pártonkívüli. A főkönyvelőt pedig mi alkalmazzuk, és amíg a munkájával meg vagyunk elégedve, addig itt dolgozik. Ha érdekli a véleményem, a főkönyvelőt igen jó szakembernek tartjuk, tehát, ha akarja, kitalálhatja: teljes bizalmunkat élvezve, marad! — Ki megy és ki marad, azt én határozom meg! — mondta Solti keményen. Azután, mintha máris ő lenne a gazda, kiment a gépszínbe nézelődni, majd az udvart megunva, imbolygó léptekkel nekivágott a szőlőhegynek. Berta bácsi az ablaknál állt, utánamutatott: — Részeg ez, látom a járásán, a szél majd felborítja, alig áll a lábán. Nem kell komolyan venni. A dolog akkor annyiban maradt. A részegségnek tudták be a járási ember elhamarkodott kijelentését. Elnököt leváltani csak a közgyűlésnek van joga, a főkönyvelőnek csak a vezetőség mondhat fel, nem eszik olyan forrón a kását. Esetleg össze lehetne hívni a közgyűlést, elmondani, mi örtént. De éppen most, a szüret végén, a téli takarmánybetakarítás legnagyobb munkái közben gyűlésezni? Azért egymás között meghányták-vetették a dolgot, az elnök szakított annyi időt, hogy a Megyei Tanácshoz beszaladjon a Zsigulijával, és az elnökhelyettesnek elmodja a történteket. Ott csak mosolyogtak az egészen, nem hitték el az esetet. Ettől ők is megnyugodtak kissé, s a napi munkák tömkelegé valamennyire elfeledtette velük Solti Imrét. Peddig közben újabb figyelmeztetést kaptak, s ha van közöttük olyan ember, akinekazantennája ezt a viharjelzést fel tudja fogni, figyelmezteti a többieket. Egyszerű sűrűn gépelt papír volt az egész, amely hírül hozta a Járási Hivatal utasítását, miszerint bármiképpen foglalnak állást, az egyesítést előkészítő vezetőségi ülést meg kell tartani december huszonkettedikéig. Időben kézhez kapták az írást, össze is jött a vezetőség a megadott időpontban. Néhány mondatot váltottak csupán a dologról, és egyöntetűen kimondták: az egyesülést jelenleg ellenzik, és csak 1978-ban tartják időszerűnek újbóli napirendre tűzését. Véleményüket karácsony után postázták, azután igyekeztek elfelejteni a kellemetlen incidenst. A járásnál Solti Imre kapta kézhez a jegyzőkönyvet. Megjegyzéseket fűzött hozzá, amelyekből az derül ki, hogy a főkönyvelő meg az elnök a fejlődés kerékkötője, kicsinyesek, nem látják a távlatot, és hangulatot keltenek az egyesülés ellen, mert a pozíciójukat féltik. A véleményt a jegyzőkönyvhöz csatolta, az elkerült a megyéhez, a párt- és tanácsapparátushoz egyaránt. A feljegyzést olyan ember küldte, aki tizenöt éve fog37
