Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Barcsay Jenő: Ember szól az emberhez
A tanítvány és tanár közötti kapcsolatunk ha nem is egészen, de bizonyos időre megszakadt. Még Szőnyi-növendék korában többször is fölkeresett Benczur-utcai lakásomon a képeivel. Azt hiszem, hogy még a művészettörténészek közül is kevesen tudják, hogy abban az időben Kondor igazi mestere, elindítója Cézanne volt. Kékbe ágyazott, gyöngéden rajzolt és rózsaszínű sárgás szürkékkel megfestett akt-tanulmányokat hozott. Ezek a képek hatottak reám, azonnal közöltem a véleményemet. Úgy emlékszem, szívesen vette. Bizonyos idő múltán a nagymarosi művésztelepen való tartózkodása idején Szentendrére is ellátogatott, hozzám jött, ilyenkor a Dunapartra mentünk, hogy ott csöndesen kicserélhessük a gondolatainkat. Inkább én beszéltem, ő hallgatott. Mint negyed-ötödéves hallgatónak külön szobája, munkahelye volt, ott készültek a legszebb rajzai. Előttem vannak szárnyas figurái, angyalai, különös kompozíciói. Akkor már teljesen magára talált: formái érettek, lezártak voltak, alakjai szuggesztívek, magamban csodálkoztam azon, hogy ilyen rövid idő alatt milyen nagy utat tett meg a fiatal Kondor. Csoda történt. Egy alkalommal a Bécsi-utcai műtermében több képében gyönyörködhettem: mestere volt a rajznak, a színnek. Már az első kiállításán általános sikert aratott. Halála előtt a szentendrei művésztelepen is dolgozott,ahol még megfestett tíz-tizenkét darab kisméretű képecskét, ezek voltak az ő művészetének utolsó gyöngyszemei. Az élete nebéz és gyötrelmes volt, utolsó néhány évét Kaponya Judit, élettársa, szintén kiváló művész, könnyítette meg. Rövid élete folyamán olyan életművet hagyott ránk, amely a magyar művészetnek egyik különös láncszeme. BARCSAY JENŐ 28
