Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Németh Lajos: Kondor Béla helye a kortárs művészetben (Tanulmány)
Mariode Micheli olasz művészettörténész kérte, hogy sok műve kerüljön a bemutatott anyagba. Mindez azt mutatja, hogy nem sokszor találkozhattak műveivel külföldi tárlatokon, a főművek közül pedig ugyancsak kevéssel. De a véletlenül Magyarországra vetődő szakemberek sem ismerhették — és ismerhetik — meg műveit, ha csak míg élt, meg nem látogatták műtermében, mint tette Mario de Micheli. Bár a hagyatékát az állam megvásárolta és a Nemzeti Galériának adta, ma sem látható nyilvános kiállításon Kondor mű, csak néhanapján a hevenyészett emlékbemutatókon, mert a Miskolci Galériában berendezett emlékszoba inkább csak kegyeleti emlékezés, a Pécsi Modern Galéria pedig nem tartott műveire igényt. Ez egyébként utal Kondor műveinek a külföldi értékeléseire is, a Pécsi Galéria ugyanis általában a nemzetközi avantgarde értéknormái szerint igazodik, és úgy látszik, ebbe nem fér bele Kondor művészete. Ezt sejtetik egyébként a külföldi megítélések is. A leírt vagy elmondott ítéletek ugyanis meglehetősen eltérőekés gyakran közömbösek. Szakmai rangját— különösen grafikái értékét — ugyan általában dicsérik. Idézni lehetne az Arnold Kohler elismerő soraival egybevágó más véleményeket is, és tény, hogy a XX. század egyik legnagyobb írója, Albert Camus konzseniális művészt fedezett fel benne, írni akart műveiről. Magam tanúsíthatom, hogy Milánóban műveinek sikere volt mind a szakmai közegben, mind a közönség ítéletében, mint ahogy Jugoszláviában is megértették. Ugyanakkora kortárs művészet kiváló ismerői értetlenül álltak művei előtt és többízben hangzott el műveiről, hogy „különösek”, „egyéniek”, „érdekesek” — tehát lényegében az udvarias elismerés és idegenkedés jelzői. Lehetne több értékelést idézni, de úgy vélem, ez is elég, tény, hogy Kondor művészetének a megítélése meglehetősen ellentétes, több kortárs magyar képzőművésznek jobb a kritikája a nyugateurópai sajtóban. Az ítéletekből kiviláglik, hogy akik a jelenleg uralkodó neoavantgarde irányok normái szerint közelítenek életművéhez, nem tudnak vele mit kezdeni. Márpedig a kondori életműnek az első és a legfontosabb jellemvonás, hogy van. Ha pedig ez igaz, akkor csak két eset lehetséges: vagya zsiráfot először látó parasztember makacsságával kijelenteni, hogy „márpedig ilyen állat nincs”, vagy megkockáztatni a véleményt: a neoavantgarde normái ennek a jelenségkomplexumnak a megítélésében nem kompetensek. Nem lenne az egyedüli eset a művészet történetében, mikor is egy életmű nem ítélhető meg a más, esetleg uralkodó irányokból leszűrt értékrend szerint, hanem önmaga szabja meg a megközelítés normáit, lehetőségeit. Hogy csak két magyar példára utaljak: mikor Kosztolányi 1929-ben megírta Ady költészetét bíráló kritikáját, úgyszólván mindaz, amit kipécéz, csakugyan Ady költészete és személye ellen fordítható, mint ahogy Csontváry művészete sem mérhető olyan esztétikai mércével, amely esetleg alkalmasnak bizonyult más esetben. Művészetük dimenziója, belső kohéziója oly nagy és szuverén volt, hogy érvényét veszítette a formális-esztétikai, esetleg más jelenségek esetében releváns, kategória tár. Miért nem értik meg Kondort a neoavantgarde kritikusai vagy ha megértik, miért nem érdekli őket? Több oka van ennek, hiszen a neoavantgarde olyan gyűjtőfogalom, amelyben homlokegyenest ellentétes intenciók keverednek. Azok az irányok, amelyek a vizuális és plasztikai jelek önelvűségét kutatják, a művészi alakítást a tiszta plasztikai jellé redukálásban keresik, szükségképp ballasztot látnak a tiszta vizuális jel minőségen túli tartalmakban, világképi elemekben, mindenben, ami nem formalizálható és strukturálható, hanem megőrzi singularitását. A különféle conceptuális mozgalmak a művet a puszta jelzésfunkcióval helyettesítik, más irányok pedig a művészet funkcióváltását hangsúlyozva, az antiművészet álláspontjára helyezkednek— és folytathatnánk a jellemző új jelenségeket. Nem kell sok elemzés, nyilvánvaló, hogy a kondori életmű nem felel meg ezeknek az elveknek. Ezért volt szükségszerű, hogy a hatvanas évek 24
