Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Messzi út tanulságokkal (Kirgiziai útijegyzetek)

tok megoldásával —, arról nem beszélve, hogy a kör-alaprajzból adódóan azonos statikai biztonság eléréséhez jóval kevesebb anyagot kellene fölhasználni.

Meglehet, kissé hosszúra nyúlt ez a kitérő. Mentségemre szolgáljon, hogy mindezeket a látottak-tapasztaltak alapján — ha nem is ilyen részletesen — már odakint végiggondoltam, valamint az, hogyeféléken tudomásom szerint nemcsak magamfajta, mindenbe belekontárkodó laikusok, hanem hivatásos szakemberek is törik az agyukat. S ne feledjük el: közéletünknek van jónéhány olyan sajgó pontja, amelyhez elménk, szívünk, figyelmünk a kirgiz bőrnyergek, de akár a délszigeti fűszoknyás, virágfűzér- melltartós lányok mellől is előbb-utóbb tévedhetetlenül odatalál. E sajgó pontok közé sorolható a jelenkori magyarországi építészet válságos helyzete.

A Manasz

. . . Erőteljes, fehérbajszú öregember ül egy széken, a sziklaterasz közepén. Körülötte férfiak, asszonyok, vének és fiatalok, cseperedő és még karon hordozott gyermekek. Arcukra kiülő lélekkel lesik az öreget. Sokan vannak, messziről jöttek: szekereik, lovaik is itt vannak velük. Mögöttük magas hegyek körvonalai.

Majd ismét: az az öregember ott középütt a sziklateraszon, az énekek atyja. Figyelik de ő már nem lát senkit maga körül, befelé fülel, a benne áradó sorokra, végül bővizű, kiapadhatatlan forrásként fölfakadván elkezdi:

,, . . . E . . . e . . . j, bajirkinin dzsomogu bastasza keler orolu, ezelkinin dzsomogu esztesze keler orolu.

Dzsarmi tögün, dzsarmi csin, dzsarandardin köönü ücsün, dzsabiratip ajtabiz dzsolborsz Manasz dzsönü ücsün.”

14