Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Messzi út tanulságokkal (Kirgiziai útijegyzetek)
Özönlika hősi éneka feltartóztathatatlan hegyi folyók,a kőgörgetegek erejével. Egyetlen sorát nem értem, de ama sziklaöreg szavai legyőzik a nyelvhatárokat, hisz nem elmondja, elénekli vagy előadja, de a szó igaz értelmében megjeleníti a Manaszt. Pengve összeütődő kardok, füttyögve röpködő nyilak, paripák patarobaja elevenül meg Szajakbaj Karalaev hangja, arcjátéka, taglejtése nyomán, s a sokaság eleven abroncsa körös-körül vele együtt könnyezik a véresen lerogyó hősökért s vele együtt örvendezik diadalukon. Csikó-eleven kirgiz fiúcskák, aszóvölgy-arcú aggastyánok tekintetében fénylik a történelem és a legendák tüze. Egy kisbaba öntudatlan alszikanyja kibontott mellén. Egyszeriben fellegek gyülekeznek a hegyek ormai fölött, a hirtelen beálló nappali szürkületbe villám hasít, rettentőt dördül az ég, de le is szakad nyomban, árasztva akkora esőt, amekkora csak e magas hegyek közt lehetséges. Ostorként zuhog a vízfüggöny lefelé, de az éneket nem mossa el, s a hallgatóság is helyén marad: a kisdedet kendővel betakarják, a legénykék szekerek alá húzódnak, a többiek köpenyt húznak a fejükre, és élik tovább az eposzt az énekmondóval együtt. 3E3-j — (M J J J * é J 0 J J J 0 m-\r ... m J . * Kök bfcitne. csaniolupi körgönjö otCimók kCi.r\ bolu.p Az imént leírottakat — sajnos — nem élőben láttam, hanem egy költői szinten megalkotott, szuggesztív erejű dokumentumfilmen a Kirgiz filmstúdió vetítőtermében, ahová fiatal költőbarátom, Eszentur Kilicsov kalauzolt el. A film a valaha is élt legnagyobb kirgiz énekmondó — ,,Manaszcsi” — ez a film címe is —, ahogy a kirgizek emlegetik: a huszadik század Homérosza emlékére készült. A Manasz— a csodálatosan gazdag és napjainkban is élő kirgiz népköltészet legkiemelkedőbb darabja, betetőzése és összefoglalása mindazoknak a szellemi, költői értékeknek, amelyeket ez a nagy tehetséggel megáldott, életerős nép a hosszú évszázadok folyamán létrehozott. ,,A Manasznak nincs kezdete és nem szakad vége—mondotta Kenes Dzsuszupov,akitől ajándékba megkaptam az öreg manaszcsi három nagylemezét — végetérhetetlen, mint maga az élet. Benne foglaltatik a kirgiz nép, a kirgiz szülőhaza teljes világa. Hétköznapjai és ünnepei. Dicsősége és bánata. Ködbevesző múltja és jelene. Eljövendő reményei. Minden Manasz-mondó költő is egyszemélyben, az eposz továbbalkotója. Ez az öregember, akinek a hangját elviszed magaddal Magyarországra, egymillió sort tudott a Manaszból. Hozzá hasonlók akadnak, jóllehet az ő magaslataira eddig még nem nem jutott el senki közülük. De jól jegyezd meg: nincs olyan kirgiz ember ma sem, aki legalább egy részletet el ne tudna énekelni a Manaszból.” Szajakbaj Karalaev azóta eltávozott az élők sorából, de hangját, mozdulatait, halhatatlan művészetét a hanglemezek és filmszalagok megőrizték. Helye ott van a legnagyobb alkotók sorában. S a Manaszé is — az Iliász, a Kalevala, az Igor-ének mellett. Látván, tapasztalván lépten-nyomon, hogy a kirgizek mennyire ragaszkodnak szellemi kincseikhez, újra és újra szomorúság öntött el. Arany Jánosra gondoltam, aki hasztalan kereste a mi hősi eposzunkat. S a Petőfi-centenárium esztendejére, amidőn Berek Katalin televíziós riportjaiból kiderült: mit tudunk mi a legnagyobb magyar költőről. 15
