Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Messzi út tanulságokkal (Kirgiziai útijegyzetek)

emlékeztető tarsoly, és övveretek, égetett agyagkorsók, szilkék, tálak, mécsesek, máz nélküli vörösek, szürkék, feketék, s a legragyogóbb zöld, türkizkék, fehér mázzal bevontak, egy karcolt és lyuggatott díszítésű, kb. 80 cm átmérőjű agyagasztal, cserépből készült vízvezetékcsövek, s a fazekasmesterség néhány szerencsésen épségben maradt eszköze. Egy terménytartó edény oldaláról rajzoltam le ezt a pecsételt díszítést, (i. sz. 10—12. sz.).

Mielőtt a bámulatosan gazdag és fejlett kirgiz népművészetet érintenénk, néhány szót ejtsünk hagyományos életformájukról. A kirgizek hosszú évszázadokon keresztül — úgyszólván a legutóbbi évtizedekig — elsősorban rideg állattartással foglalkoztak. Tenyésztettek — s tenyésztenek ma is — juhot, szarvasmarhát, lovat, tevét. (Disznót — muzulmánok lévén — nem tartanak. Ma sem.) A nomád pásztorkodás volt tehát létalapjuk, ezt egészítette ki a termékeny és kedvező éghajlatú völgyekben a földművelés (meg persze a vadászat és halászat, minthogy Kirgizia temérdekerdői vadban, tiszta- vizű folyói, tavai halban ma is bővelkednek). Hogy a csikós, gulyás, juhász elődök hagyománya mennyire élő örökség szellemileg is, arra két példát említhetek. Lapozgatván a nagynehezen megszerzett kirgiz-orosz szótárt, a szócikkek példamondatai közül kigyűjtöttem kb. ötszáz szólást és közmondást; ezeknek jó egyharmada a pásztorélettel kapcsolatos —vagy úgy, hogy közvetlenül arra vonatkozik, vagy úgy, hogy jelképeit, metaforáit abból meríti. A másik: egy alkalommal megkérdeztem Musza Dzsangazie- vet, hányféle színe lehet a lónak kirgizül. Sorolta, sorolta, én az ujjamon számoltam harminckettőig. „Pedig van még — legyintett bosszúsan végül — csak nem jut az eszembe”.

Nos, ez a pásztori lét művészetüknek is meghatározója lett. Meghatározta mindenekelőtt a feldolgozandó anyagot. Legyen az lehetőleg könnyű, hajlékony, tartós, de ne legyen túlságosan súlyos vagy törékeny, mert szállítását ez a vándorlások során megnehezítené. E követelményeknek az állattartás során amúgy is megtermelt bőr és gyapjú felel meg leginkább, továbbá a fa és egyéb könnyen alakítható növényi anyagok, valamint a kovácsolással, kalapálással megmunkálható fémek: vas, ezüst. A fazekasságnak nem kedvez a nomád lét: vándorlás közben készíteni nem lehet, használni, szállítani alkalmatlan az agyagedényeket. Ezért nem beszélhetünk lényegében kirgiz népi kerámiáról. Ha használtak is effélét — pl. a határokon túlról beszerzett porcelán teáscsészéket —, azokat a magú k-készítette hengeres vagy félgömbölyű bőrtokokban tartották. De vegyük sorra a különböző anyagokat.

Kezdjük talán a fával. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a körülményt, hogy Kirgizia erdőkben, fában igen gazdag ország. (Értékes fákban is: sokszázezer hektárnyi vadon növő diófaerdei vannak.) A kirgizek szeretik, megbecsülik a fákat, fölöslegesen nem pusztítják őket, ha egyet kivágnak .kettőt ültetnek helyette. Pedig — amint egy szólás tartja — ,,ha Kirgizia földjébe ledugod az ujjad, csemete fakad föl belőle.” A fa nyersanyagként is fontos szerepet töltött be életükben. Fából készítettek számos háztartási és munkaeszközt, kisebb-nagyobb edényeket esztergálva vagy kivájva, kanalakat, egyszerű szövőszéket, nyerget (sőt kengyelt is, egy darabból hajlított-faragott fából),

10