Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Messzi út tanulságokkal (Kirgiziai útijegyzetek)

Kétszeri látogatás nem elengedő rá, hogy a látottakról részletesen beszámolhassak. A jó múzeum olyan, mint a jó könyv: nem elég egyszer elolvasni, újból és újból elő kell venni, belelapozni. Első látogatásaim egyébként is futólagosak voltak (ezért mentem vissza mégegyszer). A Történelmi Múzeumba megérkezésem napján vitt el Ászán Dzsaksilikov barátom. Miután megcsodáltam az épület előtti füves térségen elhelyezett sirbálványokat (orosz, de immár nemzetközivé vált kifejezéssel: „kamennaja baba”), a középázsiai türk nomádok monumentális szobrászatának eme fölülmúlhatatlan remekeit, Aszannal együtt a pénztárhoz mentem. Megtudván, hogy külföldi, ráadásul magyar vagyok, jegy nélkül beengedtek. A kétszintes épület fölszintjét a régészeti és néprajzi anyagból rendezett állandó kiállítás foglalta el, az emeleten pedig a legújabb kor történetének dokumentumait láthattam. Érdeklődésem elsősorban a néprajzi anyaghoz vonzott, jóllehet a régészeti leletek gazdagsága is lenyűgöző volt, s csupán a szűkösen kiszabott idő akadályozott meg benne, hogy ugyanerre a múzeumra a két féldélután helyett három teljes napot rá ne szánjak. A tárlókban és a falakon elhelyezett magyarázó szövegek két nyelven — kirgizül és oroszul — tájékoztatták a múzeum- látogatók mindenkor népes csoportjait. (A feliratok kétnyelvűsége egyébként egész Kirgiziában természetes.)

Megtudhattam, hogy Kirgizia területén a korai kőkorszak óta folyamatosan élt és virágzott az emberi kultúra. A régészeti tudományos és népszerűsítő irodalomba bele- belelapozgató hazai olvasók többsége nálunk Közép-Ázsiát az emberiség egyik ősi bölcsőjeként nemigen tartja számon. Ennek oka—szerintem—nem egyéb információ- hiánynál. Ezen pedig egy kis jóakarattal lehetne segíteni. Azok a Kirgiziában felfedezett őskori sziklarajzok, amelyeknek fényképei ott vannak a frunzei múzeum falain, méltán állíthatók egy sorba az altamirai, a lascauxi, az afrikai barlangfestményekkel. Mutatóba egyetlen rajzot hoztam haza másolatban, egy kőszáli kecske stilizált ábrázolását.

Sajnos, nem vállaikozhatom azé földön évezredek alatt egymásra rétegződő kultúrák ismertetésére. Képanyag nélkül ez amúgy is nehezen menne, hisz egy kezdetleges rajz adott esetben többet közölhet bármily terjedelmes leírásnál. Annyit azonban említsünk meg, hogy az Ala-Too és a Tien-San hegyeiben, völgyeiben, medencéiben a sámánhit és a tengriánizmus, a buddhizmus és az iszlám mind lerakta a maga emlékeit kultikus és használati tárgyakban, építményekben, ornamentikában, szokásokban, a nyelv szavaiban. Mindezt kitűnően szemlélteti a múzeum gazdag leletanyaga: az időszámításunk előtti századból származó talpas bronzüst, különböző típusú nyíl- és lándzsahegyek, esztergált, hengeres faedény az i. sz. 2—6. századból, épületek rekonstruált makettjei, az igen fejlett ötvös- és kerámiaművészet számlálhatatlan darabjai: ezüst edények, fegyver- és ruhadíszek, ami népvándorlás-kori művészetünkre igen

9