Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (3. rész: Török iga alatt)
KRÓNIKA KÓSA LÁSZLÓ NÉPÜNK TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETE 3. Török iga alatt Mátyás király halála után több, mint kétszáz esztendeig tartó bizonytalan közállapot, állandó háborús időszak kezdődött. E zűrzavaros idők első nagy eseménye egy szörnyű belharc, Dózsa György parasztfelkelése volt. Ám aki a magyar parasztság legnagyobb szabású társadalmi és politikai megmozdulásának emlékét keresi a néphagyományban, annak ugyancsak csalódnia kell. Dózsa népének ne lenne hagyománya Dózsáról, és arról a harcról, amelynek legfőbb szereplői ősei voltak? Szinte hihetetlennek tetszik, pedig így van, s nem valószínű, hogy a jövendő néprajzi gyűjtések megváltoztatják ezt a képet. Furcsa ez azért is, mert Dózsa akkortájt született, amikor Felső-Magyarországon végleg elültek a huszita harcok hullámai. Giskra, aki huszita szellemű cseh zsoldos seregével évtizedeken át harcolt a főúri ligák ellen vagy velük szövetségben, csak 1463-ban hódolt be Hunyadi Mátyásnak. Töredékseregei még utóbb is tevékenykedtek. A husziták emléke a Felföldön magyarok és szlovákok közt pedig máig eleven. Mint cseheket emlegetik őket, templomaikról, házaikról, váraikról, csatahelyeikről tudnak. De térjünk vissza Dózsához! Vajon korábban sem övezte hagyomány a parasztkirály alakját? Tudjuk, hogy Petőfi fenyegetése: ,,Nem hallottátok Dózsa György hírét” — élő történelmi emlékezethez szólt. Igaz, nem a parasztságéhoz, hanem a nemesekéhez, akik viszont bizonyosan nemcsak történelemkönyvekben olvastak róla, hanem apáiktól is hallottak rémisztő tetteiről. Szerémi György, a történetíró, Dózsa kortársa, aki számos folklórelemmel és mendemondával színesítette Magyarország történetéről szóló munkáját, följegyezte Székely György (Dózsa) nándorfehérvári hőstettét is. Az első sorokban a vérző kardot tartó levágott kart ábrázoló Dózsa-címer elevenedik meg mondaszerűen. Székely György végvári katona Nándorfehérvárnál bajvívás közben egyetlen csapással levágja török ellenfele jobbját. Viszi is mindenestül Budára megmutatni a királynak. A jutalmul kiutalt kétszáz aranyat azonban nem tudják kifizetni az üres kincstárból, inkább megbízzák a vitézt a kereszteshadak vezetésével. S ebből támad a baj, legalább is Szerémi szerint. Hová lettek a megvolt Dózsa-mondák? A zűrzavaros két évszázad éppen azokon a vidékeken pusztított leginkább, ahol a parasztháború legfontosabb eseményei lezajlottak. Valószínű, hogy emlékei összeolvadtak a későbbi háborúk emlékeivel, elfelejtődtek a lakosság kicserélődése során. Temesvárott azonban ma is látható a kegyhegyként ápolt vesztőhely emlékműve. Szegeden pedig él a hagyomány, hogy Dózsa fejét az alsóvárosi templom cintermében temették el. Sőt azt is mesélik, hogy azért került oda, mert Dózsa és a szegedi főbíró leánya szerelmesek voltak. Juhász Gyulát „Dózsa feje” című versének megírására ihlette ez a különös hagyomány. Halvány emlékeket lehet fölfedezni a Székelyföldön is. A történetírás ma már inkább arra hajlik, hogy a háromszéki Dálnokon keresse Dózsa szülőhelyét, nem a marosszéki Makfalván. De mind93
