Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - SZEMLE - Harsányl Zoltán: Gerő János: Előre megfontolt szándékkal
lénk tárul — csak a felszabadulást követő tíz-tizenöt évben változik meg. A rossz termőtalajú dunántúli dombok, és a kikezdhetetlen, óriási kiterjedésű domíniumok nincstelen népességének rendkívül olcsó munkaereje okozza ezt az elkülönülést. A létfeltételek hiánya, a mesébe illő szegénység következménye: a kiszolgáltatottság éltette az elavult technikával, minimális befektetéssel dolgozó agrár és ipari gazdaságokat. A szerzőpáros munkája nem csak azért reve- láció, mert elénk tárják ezt az ördögi mechanizmust — hanem, mert felkutatják tudatformáló hatását, napjainkig is élő folyamatát. Történelmi szociográfiának is nevezhetnénk a könyvet, mert tengelyében a vidék három nemzedéknyi lakosságának — úgy a hajdani summásoknak, mint a hajdani grófoknak — az 1945—48—56—60—70- es évek történelmi csomópontjaihoz igazodó életformaváltása áll. Rendkívül érdekes a műben az Eszterházy-bir- tokoknak, mint szervezett gazdasági struktúrának a példája: a feudális piramis-séma virulensen tovább él a XX. század első felében: militarista módon szervezik meg. Önként adódik az összevetés az akkori államstruktúrával. Amikor a „kastély” hétköznapi eseményeire, szokásaira emlékeznek az uradalmak egykori ki- zsákmányoltjai, Kafka Kastélyát, vagy Hernádi Gyula film- és novellaalakjait nem tarthatjuk abszurdnak. Az uradalmi levélpapír „cégjelzésének” szövegéből egész világ bomlik ki, jól érzékelhető, hogy a sok szer ember sorsát kezében tartó gazdasági vezetése egy idióta arisztokrata kezében van. Beszédes az ifjú Eszterházy gróf vadásznaplójának utolsó bejegyzése is: ,,1944. I. hó 27. szarvasborjú: 1.” Az ország helyzetére, az életviszonyokra világítanak rá a nagybirtokok kibocsátotta rendeletek, munkajogi előírások, és az ezzel szorosan összefüggő nyugdíjat megállapító rendeletek. Ezek a szerződésminták valódi jogforrásként egyoldalúan meghatározzák a mezőgazdasági munkások életének lehetőségeit, kereteit, (pl. aki engedély nélkül házasodik, vagy „szélsőbaloldali szervezet” tagja, elveszti nyugdíjjogosultságát, özvegyi nyugdíját, árvasági segélyét.) A feudalizmus korai korszakára volt jellemző a sokáig érvényben volt partikuláris jog, mely szerint a föld urának feladata és joga volt az életviszonyokat szabályozó normák meghatározása és betarttatása. Az elbocsátás jogával felruházva a nagybirtokok tulajdonosa élet és halál ura volt a XX. század közepéig. Fehér foltot derítenek fel a szerzők, amikor a mezőgazdasági munkások summás rétegének a marxista történetírás által is elhanyagolt értékelését végzik el, amikor az imponáló oklevél- és statisztikai anyag földolgozásával megadják e réteg korszerű definícióját. Az egyik Eszterházy-birtok helyébe termelő- szövetkezet, a másikéba állami gazdaság lép. Alakulásuk és fejlődésük nem minden ellentmondás nélküli. Például a grófi földek vo|t lakói az alacsony nyugdíjról panaszkodnak. Azok hangja hatol legmélyebbre, akik fél életükön át cselédes- kedve, ötven-hatvan éves fejjel alapítottak elsőként a vidéken termelőszövetkezetet, s most 500 Ft nyugdíjat kapnak. Kitűnik a könyvből, hogy az állami gazdaságok is öröklik a nagybirtokok major-rendszerét, s az ezáltal külterületen dolgozó családok kommunális, kulturális és kereskedelmi ellátottsága ma is javarészt megoldatlan, különböző kedvezményekkel kell idecsábítani a munkaerőt. Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc — mint arra a szövegben is utalnak — a táj szülöttei. Egyikük maga is próbálta a summás életet, másikuk a Pápai Kollégium diákja volt. Személyiségük a kérdésekben, és a nyomozó, mindent feltérképező valóságkutatás igényében fokozottan jelen van. Visszafogott, tárgyilagos stílusban írnak, szerkesztésük világos, jól áttekinthető. Könyvük a történelmi szempontok elmélyítésére, a tudományos körültekintésre, az európai látókörű, a személyes benyomásokon felülemelkedő munkára is ösztönözheti a szociográfiai irodalom művelőit. KŐBÁNYAI JÁNOS GERŐ JÁNOS: ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKKAL Húsz éve is elmúlt annak, hogy először írhattunk Gerő Jánosról, első „hamvas” kötetének megjelenése után. Viharban született volt a címe és nyolc elbeszélését gyűjtötte benne ös.ze. A címadó nagy-elbeszélést vagy kisregényt (ezek a határok gyakran összefolynak) bemutatva ez a véleményünk alakult ki akkor: „Egy nagy regény körvonalai bontakoznak ki ebből az elbeszélésből. Reméljük és kívánjuk a regény elkészültét. Nagyszabású, komoly epika formálódhat ki belőle. Gerő Jánosnak van hozzá hatalmas élményanyaga, megfigyelőképessége, stílusa, realitás- érzéke és mesealkotó képessége”. Az író mostani válogatásához nem akarunk szólni. A kiválasztásnak megvannak az egyéni szempontjai: az élmény heve, amely a megírást kiváltotta, a mondanivaló fontossága, a hozzátapadó hangulat, a megformálásban érzett biztonság, a mondanivaló összehangolódása. De az olvasónak is megvannak a maga rokonszenvei, és — az 1954- es évszámot viselő Téglaporos szerelem helyett szívesebben olvastuk volna az első kötet címadó elbeszélését ebben a kötetben is, a Viharban született-et. Helyet kapott is a Borisz, ez a realitásában, mérsékletében, szemléletének hűségében, közvetlenségében érdekes kép a felszabadulás első napjairól, amikor a front éppen csak elvonult az első személyben beszélő szereplő falujától, és a szovjet katonai hatóság (ebben az 90
