Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 5-6. szám - Varga Lajos Márton: Szerep és sors (Kiss Benedek költészetéről)

A magatartásnak ez a gyermeki jegye annyira termékenynek bizonyul, hogy lassan tudatosodni is kezd. Gazdálkodni lehet vele. S hogy Kiss Benedek gazdálkodik is, az olyan szakasz bizonyítja, mint a Hangszerből kihajló muzsika című versből val í; „Zümmög a neon, gépi döglény / belémfúló világ fölött, / befülledt, otromba kazalból / a szívem elősündörög. ’’Egyszerre tudja éreztetni az undort, a meg- vertséget, a tartózkodó önsajnálatot, a már-már elérzékenyülő szeretetet, s általuk szívfájdító magányát.

Magány? Fájdalom? Talán valóban „nem több az — ahogy Juhász Ferenc írja — mint a fiatal szív dacos és türelmetlen lobogása, valami könny-keresés, mert azt is szeretné, a könnyet és az iszonyatot.” De az érzékenység bizonyítéka is. A belső változás, alakulás kataklizmáinak élményeiben a világ természetét is éreztetni tudja. Fogékonysága az ok, hogy a maga konfliktusaiban mindig a világ ügyeire lát. Amikor tehát arról kezd beszélni, hogy „rohadunk, hullunk rozsdaverten”, s hogy „itt guggolnak mind, itt omlanak / bevérzett ébredések / s álmok, a végzetlenek!” (Páfrányos zsebtükör), akkor a hevült nagyzás mögött a két életszféra megfelelésére kell figyelnünk. S arra, hogy Kiss Benedek képtelen akármi elől is elbújni. Nyitott mindennel szemben. Ezen a ponton ismerhető fel a teljes nyíltság, az igazmondás tulajdonságának jelentősége. A megnevezés izgalma szép és fontos verseket teremt, mintegy az érlelődés konfliktusokkal zsúfolt közegeként (Sugárban, bűnben; A csönd fekélyei; Szótlan vagyok), A „kimondtam” öntudata egyre erősebb tartást is ad. Hajlamokat mozgósít, szerepet alakít, feladatokat jelöl ki. A feltétlen nyíltság elve morális elv. Általa juttatható érvényre a kompromisszum nélküli élet, a gyermeki ember. Gyakorlásával, a bátorság és helytállás új és új vizsgáiban tudatosodik a versek hősének helyzete, alakulnak egyre ütőképesebbé azok az eszközök, amelyek a teljesség elvét a társadalomban is szolgálni tudják. A feltétlen nyíltság elve a hűség elve. Hűség magához: nem alkalmazkodik. S ez egyben hűség az emberi értékek képviseletéhez.

Erre a hűségre, sőt mint hamarosan kiderült, e hűség konokabb fajtájára, nagyon is nagy szüksége volt. Ahogy a világra kezd összpontosulni figyelme, s a költő közvetlenebbül érzi a köznapi élet ösztönzéseit, kihívásait, az erkölcsi, szellemi problémákat, aljasságot, kisszerűséget, szervilitást, fogni kezdi: szakadás van eszmények és valóság, álmok, vágyak, remények, s a realitások közt. Közérzete rohamosan megfeketedik a versek anyaga súlyosabbá válik. Az érlelődés új fázisba lép

Érdekes azonban, hogy milyen úton. Mert a hűség első próbája a tapasztalati túlterhelés. Élményei nyersek, keserűek, kikerülhetetlenül konkrétak. Megrendítő, hogy ezekhez képest mennyire elvont, szinte semmi a változtatás lehetősége. Ez is jelzi, csak most eszmél a valódi világra! A kilátástalanságtól összeszedettebb, s egyszersmind elszántabb lesz ugyan, de ez az elszántság baljós hangoltságú. És a legkevésbé sem cselekvőképes. „Botra támasztott kosár az ég, / szakajtó-csapda: / ki hitben él, / így él csalatva — / bogozhatatlan nyűg a szívén!” (A csönd fekélyei) — írja, s ezzel csak valamilyen bizonytalan biztatást szegez szembe, a tavaszét. (Van egy tavasz) A hűség és önérzet másik próbája a döbbenet, hogy nem képes méltó képviseletre. Szégyen súlyosbítja az amúgy is nehezülő életet: „ülök most az idő zengésében, / vonuló, zord egek / fejszés seregét nézem / és remegek.” (Zord egek).

Természetes (és jellegzetes), hogy a megoldást az összefogásban keresi. A gyermeki ember mindennel kapcsolatot létesítő képessége most kezdi próbálni a közösségteremtés módozatait. Itt azonban rögtön egy kikerülhetetlen probléma mutatkozik. Kiss Benedeknek, valószínűleg a paraszti származása, a szegénység, az árvaság miatt, a hovatartozás, úgy tetszik a kezdetektől, teljességgel világos volt, annyira, hogy a

36