Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - Balla Gyula: Beszélgetés Kiss Benedekkel (Interjú)
munka is teljesen kielégít. Hogy miért Kecskeméten jelent meg? Többek között azért is, mert az írószövetségen belül szűkebben véve a Duna—Tisza közi írócsoporthoz tartozom, és ez az írócsoport a Forrás-könyvek létrehozója, kéziratok biztosításával a sorozat éltetője. Fontosnak tartanám különben is, ha nagyobb arányú vidéki könyvkiadásunk is lenne, miként tudomásom szerint ez régebben általános is volt és nagyon hasznos munkát végzett. A vidéki kulturális élet, különösen az irodalmi fórumok helyzete egyébként régi vesszőparipám, s ebből ered, hogy amikor már a fővárosi folyóiratok is gyakrabban és szívesen közöltek, nagyobb részben mégis a Tiszatájnak, a Forrásnak, a Napjainknak küldtem verseimet. Sokak számára érthetetlenül, hiszen kisebb honoráriumért, — ami még akkor is furcsa egy-egy műfajú szabadúszótól, ha sok kész anyaga van és viszonylag folyamatosan tud is dolgozni. Hosz- szabb ideje viszont, sajnos, inkább csak fordításokat tudok fölajánlani. — A kilencek csoportjából, akikkel együtt indultál, szinte már csak ketten voltatok Utasy Józseffel, akik kitartottak az egyműfajúság — a versírás mellett. Most beléptél te is költő-műfordítóink sorába ... — Igen, fordítok újabban, de úgy tudom, Utasy is készül rá. Mivel saját verseimhez hosszabb ideje nincsen már elegendő hitem, meggyőződésem és erőm, gondoltam, megpróbálom: képes vagyok-e mások hitét, meggyőződését és költői erejét megfelelő módon magyar verssé transzformálni. Nagyobb részben fiatal bolgár költőktől kaptam nyersfordításokat, akik közül többet személyesen is megismerhettem nemrégiben, ugyanis éppen Utassy Józseffel töltöttünk Bulgáriában két hónapot műfordítói ösztöndíjjal. Mintegy ezer sort fordítottam eddig, és annak örülök leginkább, hogy — ha sikerül igazán jól megoldanom valamit —, szinte ugyanazt az élményt jelenti számomra, mintha magam írtam volna. Ugyancsak kedvező dolog az is, hogy — különösen a hozzám közel álló nyersanyagokból — folyamatosan és elég jó tempóval tudok dolgozni, még olyankor is, amikor pedig más nem-igen menne. Természetesen nem csak bolgárból akarok fordítani, és az előzőek alapján bízom abban, hogy jó kiegészítést jelent majd további munkámban. — Fiatal íróink közül többen vállalták, hogy szabadúszóként, mindenfajta kötöttség nélkül, csak az irodalomnak élnek. Hallhatnánk valamit a tapasztalataidról, hisz te is megpróbáltad ezt az életformát? — Nemcsak hogy megpróbáltam, de immár kilencedik éve próbálom egyfolytában. Nézd, azzal világosan számolni kell mindenkinek már az elején, hogy valamit valamiért biztosít vele magának, szabadidőt anyagi bizonytalanság ellenében — vagyis csak látszólagos dolog, hogy ez minden kötöttség nélküli életforma. Én magam, amikor nyolc évvel ezelőtt felmondtam nevelőtanári állásomat, egyrészt teli voltam közöletlen kézirattal és elképzelésekkel, lendülettel, tervekkel, — másrészt pedig tudatában voltam annak (s ezt később is, magam számára is fontosnak tartottam néha elmondani: nem munkanélküliség kényszerít arra, hogy anyagi bizonytalanságban éljek. Sokszor voltam úgy, hogy azt gondoltam: nem megy tovább, havi állandó fizetést biztosító munkát is vállalnom kell —, aztán valahogy túljutottam mégis a mélypontokon. Ha valami irodalomhoz kapcsolódó munkalehetőséggel találkozom ez alatt az idő alatt, lehet, hogy elvállaltam volna, vagy legalábbis megpróbálkoztam volna vele. Ilyen azonban a 8 év alatt nem volt, — igaz, magam nem jártam utána. Ezt azért említem meg, mert ismeretlen eredetű szóbeszédből többször is volt módom arról értesülni, hogy már megint nem fogadtam el egy-egy munkakört. — De visszatérve: szó volt előzőleg már az egy-műfajúságról. Nos, különösen az egy műfajhoz kötődő íróknak veszélyes ez az életforma, mert előbb-utóbb szinte szükségszerűen 32
