Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Regényrészlet)
— Mindig ezt mondtad ... Összeszedem magam. Ei fogok menni... Mindig ezt hajtogatod... Aztán mindig itt maradsz .............Hova mennél te, hova mennél? Amikor te tudod legjobban, hogy sehova sem mehetsz ... Azt hiszed, hogy másutt majd megtalálod a békét. Meg ott másképpen élnek az emberek... Minden pénzemet, mindenemet odaadom ... — Hagyd abba ... Takarodj innen — szakította félbe a nő, és hátat fordított a fuvarosnak. Latorcza Imre nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon, odamenjen a wurlitzerhez és dobjon be pénzt, vagy hagyja ott az egészet és üljön át Kalenda asztalához. Már állt volna fel, amikor a fuvaros az asztalát szó nélkül otthagyta és a kijárat felé indult. A fiú maradt. Nem értett semmit a beszélgetésből, minden összezavarodott a fejében, talán csak afelől bizonyosodott meg, hogy a fuvaros valószínűleg megzavarodott, olyasmiket beszélt, amit Latorcza sehogyan sem tudott értelmezni. Sem akkor, sem később nem talált magyarázatot arra, hogy miért állt fel akkor, amikor a fuvaros kiment az ajtón. Odament a nőhöz, megállt előtte, várt, majd amikor észrevették — Latorcza Imre legszívesebben elfutott volna, annyira megijedt: a nő szemei kitágultak, ettől a pillantástól szinte összerándult, nem találta a szavakat, sokáig várt, amíg megszólalt: — Táncolni ... táncolni szeretnék ... — Ne vicceljen ... — nézett rá a fiúnál valamivel magasabb, feketehajú nő, s ahogy ez elhangzott, Latorcza Imre fokozatosan kijózanodott. Egyszerre csak hidegnek érezte az arcát, a kezét, megbánta, hogy odaállított a nő elé, és táncolni hívta.,,Az istenit, a világ marhája vagyok”, gondolta és kért egy kávét. A kávéfőzőnő rögtön odatett elé egy duplát, lassan, bizonytalanul nyúlt a cukorért, s ahogy a kanalat a kezébe fogta, látta, hogy a nő áthajol a pulton, megcsókolja a kávéfőzőnőt— „nyilván a barátnője lehet”, gondolta — és elindul — ugyanúgy, mint az imént a fuvaros — a kijárat felé. A nő kikerült két asztalt, a csípőjét könnyedén ringatta — közben lassította a lépteit, majdnem megállt — balról jobbra, majd ugyanezt a mozdulatot megtette visszafelé is ... A fiú úgy érezte, hogy csinálnia kell valamit, utána megy, esetleg megszólítja az utcán, „nem történhet semmi, legfeljebb újra visszautasít...”, gondolta, majd gyorsan fizetett a káváfőzőnőnek és sietett a nő után. Az utcán érte utói, pár lépésre állt meg tőle, amikor a nő észrevette. Megfordult. A kezében fehér színű kardigánt tartott, áttette egyik kezéből a másikba és lehajtotta a fejét. Nézte a fiút, nyugodt volt, fölényes, amikor megszólalt: — Maga tényleg azt hiszi, hogy ... kurva vagyok ... Láttam, hogy hallgatózik ... Azért, mert Mendel azt mondta ... No, menjen szépen vissza, maga még gyerek, ott bent — mutatott az étterem felé — ott vannak a magához való lányok — a nő gyorsan befejezte a mondatot, megbánta, hogy egyáltalán szólt valamit a fiúnak. Megfordult, átment az út másik oldalára, csupa-szíj szandálja nesztelenül suhant az aszfalton. A fiú várt még egy kicsit, a nő egyenletes léptekkel távolodott tőle. Latorcza figyelte az utat, arra gondolt, hogy jól megjegyzi magának, milyen irányban lakhat az asszony. Aztán mégis nevetségesnek találta magát, „ez a nő legalább harminc éves, lehet, hogy asszony, gyerekei is lehetnek... az pedig, amit a fuvaros mondott, az lehetetlen, azt megérzi valakin az ember ...” ilyesmi járt az eszébe, amikor visszaindult az étterembe és leült Kalenda mellé. Kalenda nem volt egyedül, ott ült már a mérnök is, akinek a rábeszélésére jöttek H-ra. A mérnök most is fehér garbóban, bőrzakóban volt, úgy, ahogyan az irodaházban megkereste őket. — Holnaptól kezdve minden beindul — magyarázta a mérnök. — Több vállalattól jönnek, de az a fontos, amit maguk hárman csinálnak ... 26
