Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 5-6. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Regényrészlet)

lök — s mielőtt kilépett volna az utcára, a kapualjban megfésülködött. Kis fésűje volt — fémből — a markában elfért, s amikor befejezte a fésülködést, nadrágja hátsó zsebébe csúsztatta.

A csoportvezető ott állt Kalenda mellett és újra elmondta:

— Délután jönnek. Már jelezték: délután jönnek, hogy szóljanak neked ...

— Ha szólnak, szólnak — cigarettázott tovább Kalenda. Most nem volt kedve a csoportvezetővel foglalkozni.

— Téged nem érdekel, hogy mit akarnak? — fordult Kalendához a munkásruhások közül a legfiatalabb, Latorcza Imre.

— Hatéged érdekel, akkor kérdezd meg — válaszolt Kalenda.

Latorcza Imre akkoriban végezte el az ipari tanuló iskolát, amikor elkezdték azt az irodaházat építeni. Az első napoktól kezdve vonzódott Kalendához. Néhány dologban utánozta is, s napról napra átvette szokásait... Vacsora után csak bort ivott, mint Kalenda, ő is divatos nyakkendőt vett magának, mint Kalenda, a talponállókat utálta, mindig egy helyre jártak vacsorázni. Az asztalnál velük együtt vacsorázott egy magyar nótaszerző és két hivatásos kurva, akik közül az egyikkel, Latorcza Imre ezt észrevette, Kalendának is volt viszonya. Vacsora után bort ittak szódával, hideg szódát kértek a pincértől, majd zenét hallgattak, a magyarnótaszerző előadta újabb és régebbi szerzeményeit, a két kurva, hol ottmaradt az asztalnál, hol elment. Már több mint egy éve így múltak el a napok, az esték Latorcza Imre és Kalenda József életében.

— Meghívnálak már magunkhoz — mondta Latorcza Imre gyakran Kalendának —, de csak szoba-konyhánk van, az apámat leszázalékolták, az agyára ment a rohadt élet, nem tud melózni, ebbe őrül bele .. . Aztán meg ott lakik a nővérem is a kölykeivel, elvált a szerencsétlen. Még egy székünk sincs, ahova leülhetnél.

— Nem baj öregem, az a fő, hogy itt megvan a pénzed, spórolhatsz is, idővel lakást is vehetsz — biztatta Kalenda a fiút.

Kalenda József faluról került a városba. Gyakran gondolt arra, hogy visszamegy, hogy itthagyja az albérletet, hogy megpróbál otthon keresni munkát. Ha kéthavonta hazament — testvérei nem voltak, az anyja már betegeskedett, az apja még jól tartotta magát, — marasztalták is, de ő nem tudta rászánni magát, hogy itthagyja a vállalatot. ,,Ha hazamennék, még azt hírelnék rólam, hogy tehetelen ember vagyok, nem tudtam megkapaszkodnia városban, és sorolnák azokat, akik jól megkapaszkodtak, akiket ingyen vittek üdülni a Szovjetunióba meg a bolgár tengerpartra, meg az Al-Dunára, akiknek lakást adott a vállalat, akik családot alapítottak és akik ha hazamennek, azt mondják: inkább a börtönbe mennének, minthogy egyetlen órát is kapáljanak a kertben vagy a téeszben. Egy napig tudnak csak otthon maradni, mert nincs angol vécé és a gyomruk nem bírja a sok húslevest, a derelyét, a töltött káposztát, a nehéz falusi kosztot...”

Az öltözőben ismét a csoportvezető szólalt meg:

— Kiemelnek téged, Kalenda . . .

— Honnan emelnek ki, a vízből? Onnan szokták az embert kiemelni, onnan is csak akkor, ha fuldoklik . . . Nem kell engem kiemelni, amögött mindig van valami . . .

Az asztalos elutasító volt. A csoportvezető tudomásul vette, figyelte egy pillanatig még Kalendát, majd az ablakhoz ment ő is, bámészkodni.

Kalenda nem tudta volna megmondani, hogy mitől van rossz kedve. Máskor is előfordult már vele, de ha dolgozni kezdett, elmúlt.

Egy félórája sincs még, ahogy a buszon jött, majdnem mindenki aludt az üléseken. Az emberek szorosra zárták a szájukat, s így egyszerre tűntek mérgesnek, bizonytalannak és egykedvűnek. Bőrükön, arcuk vonalaiban ott égett, ott hullámzott a koránkelők kétségbeesése, az álmatlanság, a törődöttség lázas lüktetése. Az öröktől fogva némá16