Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - Pintér Lajos: Tükörbe néző (Vers)
PINTÉR LAJOS TÜKÖRBE NÉZŐ I. „Utaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem” Tükörbe néző, lát önmagára, gépekre beszélő, amit mond, visszahallhatja újra és újra, visszahallhatja újra és újra. Régmúltunk, történelem: a föld alól — a víz alól kipereg; fénylik a patkány, a gyú'rú's féreg, moszat — patkány a híres képen, a híres képen: két szemüreg s nyelvhegy helye a rajzolat. Utaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem. II. Magányban, Dózsa - tükörteremben: harap mindenki önnön karjába, önmagát tréfálja, vágja, legyőzi, fejét kétfelé földre hullatja, vérét ontani alig győzi — Utaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem. Tükörbe néző, lát önmagára, szalagra beszélő, visszahallhatja, küld önmagának levelet, ad magának mellkasnyi kitüntetést, vigaszt, országot. Állok mögötte grimasszal pimasz — Szeme miért nincs, ha van? III. Reggel van. Hallatszol már a nyelv helyének hegyéről, zsoltár: tarts meg az éh oroszlán torkától és a fenevadaktól, kik most környülvöttek nagy mordul, utaim Uram mutasd meg, hogy el ne téveledjem — ó tarts meg engem!
