Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Rinyai László: Emma és a metró
Aztán 1957-ben férjem rokonsága révén hozzájutottunk végre egy rendes lakáshoz a Váci úton. Boldogságom netovábbja volt akkor ez a lakás: napfényes, első emeleti; a szoba hatalmas, 3 ablakos, 6,40 hosszú és 5,60 széles; fürdőszoba. Elrekesztettünk benne egy kis főzőfülkét is, a gardróbszekrény helyén. Lent az utcán gyönyörű platánsor; posta, üzlet, minden közel... Közben jó fűszeres házi kolbásszal kínált bennünket, melyet nemrég öccsével készítettek. Ő is itt lakik most már családjával a közelben, háromszobás lakásban. Harmadik nap A Paracelsusról elnevezett sörözőben találkoztunk március 5-én délután. B-né zöld trapézvonalú szoknyában, barna-sárgamintás ingblúzban, vastagtalpú cipőben volt. Azért javasolta, hogy itt jöjjünk össze, mert munkahelye a közelben, rézsút ide látszik; délelőttös volt, s utána csak átugrott. Egyébként, munkaidő után a KÉV-esek közül jónéhányan be szoktak térni ide egy-egy korsó finom hurbanovoi sörre, hozzá elmaradhatatlan a böllértál vagy pedig a parasztos tál. Letelepedtünk az egyik boxban, fejünk felett hangulatkeltőén hunyorgott a vasláncon függő, gyé- kénybúrás lámpa. A téglautánzatú tapétával burkolt falon pipiskedő aranyfácán, a hurbanovoi sörgyár emblémája. A szemközti falról, Paracelsus mellszobrából az aranycsinálás lázától izzó szempár tüzelt ránk. . . . A 3/a munkahelyen nem sokáig dolgozhattam, mert 1954 elején a metróépítést váratlanul leállították. Következett az állagmegóvás időszaka. Az volt az egyik alapelv, hogy a felszíni épületek vagy az alagút létesítményei ne szenvedjenek kárt. Az a kérdés is felmerült, hogy ne az alagutak betömését válasszák-e folytatás helyett. Ha akkor így történik, nem lehet tudni, hány évig szünetelt volna a metróépítés. Mi a 8-as munkahelyre, az Astoriához kerültünk, onnét jártunk ki különböző munkahelyekre, például a Batthyány térre, az Országházhoz, a Moszkva térre szívatni. Lépcsőn mentünk le, mert természetesen lift ekkor már nem járt, szakaszonként felkapcsoltuk a villanyt és leérve szívattunk, folyton csak szívattunk. Ezek egyszerű lapátkerekes szivattyúk voltak, nyömóáguk a városi csatornarendszerbe volt bekötve. Itt a 8-ason velünk dolgozott G-né is, egy volt földbirtokos asszony. Származása ellenére olyan szutykos volt mindig, hogy rossz volt ránézni. Egy mosóteknőben aludt ott a munkahelyen, patkányok szaladoztak körülötte. De ő csak legyintett: Azok se döglenek meg tőlem, én se őtőlük! Ráadásul olyan dolgokat főzött, hogy még a szagától is majd kijött az embernek a bele. Igen fontos megbízatásom volt itt, a szakszervezeti könyvtár kezelése. Nagy lelkesedéssel kölcsönöztem a könyveket és közben persze gyakran beléjük kukkant- gattam. Rendszeres olvasóim közé tartozott egy 30-31 éves cigányfiú is. Nagy tiszteletadással úgy szólított engem — akt akkor huszonegynéhány éves voltam —, hogy Emmike néni, s ez nagyon furcsa érzéssel töltött el, szinte beleborzongtam. Ő is hasonló cipőkben járt, mint néhány évvel azelőtt jómagam, meséskönyvekkel kezdte az olvasást, mert azoknak nagyok a betűi. Később nagy gyötrődés árán elolvasta az Egri csillagokat. 57- ben pár hónapig a metrótól távol más munkaterületre kerültem, a Budapesti Postaigazgatóság épületének rendbehozatalát és takarítását meg egyéb alkalmi munkákat végeztünk. Én itt ebédosztó voltam. 58- tól 61-ig a Deák téri munkahely gépházában dolgoztam. Még mindig nem indult 64
