Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Rinyai László: Emma és a metró
Egyébként szórakozni hármasban is eljárogattunk, néhányszor megfordultunk a Keletihez közel levő, Gödör nevezetű egykori pincevendéglőben, ahol jó cigányzene volt. És a negyedik egy Csausz nevű, jóképű fekete srác volt. Azt hiszem, ő írta erre a papírcetlire, amelyik a napokban került a kezembe, a szerelmes ömlengéseket: Én kis semmi vagyok a Te világmindenségedben! Meg Bolondító kezed mindig maradjon velem, örökké... örökké. És végül Tegnap még meg akartam halni Ma már ezerszeresen élni akarok! Volt egy titkos és reménytelenül szerelmes imádóm is, a 3-as munkahelyen a gondnok bácsi 14 éves fia. Szünidőben ott hordta a vizet, közben állandóan körülöttem settenkedett és látszott rajta, hogy szörnyen féltékeny, amikor fiúk jöttek oda és beszélgettek velem. Igen szolgálatkész volt a kisaranyos, mindig ajánlkozott, hogy majd ő bekapcsolja helyettem a szivattyút, később már meg is bíztam, hogy kapcsolgassa ki meg be. Ha a szivattyút sem kellett járatni, és vízért sem szalajtották el, ott üldögélt szegényke a motor és a szivattyú közötti tárcsán. Egyszer aztán, amikor szívatni kellett, elbambult, és fel sem kelve onnét, bekapcsolta a motort. A megperdülő tárcsa szépen összetépte szegénykének a nadrágját plusz még az alfelét is felhorzsolta. Hát látjátok, ez is jellemző például, hogy abban az időben még védőburkolat sem volt az ilyen forgótárcsa felett. 1954-ben keltünk egybe a férjemmel, ő is vidéki származású, eredetileg kovácsmester. Négyen voltak testvérek, ő feljött „szerencsét próbálni”. Magas, vállas, haja barna és kicsit göndör, szeme ugyancsak barna, fogai mintha porcelánból lennének. Igen-igen kis szegényes esküvőnk volt. Sose felejtem el, utána R. Mihály bácsi, férjem egyik jóakarója és pártfogója meghívott bennünket Géza utcai albérletébe és ott szendvicseket tálalt fel nekünk. Amikor beléptünk, már minden készen állt a fogadásunkhoz, az asztal is fel volt picurkát díszítve, az egész olyan megható volt. Ez engem any- nyira meglepett és olyan jól esett! Férjem odaköltözött az üzlethelyiségbe. Kuporgatós évek voltak azok, de a nagy szegénység mégis valahogy összetartott minket. Nemsokára terhes lettem, de nem tudtam kihordani. A „lakásnak” persze csak egyfelé volt ajtaja, az utcára, ezért kapuzárás után WC-re csak valamelyik közeli nyilvános helyre, például a Balaton étterembe lehetett menni, és ha már ez is zárva volt, fel kellett csengetni a házmesterünket. Szórakozóhelyre, társaságba nem. nagyon jártunk, és ott az üzlethelyiségben társaságot nem is igen fogadhattunk. A színházak közül a Madáchba jártunk a legtöbbet, mert ez esett a legközelebb. 1957-ben bérletünk volt a Vígbe. Jelentősebb színházi élményeim ebből az időből: a Leányvásár, Vegától A hős falu, a Pesti emberek, Háború és béke. Operabérletünk is volt egyik évadban. A férjem azt mondta, olyan jóízűeket még semmikor sem aludt, mint az előadásokon. 55-ben az öcsém is feljött. Először segédmunkás lett a vállalatnál, majd elvégezte a vájártanfolyamot. Gyakran eljött hozzánk, ilyenkor mindig segített nekem a háztartási munkákban. A mosókonyha, benne a nagyteknővel, éppen szembe volt a kapu bejárattal, és amikor mosni látták, a házbéli asszonyok mindig jöttek hozzám dicsérni: Magának jó ám! Milyen egy jó ember a maga férje! Mindenki azt gondolta, hogy a férjem. Az öcsém anyagiakkal is segített minket. A kis félretett pénzét odaadta, így meg tudtuk venni a zöld garnitúrát — amely egy dupla rekamiéból és fotelekből állt —, 6000 Ft-ért. Előtte egy fehér leányszoba-vaságyon aludtunk, szekrényünk fehér előszobaszekrény volt, három piros ajtóval. 63
