Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Rinyai László: Emma és a metró

még felvágatlan Courths-Mahler könyveket meg egyéb ponyvaregényeket. Később inkább már Jókait, Móriczot, Gárdonyit, Mórát meg szovjet könyveket, például a Távolban egy fehér vitorlát, Az Ifjú Gárdát, a Timur és csapatát olvastam. 53—54-ben kezdtem vásárolgatni is a könyveket, már amennyire tellett.

Rádióm nem volt, azt is csak Erzsiéknél tudtam hallgatni. De ő mindig csak komoly zenét fogott.

A sport nem túlságosan érdekelt, de a 6 : 3 meg a világbajnokság idején természetesen én is belelkesedtem.

Aztán a munkahelyi szociális körülmények érdekesek még, mai szemmel tekintve. Hát ezek sok kívánnivalót hagytak maguk után. Például voftnjgyan zuhanyzó, gőzkazánnal csinálták a melegvizet, de legtöbbször csak langyosra sikerült. Nem voltak zuhanyozórózsák; ,,hun” gyártmányú csövek voltak, hun itt csöpögtek, hun ott. Öltöző nem is volt külön a nők számára, a raktárban öltöztünk-vetkeztünk.

Munkaruhát azt kaptam: vékony nyárit, télire pedig pufajkát és vattanadrágot. De hogy néztem ki benne, te atyaúristen! Nyáron leginkább mezítláb dolgoztam.

Sokan panaszkodtak az üzemi kajára, de én mindent megettem. 2—3 Ft-ba kerülhetett akkoriban nekünk egy ebéd. A vállalati hozzájárulás kezdetben 1 Ft 50 fillér, majd 3 Ft volt.

Hát persze ahhoz kell viszonyítani, hogy 4,80—5,50-es órabérrel 800—900 Ft-ot kereshettem.

Vacsorára nagyon sok lekváros kenyeret megettem, mert spórolnom kellett, semmim sem volt.

Bármilyen furcsán hangzik is, a 3-as munkahely, azaz a Stadion közelében barakképületek voltak, ezekben tíz egynéhány családnak elhelyezést biztosítottak. Olyanoknak, akiktől aztán a család apraja-nagyja a metróépítésnél vállalt munkát. A nagy munkaerőszükséglet és a munkásszálló kevés férőhelye miatt volt így.

Ezek a barakkok két helyiségből álltak, tetszőlegesen lehetett bármelyiket konyhának vagy szobának használni, s egy darab közös klotyó volt valamennyihez.

Lakott itt egy család, a B-ék, akiknél gyakran megfordultam, mert velem egykorú lányaik voltak. A B-ék lányaival jártam aztán moziba, meg később táncolni; a dagadt Erzsi csak operába vagy hangversenyre volt hajlandó eljönni.

Társadalmi munkát, vagy ahogy akkor nevezték, mozgalmi tevékenységet is itt kezdtem végezni először. Rendszerint rámbízták a kötelező 10 perces felolvasást a Szabad Népből. Később a munkahelyi DISZ szervezet titkára lettem.

De ez már a 3/a munkahelyen volt, a Stadiontól alig odébb, a Keleti pályaudvar fú'tőházának közelében. Olyan gépeket kezeltem itt is, mint a 3-ason, de volt már „szivattyúházunk” is, egy rozzant, csűrszerű épület. Két nagy esemény történt velem ebben az időben, ezek elhomályosítják emlékezetemben az összes többi aprót. Az egyik az, hogy 53 őszén a vállalat 54 dolgozójával együtt megkaptam a Földalatti Vasút Emlékérmet s tízünkkel maga az akkori közlekedésügyi miniszterhelyettes fogott kezet. A másik pedig, hogy itt ismertem meg leendő férjemet.

Sohase felejtem el: felvételére várva ott állt árván a lakatosműhelyben satupadnak támaszkodva egy mikádókabátos férfi, és feszt engem nézett. Ő volt az. Aztán később gyöngyvirágot szedni hívott, meg táncolni.

És én nagyon féltékeny voltam rá! Ott a barakkokban laktak rosszhírű lányok is. Mindig rágtam a fülét: Meg ne lássam, hogy azokhoz jársz!

A férjem előtt, mondhatni, csak négyen legyeskedtek körülöttem. A már emlegetett Gyuri, aztán a Nagy Marci, ez egy picike, szemüveges, komoly fiú volt, az Elektromos Műveknél dolgozott. Meg az Atya nevű fiú is, egy 2 m 20 centis langaléta, egyébként jó haver a kis Nagy Marcival. Nagy szám volt, amikor együtt valahol megjelentek.

62