Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása
idő múltán — meglehet, a következő nemzedékben — újból főikéi a nap. S a föld aló ők előjönnek a napvilágra, hogy folytassák földi életüket. Évezredek telnek el. Alakul az első naiv hit, a tengriánizmus. A későbbi vallások tanulnak a tengriánusok be nem váltott reményeinek tapasztalatából és fölajánlják a maguk halhatatlanság-változatait. Tapasztalatilag ezekben még nehezebb hinni. Feltámadunk a) az égben, lélekké átlényegülve, b) a földön, de az élő anyag más formáiba átlényegülve. Mindezek a hitek erőtlen tiltakozásként, egyetnem- értésként keletkeztek a szomorú tudattal szemben: az élet örök, de az élet formái halandók. Az indoirániak revízió alá veszik a szószerinti feltámadás eszméjét a lélekvándorlás gondolatában. A képlet, a csillagokkal telehintett napkirály, különösen naturalizálódik: a tetemet égő parázzsal, naturális tűzzel hintik tele. Az eszme fejlődésének logikus betetőzése lett a halottégetés. S az edényt is alkalmazhatónak találták — a füstölgő hamut korsóban temették el. Az indoiráni temetkezési ceremóniák látványától megrémült arabok meséi metaforában tükrözték azt: a korsóba zárt füstdzsin. A kereszténység — akárcsak jóval később a tudósok — fölhasználja mind a tengriánizmus Európában folytatódó hagyományát, mind pedig az új lélek-vallást. Nálunk a szószerinti feltámasztás jogát csak az isten gyakorolja, a föld gyermekeinek a mennyei alternatíva áll rendelkezésükre. A csaknem egy évezreddel később kialakuló iszlám eltemette a tengriánizmus maradványait. Senki nem támad föl, még az isten sem, mivel — amint az megmondatott — isten halhatatlan. Ennek megfelelően a temetkezési szertartások formulái is megváltoznak. Csupán a türkök és mongolok viszik tovább a csecsemő-emberiség első naiv ábrándját, a testi feltámadásba vetett szent hitet. És felöltöztetvén az elhunytat fényes ruhába és kezébe adván a fémedényt, a sírboltot immár egyszerű kerek kövekkel (csillagokkal) szórták tele, kurgánt emeltek, s állították arra a feltámadás istennőjének szobrát és kezébe kifaragták ama edénynek pontos mását, és öntvén a frissen fölásott földre kumiszt, imádkoztak ekképpen: „Dicsőséges! Ha megszületsz, hát szüless meg újra a mi földünkön”. Bámulatos az emberiség emlékezete!... Száz esztendőt megélt az anyóka. Utolsó éveiben fémpénzeket gyűjtött. Elhunyt csöndben, szenvedés nélkül. S míg az autóig vitték, dobálták testére a pénzt marékkal. S egész úton a temetőig. S az utolsó maréknyi csengő pénzdarabok együtt hulltak a sírba az első pár lapátnyi szikkadt februári földdel ... (Alma-Ata, Kazah SzSzK, 1971 évvel Krisztus születése, 6000 évvel a tengriánizmus után.) Bámulatosak a gondolat fejlődési formái! a) A jeles halottak gyöngyökkel, fémtárgyakkal való meghintésének gondolata az írott jel elvesztésével a betűszerintiből, a leíróból költőivé változik'— a tengriánizmus bölcseletének megfelelően. Ily módon az embernek újjászületést kívánnak. b) A rítus átterjed az élőkre: meghintvén az új házasokat ezüstpénzekkel vagy bármi egyéb értékes apró tárgyakkal, a türkök termékeny új életet kívánnak nekik, maguknak pedig örök életet. Kívánnak? Pontosabban: kívántak. Mert ez a szertartás csupán külsőségeiben maradt fönn. Azok számára, akik elvégzik, tartalma már rég nem ismeretes. A „sasu” elnevezés pedig nem a szokás történetét fejezi ki, csak a cselekményt írja le. Sasu — hinteni, meghinteni. c) A temetkezési szertartás is elvesztette értelmét, csak a hagyomány marad fönn. A ceremónia résztvevői fémpénzeket dobálnak a sírba (akár a keresztények egy maréknyi földet. A „csillag” anyaga megváltozott, csupán a mozdulat maradt épségben). Bámulatosan életképes a kultusz terminusa! 42
