Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása
Egy issziki kurgánból való ifjút bőrruhába öltöztettek, amelyre több mint 4000 aranylemez volt fölvarrva. A fején arany „sisakot” viselt, csúcsán aranyból öntött hegyikecske ábrázolatával. (A szarvas állatok: napistenségek Sumérban.) Derekát széles arany öv fogta át. Egyik oldalra tőle aranymarkolatú bronzkard feküdt, a kezénél feliratos ezüstcsésze. Emlékezzünk vissza a sumér király sírjának leírására. Az alapvető jelvények egybehangzanak: 1. Sisak elektronból (arany-ezüst ötvözet), 2. széles ezüst öv, 3. behintve aranygyöngyökkel, 4. két feliratos aranycsésze. Ha számításba vesszük, hogy csaknem 2000 év van közöttük, a temetkezési formulák alapvető metaforáinak megegyezése csaknem szószerintinek tekinthető. (A nyelvészetben az ilyen viszonyt az élő alaknak az ősalaktól való dialektikus eltéréseként neveznék meg.) ... Az irodalmi emlékek közül csupán egy olyat ismerek, amelyben le van írva a tengriánus temetkezés formája, ahol szerepel a tüzes borral töltött csésze („kék bor”), az éj kupolája („fekete lepel") és a csillagok („nagyszemű gyöngy”). Ez: „Ének Igor hadáról”. Nem tudván még Igor testvérének vereségéről, Kijevi Szvjatoszláv Vszevolodovics nagyherceg zavaros álmot lát, amelyben mellére gyöngyöt szórnak, betakarják bakacsinnal s tüzes bort merítenek neki. Idézetek Nekius Zimmerman „Az emberiség geográfiai története” c., 19. század ban nagyhírű munka szerzője az egymástól távoli országokban élő különböző népek szertartásainak és szokásainak feltűnő megegyezéseit figyelve remekül megmagyarázta a hasonló jelenségeket. Kommentárja némely 20. századi történész sajátos programjává vált; igaz, az olvasók kevesebb szigorral értelmezték. Zimmerman egyszerűen és világosan írta: ,,Ha két ragyogó elme egymagában jó találmányra vagy felfedezésre juthat, akkor — figyelembe véve az ostoba és korlátolt elmék jóval magasabb számát — még valószínűbb, hogy bármilyen azonos ostobaságot bevezethetnek két egymástól távoli országban”. Lelkem szerint nekem többet mond e jelenségnek az a magyarázata, amely E. Taylor- tól, a művelődéstörténet gondolkodó szaktudósától származik: „Amikor valamely szokás, gyakorlat vagy vélemény elég széles körben elterjedt, a megváltoztatásukra törekvő mindenféle jelenség jóidéig oly gyönge hatással lehet rájuk, hogy azok hosszan öröklődnek nemzedékről-nemzedékre. Itt a kultúra szívósságával van dolgunk. Egy bizonyos eszme, gondolat, amely már sok évszázada letűnt, csak azért folytatja létezését, mert létezett.” Gondolom, E. Taylor szavait joggal alkalmazhatjuk a fémcsészés-gyöngyös temetkezési szokásokra is, amelyek Sumérban kezdődtek és folytatódtak Közép-Ázsiában (Isszik, i. e. 5. sz.) és az Altájban a „hivatalos” türk idők előtt. Jelentős az a következtetés, amelyet Potanyin vont le az ázsiai és európai kultúrák közötti együttműködés problémáinak szentelt könyvében. Véleménye szerint „a kultúra meghatározó momentumainak elsajátítása csak akkor volt lehetséges, amikor mindkét nép egy szellemi életet élt, egy kultuszuk volt, azonos szertartásaik: nem egyik törzsnek a másiktól való kölcsönzése volt ez, hanem együttműködés, közös alkotás”. Két népnek a történelemben való rövid ideig tartó véletlen találkozásakor sokminden kölcsönözhető: használati eszközök s e tárgyak elnevezései, hangszerek, az öltözet és az edények formája, sőt eposzi témák is; ami azonban a törzs szellemi életének oly titkos, bensőséges szféráját érinti, mint a temetkezési rítus, azt mechanikusan átvenni — minden ezt mutatja— lehetetlen. A sír — a vallás pontos lenyomata. A temetkezési szertartás egyik néptől a másikhoz csak a hittel, azaz a tudatformával együtt jut el. A régiek közelebb álltak a természet költészetéhez. Élet és halál szabályait nem rös- tellték az ürgétől és a hörcsögtől eltanulni. Üregeket vájtak, alsó sírkamráik a hörcsöglyuk architektúrájára emlékeztettek. Nem örökre aludtak el az emberek. Bizonyos 41
