Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása
Később kialszik a szószerinti újjászületésbe vetett remény, a szertartás azonban még megmarad sokáig. S a majdani régészek Európa-Ázsia területein az ilyen eltemetettek sokaságát találják a legrégebbi időkből, s találgatni fogják, miért hever minden csontváz az oldalán (térd az állnál) tüzes-sárga okkerrétegen. E sírok az első filozófusok föleszmélésének határozott, tisztán olvasható korszakát tükrözik. 3. Ám a világban párbaj folyik. A kettősség korán észrevétetett. Anyákra és atyákra oszlott az emberiség. Hegy a lapályt föltételezte. Fény a sötétségnek ellenlábasa volt. A földet fölistenítve határozta meg az ember az ég fogalmát: antiföld. A gondolkodásnak ez a forradalma tükröződött a temetkezési szertartásban. Az emberi társadalom korán szétvált szolgákra és urakra, alacsonyrendűekre és előkelőkre. Némelyek a föld gyermekei lettek, másokat az ég szülötteinek neveztek. Ennek a tudatnak a maradványai a jelen időkig eljutottak. A nyelvek megőrzik a kifejezések ellentéteit: alacsony- és magasszármazású (azaz: földi és égi); fekete csont és világos csont (a föld és ég színei). 12. századi orosz krónikákban a nép neve a hercegek ajkán: „fekete emberek”. Nem is képletes kifejezés, hanem higgadt megállapítás. A türkök így nevezték a népet: ,,kara-bukara” — „fekete és fekete”, azaz: feketék. A fekete ember öregségére — feje megvilágosodván — az ég fiaihoz közeledett. Öregek kultusza. Elképzelhető, mekkora tisztelet övezte az albínókat, a világosbőrűeket és világos- hajúakat születésüktől fogva. Életkoruktól függetlenül az eget megközelítő Véneknek tekintették őket. Az ókori Két Folyó vidékén a társadalom így oszlott meg: az Ég Fiai és a Föld Gyermekei, a nép, amelyet összességében feketefejűeknek neveztek — szag-gig (sumér), szalmat-kakkadin (akkád). A nap fiai leborotválták fejüket vagy pedig befedték parókával, a süvegek és sisakok őseivel. A fejfedő első és alapvető rendelteése: társadalmi jelvény. A különböző származású emberek más-más szertartás szerint is temetkeztek. A föld gyermekei — akár a mormoták az üregben (zsugorhelyzet, okker, magvak. Számukra a gyász színe — tüzes sárga). Az ég gyermekei, mint a kihúnyó nap. Az ő gyászuk színe a fekete. .. . Egy értelmi jelentés tényei szét vannak szórva a világ irodalmában, akár egy lánc szemei. Ha külön-külön vizsgáljuk ezeket, a többiekkel való kapcsolat híján, metaforákból frontális nyilatkozatokká válnak. Attól, akinek oly törékeny anyaggal akad dolga, mint a régmúlt, joggal megkövetelhetjük, hogy ne csak a kubikmunkához értsen, hanem érezze meg a jelképet, amint a nyelvésztől is, hogy érezze meg a szót. A kultúra kitart az allegóriák mellett, s bármely mozdulatát szószerint érteni — nem megértés. Távolról körnek látszik a gömb, ugyanígy a régmúlt költői jelképe is távlatát veszti, ha érzékletességét átteszik hétköznapi nyelvre. Kínában kerek fémtükröket találtak Arja-Balo isten, azaz a félelmetes Mahagala jótékony alakjának ábrázolásával. E tükrök egyik oldala simára van csiszolva, a másikon pedig a sokkezű ülő isten domborművű ábrázolata látható— hátulról. Látjuk a tarkóját és a hátát, szeretnénk megtudni, milyen az isten képe élűiről, megfordítjuk a korongot ... És saját fiziognómián kát látjuk. így vált a nagy költői metafora hétköznapi tárggyá. Nem ezt az eredményt iparkodtak elérni a művész-papok. A sokkarú isten arca vakítóbb a napnál. Ez az ideogramma a napkeltét és a napnyugtát ábrázolta. 36
