Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása

A fénylő felületet fölhasználták, a nevetségesen terpeszkedő emberke pedig a fonákján átváltozott hagyományos, de érthetetlen díszítőelemmé.

Az anyagi kultúra egész történetét úgy mutathatjuk be, mint a szépségnek a szépel- géssel, jelképnek a tárggyal, költészetnek a betú'rágással folytatott szakadatlan harcát.

...Vulli régész sírokra bukkan feliratos fémcsészékkel Sumérban.

. . .Jevtyuhova és Kiszeljov kurgánokból ásnak ki feliratos fémedényeket az Altáj- ban.

. . . Akisev feliratos fémcsészét tár föl egy kurgánban az Alatau közelében.

Mindhárom külön-külön vizsgált esetben, az egymással való kapcsolat híján, a fémedény egyszerűen edény marad, véletlen tárgy a sírmelléklet többi véletlen tárgyai között. Am együvé gyűjtve, egymást kölcsönösen kiegészítve és megmagyarázva váratlanul összeadódnak, akár a szétszóródott nyomdai betűk egy szóvá; már egybeolvashatjuk, de az, hogy igazi értelmét is fölfogjuk, még ránk vár.

A sumérokhoz fordulok: senki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a fémedénynek a temetkezési szertartásban.

Hasonlítsuk össze két temetkezés leírását; közöttük vízszintesen ezer kilométerek feküsznek, függőlegesen pedig ezer évek.

,,Az eltemetett selyemruhába volt öltöztetve. Az elhunyt fejénél ezüst edény állott türk rúnairással: „Hatalmas” és: „Uralkodó-gazda”.

„A tetem a jobboldalán feküdt. Dereka köré ezüst öv volt csavarva. Az elhunyt kezébe ezer évekkel ezelőtt természetes aranyból készült csészét helyeztek. E mellett még egy ovális hevert, szintén arany. A két aranycsészére rávésték: „Mesz-kaladug” — az áldott ország hőse”.

Az Altáj és Sumér között óvatlanul kifeszített fonál igen vékony és megbízhatatlan kötelék lenne, ha a hasonló fémedényes temetkezések törvényszerűségét itt is, ott nem támasztaná alá a nagy mennyiség.

A sumér sírok sértetlen állapota lehetővé teszi, hogy a fémedényhez fűződő megszentelt viszonyt megfigyelhessük. Minden föltárt temetkezésnél a csésze az elhunyt kezeügyében található; ezzel ki is válik a többi (nem fém) edény közül.

„Ez a nő szemmelláthatóan magasrangú volt. Értékes aranyékszereket viselt. Kezében ez a nő vésett díszítésű reffelt aranyserleget tartott”.

„A halottak oldalukra vannak fektetve s maguk előtt csészéket tartanak (fémből). Rajtuk agyagedények hevernek”.

Megjegyezzük, hogy a sumér temetkezésekből származó fémcsészéknek nem mindegyike feliratos. Éppúgy, mint az Altájban. Lehetséges, nem a felirat adott a csészének jelképes értelmet, hanem a fém és a forma.

Az altáji feliratos edények bibliográfiája némiképp terjedelmesebb.

A lehető legjobban az emeli ki e tárgy rituális fontosságát, hogy kivétel nélkül valamennyi pusztai kőbálvány (kamennaja baba) edényt tart a kezében. Nizámi közlése szerint a nomád türkök az iszlám fölvétele előtt a Csészés Bálványt istenség gyanánt tisztelték.

Az altájiak úgy magyarázzák a kurgánon álló szobort, mint az elhunyt ábrázolatát, s a Bábát bajszos kő-muzsikká alakítják. Emellett az altáji „muzsikok” épp olyan alakú edényeket fognak, mint amilyenek e körzet temetkezéseinél találhatók.

A sírok fémedényeinek s a kőszobrok edényeinek alakja közti meghökkentő hasonlatosságra L. P. Kizlaszov is fölfigyel. Azt feltételezte, hogy ezek a figurák a halottakat személyesítették meg.

A „korsós muzsikok” elterjedésének megvizsgált területét az Altáj és Szibéria határolja.

37