Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása
s amely hajdan igen produktív volt minden török nyelvben — felváltja a kevésbé bonyolult séma: „imperatívusz + ma = főnév. Az orhon-jenyiszeji feliratok szövegeiben a „k” formáns győzedelmeskedik (batma — láp, a bat — meríts, süllyessz szóból, láthatóan az egyetlen eltérő példa), míg a mai kipcsak nyelvekben a -ma már elnyomja a -k-t. Képzőként az utóbbi szinte nem is tudatosul. A sumérban a véghangtól való megszabadulást nyilván egyéb, nem nyelvtani, se nem hangtani, hanem inkább szerkezeti sajátosságú okok váltották ki. Bár az összehasonlítás azt mutatja, hogy leggyakrabban ugyanaz a hang vész el: k/g; dili — tilik; uzug — uzu — uz — juzuk; es — esik; eme — emek; udu — uduk; yduk; diri — dirig; ur — uruk; ugu — uguk. Azonban vannak egyéb — igaz, kései — példák is: ki — kir, szuba — szuban, e — es, a — ad stb. d) Eltorzul a szó alakja; u/i magánhangzóváltakozás. Kiváltképp észrevehető ez akkor, ha két nyelvjárási alak találkozik: suba — szipa (pásztor); szúr — szír (szőni). Ez a mechanikus váltakozás példája. Ám idővel a másodlagos alak bekerül a közsumérba, mint rokonjelentésű önálló szó. így számomra nem véletlen, hogy ezek szomszédságban vannak: kur — hegy, kir — föld (mindkét szót egyazon jellel fejezték ki); ugu — fejtető, igi — szem. A mechanikus u/i hangváltakozás az őstörökben is észrevehető: szilik — tiszta < szuluk — tiszta. A sumérok a már „kész” alakot kölcsönzik és meta- tizálják: szikii — tiszta. Másik példa: tirik — 1. élő, 2. élet; származása: turuk — ua. A sumérok ezt veszik át: tir — élet. (Etimológiája: turu — születni, élni + k főnévképző). e) Szisztematikus hangtani eltérések. A sumér zöngés mássalhangzók a türk zöngétleneknek szabályosan megfelelnek: t) tengir — dingir ut — ud utun — udun túrna — dumu ata — ada térik — dirig tilik — dili täbir — däbir, dibir it— id k) térik — dirig tak — tag kak — gag szik — szig sak — sag jüzük — uzug Jóllehet a sumérban észrevehetők nem zöngésült alakok is — tu, túrna, tir, tus, kur, kir, uruk, gestuk, emek, ken — azonban ezek száma jóval kevesebb. A nyelv megőrzi az elsődleges (zöngétlen) és a másodlagos (zöngés) hangokat is; a nyelvjárási alakoknak sikerült jelentésük szerint szétválniuk. Azonban: ti — di — élet, éppúgy: si — zi — élet. Nyelvjárási alakok. f) Azt lehet mondani, a sumér és a türk nyelvek hangtani különbözőségei nem annyira jelentősek, hogy szisztematikus szétválásról beszéljünk. E nyelvek egybevetésekor: fontosabb a hansonlóság. Még az ingadozások is szinkronban vannak: u/i, b/k hangváltakozás, g a szavak végén, a sémi farin- gális prothesis megjelenése (kur, kir) csak egyetlen esetben aszinkron: gestuk. g) A táblázat megmutatja, hogy az élő török nyelvek változtatás nélkül megőrzik az őssumér alakokat, amelyek a sumérban kifejlődtek a részben lepusztultak. Ha sumér nyelv napjainkig élne, úgy e bomlás folyamata oly mértékig folytatódhatott volna, hogy szóállományát a törkökével gyakorlatilag már lehetetlen volna összehasonlítani. A türk szavak megőrzik fiatalosságukat, a sumér szó ős-aggastyán képét mutatná. Külsőleg már Krisztus születése előtt egy évezreddel öregebb volt atyjánál. Alaktan a) A sumér anyag alapján megítélhető a türk szóképző séma ősisége: „infinitívusz + k = főnév”. uru — építeni; uruk — város; jüzü — úszni; jüzük — vízimadár; estu — hallani; gestuk — fül; turu — élni; turuk (tirik) — élő. A sumérok kész kifejezéseket kölcsönöztek, nem ismervén föl azok alaktani szerkezetét. A post- fixum a sumérban nem jelentős. A szóképzés a prefixumok számlájára történik. Ezért is vesztek el könnyen a véghangok. b) Megőrződik a türk séma példája: „imperatívusz-/- ma = főnév”: tu — szülj, nemzz; túrna — utódok, (új) nemzedék. c) Már hathatós a séma: „imperatívusz + en(an) — múltidejű melléknévi igenév”: er — kövess; eren — követő. 22
