Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 4. szám - Raffai Sarolta: Versek (Ég, föld között: Útfélen útszéli az álom)

Békességes, nyugalmas ősz, békességes, nyugodt tavasz: jöhet.

Álnok napfényt ígér, kinek-kinek káprázatot, színorgiát — ha kelletik — csak nékem nincs már mit keresnem, és otthonom sincs e világon.

Megcsalatkozva állok itt.

A kilincs rám emlékezik, az ablak vakságom tanúja, most páraverten hunyorog.

A fal kezem nyomát kutatja míg hálót dajkál tehetetlen, s a parkett rései nyikognak.

És öldöklése folyik rendre az áhított, a kínnal szerzett egyszeri, régvolt nyugalomnak.

Vége.

S oly mindegy nekem ki élő, ki élettelen, ki szakadt ki belőlem egykor, iszonyat-e, hogy elviselje, nem ringatta akárki teste, csak az enyém. Tagadhatatlan.

Ha akartam, ha nem akartam.

Maroknyi világ a világom, s útfélen útszéli az álom, csak ballagunk, s amint lehet.

Legalább csalán ezüst mérge, beléndek álnok sötétsége, percekre őrült folyók sodra cipelne, ölne, megkarolna:

nem akarok, s fölébredek.