Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Raffai Sarolta: Versek (Ég, föld között: Útfélen útszéli az álom)
RAFFAI SAROLTA ÉG, FOLD KOZOTT De ostobán lebegtem én is ég, föld között, ketrecbe zártan. Kis embervakarcsok. Kis álmok. Kis vonzások, kis taszítások — a kultúrpolgár lencsébe nézett, gépe szüntelen kattogott. Hamis hangok az ámulatban, a kötelezőnek ítéltben, mert nem lehet hasztalan mégsem hallhatóan ha meghatódol... De tőlem ki várhatja el, hogy zergenyomra lessek bárhol! Hogy megrettenjek, kapaszkodjam illendően kibámészkodva a lassan sikló kalodából? Hogy csúcsot másszak lelkesedve, beléreszkessek: ez a látvány! S hogy lélegzetem visszafogjam, csak itt? Csak ezért? Ennyiért? Szívek mély szakadékai, s óriásivá nőtt hitek nagy percei ha megtalálnak; lábam elé kushadnak némán, egymásért nyílnak a szemek. Ég-föld között másképp lebegni csak látványosság. Semmi több. És embertelenül rideg. ÚTFÉLEN ÚTSZÉLI AZ ÁLOM A levél hull. Alig zörög. Hogy aranypénz? Útszéli álom. Fű sarjad, fatty, a bokron vessző: seprővé lészen — ez is álom.
