Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Látlelettől a változtatásig - Beszélgetés Illyés Gyulával a magyar szociográfiáról (Az interjút készítette: Hatvani Dániel)
LÁTLELETTŐL A VÁLTOZTATÁSIG Beszélgetés Illyés Gyulával a magyar szociográfiáról Az alábbi interjú bevezető sorai nem vállalhatják magukra Illyés Gyula írói—költői munkásságának lexikális felsorolását, csakúgy, mint ahogyan a magyar valóságirodalomban betöltött helyének, szerepének végleges kijelöléséről is le kell mondaniuk. E tekintetben a „terepegyengetést” értékelő, tudós tanulmányoknak kell előbb elvégezniük. S még így is bekalkulálandó, hogy Illyés máig épülő életműve épp úgy hozhat meglepetéseket, miképpen hoz immár több mint fél évszázad óta. Általában is kérdőjeleket hagy maga után a valóságirodalom, a szociográfia műfaji körének megvonása; Illyés esetében kiváltképp ez a helyzet: egyszerre legyen filozófus és esztéta a talpán, aki megközelítő biztonsággal képes leválasztani alig átfogható oeuvre-jéről a non-fictiont, vagyis a nem-kitaláltat. Elsőként persze az iskolás gyermeknek is a Puszták népe jut az eszébe. Ám aki a magyar szociográfiának e máig legmesszibbre csillanó gyöngyszemét közelebbről is szemügyre veszi, az menthetetlenül kedvet érez, hogy megtudja: miről szól a Magyarok, a Lélek és kenyér, a Csizma az asztalon; hogy mit írt Illyés az 1945-ös dunántúli földosztásról, a dél-franciaországi faluról a 40-es évek második felében, milyennek látta 1934-ben Szovjet-Oroszorszá- got. S a felsorolás még mindig vigasztalanul hiányos... Gondolkodásunk — miként az alábbi beszélgetés is — hajlamos arra, hogy visszakanyarodjék újra és újra a Puszták népé-hez. Hazai valóságirodalmunknak máig ez az egyetlen műve, mely kétségbevonhatatlanul világirodalmi jelentőségű, s ennek megfelelően ismert is úgy Európában, miként a többi kontinensen. Jószerivel nem is tudni pontosan, hány nyelvre fordították le. A magyar szociográfiára gyakorolt hatása pedig felmérhetetlen —, talán ennek tudható be, hogy eddig csakugyan nem történt kísérlet annak kitapogatására, miként épült be a rácegrespusztai cselédségről szóló éposz a legújabbkori realista igényű prózai művekbe. Illyés Gyula kérdéseinkre adott válaszai a valóságirodalomban való jobb eligazodáshoz adnak fontos fogódzókat, s meg nem kerülhető támpontokat, szólván nemcsak irodalomról, hanem népről, nemzetről és magyar sorskérdésekről egyaránt. Azzal szeretném kezdeni a beszélgetést, hogy a Puszták népé-t mi olvasók feltétel nélkül tartjuk írói remeklésnek, kikezdhetetlen műnek, melynek sűrű szövetén nem üt át semmiféle tanult stúdium, tézis, elmélet, ami a tudatos felkészülésre utalna, jelen esetben ez inkább előnyére vált a műnek, semmint kárára. Mégis nehéz elhinni, hogy a századunk első harmadában ható és divatozó szociológiai áramlatokkal, iskolákkal, irányzatokkal előzőleg ne kötött volna szoros ismeretséget. Mi a való helyzet? Szociográfiáról diákkorom óta tudtam. Magát a műfajt, mely irodalom is, tudomány is, átmenetinek tartottam, azaz többféle ismeret között elhelyezkedőnek. Meglehetősen sok könyvet is ismertem. Már Párizsban az egyetemen a Durkheim-et „tanulmányoztam”; ott ismerkedtem meg Frazer-ral is, később sokat hallottam Frobenius- ról. A szociológia mellett pszichológiát is hallgattam. Főleg a Frazer-féle agnosztikus nép-pszichológia volt akkor mondhatni divatban. Egyszóval ilyen téren is tájékozód3
