Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 2. szám - „FUTÓHOMOK” SZOCIOGRÁFIAI TANÁCSKOZÁS ERDEI FERENCRŐL - Gajdócsi István: Szembesíteni az eszmét és a gyakorlatot (Megnyitó beszéd)

eleven csodákra képes” parasztokhoz is. Többször megfordult nálunk, előadásokat tartott, vitázott, érvelt, pörlekedett, tanácsokat adott, észrevett minden eredményt, azokat feldolgozta, propagálta, ajánlotta másutt is. Mindig szívesen emlékezett itt töltött napjaira, meghatottan fogadta, hogy 1969-ben tiszteletbeli tagjává választotta a Katona József Társaság. Mi tiszteltük és tiszteljük benne a tudóst, a politikust, s az írót, de mindenekelőtt azt az embert, aki tehetségét, tudását saját osztályos-társai, népe érdekében kamatoztatta. S aki éppen ezért volt képes meglátni e szigeten azt, hogy „kiművelt emberfők” munkálkodnak e város szellemi értékeinek gyarapításáért. Kiemelte a Futóhomokban, hogy „Kecskeméten jelenik meg a haladó magyar fiatalság legtöbb komoly orgánuma, a Tanú, a Válasz, a Magyarságtudomány és az Apolló”, irodalmi életünk legújabb próbálkozásaihoz gratulált, élénk figyelemmel kísérte, hogy az „Aranyhomok”, a „Kiskunság” részsikerei után a Forrás valóban meggyöke- reztetője tud-e lenni az elkötelezett szocialista magyar szépirodalomnak, főleg a szociográfiának.

Sokoldalú tehetség volt és erős egyéniség. Másképpen elképzelhetetlen, hogyan tudott maradandót alkotni három olyan életszférában, amelyek mindegyike külön is egy teljes embert kíván. Nagyon igaznak érzem Bajor Nagy Ernő mondatait, amelyeket 60. születésnapja alkalmával írt Erdeiről: „el tudom képzelni, hogy kezében egyetlen ácsszekercével hajlékot építene családjának, kapával és kaszával megteremtené a család kenyerét, és szabad idejében tankönyveket írna gyermekei használatára. Személyében és sorsában egyszerre több nemzedék ismeretanyaga, életereje és fejlődési íve egyesült. Mindazt tudja, amit a földdel küzdő paraszt ősei tudtak, és a jövőt tudós módszerességgel fürkésző pillantása már azt is látja, amit egyetemet végzett fia egyszer még csak sejteni fog”.

Kiss Árpád a Katona József Társaság Jubileumi évkönyvében is úgy emlékezik, hogy „mindenhez volt tehetsége, amihez csak fogott. Velem genetikáról beszélt, Mészöly Gyulával a paradicsom, fűszerpaprika és hagymanemesítés jelenét és jövőjét feszegette”.

Valóban sokmindenre figyelt, a gazdálkodásra, a településrendszerekre, falu és város közeledésére, szűkülő és mégis alig áthidalható távolságára, a szövetkezés, a szövetkezeti élet izgalmas formálódására, fejlődésére s ellentmondásaira.

Erdei Ferenc érdeklődése nálunk elsősorban a homokkal küzdő embert kereste, szerette, becsülte, csodálta, de nyugtalan szelleme gyakran eljuttatta a Bácskába is.

Kapcsolatunk, élményeim, melyeknek megidézésére felkértek, nem nagy lélegzetűik, említésre töredékesen érdemesek, hiszen sodró nagy életútjának csak másodperces megállói voltak.

Én kerestem őt, szerettem tanulni tőle, gyakran jött hozzánk vizsgálni a zsendülő mezőgazdasági nagyüzemet, tanulmányozni a soha nem szervezett paraszt számára új közösségi formát, nézni a bácskai város (Baja) színeit, érezni ízeit, figyelni életritmusát. Nem akarok anekdotázni, jellemzésére sem vállalkoznék, csak azt szeretném elmondani sommázva, amire kapcsolatunk nyomán, meg évekkel később rádöbbentett.

Szuggesztív volt, örökké nyugtalan, céltudatos, újat-jobbat kereső szellem (megmondom, mert így éreztem mindig: nálánál okosabb emberrel nem találkoztam). Mindig adott újat, használhatót és messzire látott. Termelőszövetkezetünk életének első esztendejében amolyan munkafényképet készített rólam, nekem. Bebizonyította, hogy nem tudok ökonomikusán dolgozni. Abban az időben (1960—61-ben) a tegnap egyéni parasztját a közös gazdájává kellett formálni. De hát ennek sok apró gondja volt, azonkívül kialakult munkatempót, formát kellett változtatni. Nálunk az egyéni paraszt az állatok etetése, gondozása után, úgy 7 óra tájt ment ki reggel a földre dolgozni. Amikor a nagyüzemben többszáz hektárnyi lucernát kellett villával, gereblyével,

36