Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 2. szám - „FUTÓHOMOK” SZOCIOGRÁFIAI TANÁCSKOZÁS ERDEI FERENCRŐL - Gajdócsi István: Szembesíteni az eszmét és a gyakorlatot (Megnyitó beszéd)
kevés primitív géppel betakarítani, azt csak hajnalok-hajnalán tehettük, amikor még harmatos a lucerna és nem törik a levele. Ezért hát éjjel 2 órakor már végig kopogtattam az ablakokat „gyerünk a lucernásba” jelszóval. Ő miközben bebizonyította, hogy a munkábahívásnak ez a formája napi energiám 40%-át viszi el, meg azt, hogy az általam vélt nemzetiségi villongások régi családi meg egyéni ellentétekből fakadnak, jórészt a reggeli pálinka hatására, ajánlotta, hogy beszélgessek többet esténként a családokkal, parcellázzam jobban a munkát a brigádvezetők között. Ezt megcsináltam és megjavult a munkaszervezés, töredéknyi lett a veszekedés. Az újonnan formálódó paraszti közösségben nagy fontosságot tulajdonított a kiterjedt, tekintélyes családoknak. Még egy olyan viszonylag homogén középparaszti rétegben is, mint a miénk. Szenvedélyesen kutatta e családok hatását, szerepét a közösségben, néha érthetetlen egymásnak-feszülésüket, közérdeket mellőző állás- foglalásukat, lassú oldódásukat. Amikor 1964-ben elbúcsúztatott termelőszövetkezetemtől, azt hittem, hogy erről a közösségről, erről az üzemről én tudok legtöbbet. Hiszen benne voltam jóban, rosszban, egyéni sorsokban, a közösség minden rezdülésében, az építésben, az állat- állomány kialakításában, a gépesítésben. Erdei 20 kérdésre kért tőlem rövid információt, két napig járta a termelőszövetkezetet, beszélgetett az emberekkel. A közgyűlésen pedig olyan viszonyokat tárt fel, olyan mélyre nyúlt és olyan messzire látott az emberekről, a termelésről, a holnapról szólva, hogy be kellett vallanom önmagámnak is: ezek jó részét nem tudtam, nem láttam meg, nem alakítottam tudatosan, vagy csak érzékeltem, sejtettem. Találkoztam vele Pártkongresszuson, a Tudományos Akadémián, közgyűlésen, és jelen voltam árokparti beszélgetéseken. Nagyszerű gondolatait, ösztönzéseit mindig meggyőzően, érthetően, egyszerűen mondta el, az egyetemi tanár, a városi vezető, a tsz-tag egyformán megérthette. Bámulatos volt agyának befogadóképessége, memóriája, kombinációs készsége. Egyszer Major Mátéval együtt láttuk vendégül. Arról beszélgettünk, hogyan lehetne Baja büszkeségét, a Béke teret otthonosabbá, oldot- tabbá tenni. Aki nem látta, annak elmondom, hogy a Béke tér nem egyszerűen tér. A város általa tárulkozik ki, mutatja arcát a körülölelő víz felé. A beszélgetés során — én jegyeztem — Erdei Ferenc a Városi Tanács ablakából kitekintve 38 variánst mondott el fejből, mindegyik különbözött a másiktól. Ez mint szellemi teljesítmény már magában megdöbbentett, de akkor már csak csodálkozni tudtam és a többiek is, amikor ugyancsak fejből és tévedés nélkül hasonlította össze a második variánst a 36-kal, az 5-et a 24-kel és így számolatlanul, hitelesen tovább ... Ma sem tudom, hogyan és mikor, de minden levelet, jelzést elolvasott és nemcsak ,,tessék-lássék”, de a 2 oldalra gyakran 3-mal válaszolt, érdemben helyeselt, érvelt, vitatkozott, javasolt, szinte észrevehetetlen, de később jelentős hatású, apróbb dolgokra is felhívta a figyelmet. És még egyet róla kapcsolatunk alapján: nagyon értékelte a hétköznapok apró örömeit. Pl. egy-egy étel ízeit, illatát, készítésének módját olyan izgalommal firtatta, úgy tudta érzékeltetni, megmagyarázni, hogy az ember számára elveszett az idő. Aki elolvasta a Néprajzi ínyesmesterség című könyvecskéjét, az egyetért velem. A paraszti sors alakítása volt Erdei Ferencnek tulajdonképpen a fő gondja indulásától élete utolsó éveiig. Azt szerette volna, ha minden paraszt tanul, mert világosan látta, hogy ez a felemelkedés egyedül lehetséges útja. Hisz a paraszti világ — vallotta Erdei Ferenc már a harmincas évek végén — a nyomor mellett a szellemi elnyomatás, a szellemi sötétség. Ebből kell először kilépni: ,,A szabadság és építés ott kezdődik, ahol a világ nem paraszt. De hiszek az emberben, aki paraszt. Velük lehet országot építeni”. 37
