Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - Tóth László emlékezete

a fejlődésben, a szocializmusban, ellene volt minden reakciós társadalmi, kulturális Ós politikai irányzatnak, s ez tökéletes összhangban fért meg azzal, hogy a történelem talaján állt, s a hagyományokat általában megbecsülte, az ösztönző, és haladó hagyományokat pedig a ma részének fogta fel, s a jövővel kapcsolta össze azokat.

Mindig nyitva volt az egyetemes emberi távlatok előtt, s ugyanakkor kecskeméti lokálpatrióta volt. Úgy is mondhatjuk: minden ízében magyar hazafi volt, s egyben az emberi történelem egészének és internacionalista közösségének az áramkörében élt. Életének ez a szintézise, amilyen egyszerű, annyira példaszerű a megvalósítás következetességében. A kor, amelyben élt, sokkal inkább e két hovatartozás konfliktusaival volt teljes, mintsem összhangjának és dialektikus egységének a megvalósításában. És a lokálpatriótasága is. A provinciális homokba temetkezésnek nyoma sem volt Tóth Lászlóban: Kecskemét és a nagyvilág, a kecskeméti homok és a földgolyó együtt és egyként az ő világa volt; éppen igazi lokálpatriótasága kapcsolta össze a más világokban élők közösségével.

És mi volt ő társadalmi mivolta szerint? Az író Veres Péter, parasztként, így mondta: szívem szerinti értelmiségi ember volt. De József Attila vagy Kassák Lajos ugyanígy mondhatta volna a munkásosztály nevében. Én pedig általánosítva így merem mondani: a sokgyerekes ipari munkás fia a régi világban úgy lett értelmiségi, hogy ez új világunkban is példája az értelmiségi embernek. Úgy is példája, hogy azt a nyíltságot és felelősségérzetet képviseli, amivel a történelem és a társadalom minden problémájával szembe kell szállni az igazi értelmiséginek, s úgy is példája, hogy elkötelezettje a munkásságnak és a parasztságnak: értük és velük kutat, gondolkodik, ír, beszél, dolgozik és alkot. Tóth László emberi nagyságának ezt az elemét emelem szívem szerint a legmagasabbra, s ezt állíthatjuk legfőképpen a fiatalok elé, a maiak és az ezután felnevelkedők elé is.

Az emlékezés mindig szubjektív, mindig személyes. És akinek az emléke sokaknak személyes élménye, az a társadalom, a város, a nemzet emlékezetében él. Tóth László társadalmi méretű emlékezetéhez hadd adjam hozzá a magam személyes emlékezését is.

Kezdő falukutatóként ismertem meg 1934-ben, s ettől kezdve életem nem egy időszakában volt nevezetes szerepe. Ezek egyike-másika életreszóló élmény és tanulság. Csak néhányat idézek ezek közül most. A kecskeméti piactéren való látogatások során — még a parkosítás előtt — tőle tanultam meg a Duna—Tisza közi homok szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermelésének számos olyan titkát, amit, mint makói hagymás, nem tudtam. S a másik: a fasizmus elszabadulása időszakában egyre szorongatottabb helyzetünkben feleségemmel együtt az ő nyugtató bölcsessége és menedéket adó barátsága segített át nagyon kritikus helyzeten. Vagy később, új államunk építése során, az ő polgármesteri tapasztalataiból sokszor és sokat merítettem olyat, aminek az igazi értelmét csak most kezdem igazán felfogni: érettebb elmével és több tapasztalattal a hátam mögött.

Aki már tud egyet-mást a világról, az már nem mindenkitől tud tanulni, de mind többet tud tanulni azoktól, akik valóban forrásai az ismereteknek és tapasztalatoknak. Tóth László azok közé tartozik, akiktől nagyon sokat tanultam. Csak két különösen gazdag tanulási alkalmat idézek még.

Olyan kecskeméti összejövetelen voltunk együtt, ahol sokféle gondolkodású ember volt jelen, de mind törzsökös kecskemétiek. Valamilyen reakciós megjegyzésre kifejtette Tóth László, hogy miért téved az illető, majd a termelőszövetkezetek, a tanyák és a parasztság jövőjét fejtegette kecskeméti megfigyelései és következtetései alapján. A meggyőződés heve, amivel síkraszállt a haladásért, a körültekintő bölcsesség, amivel a helyzet és a fejlődés minden lényeges elemét megvilágította, s egyszerre a türe14