Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - Tóth László emlékezete
hetnénk, akiket pénzzel, orvossal, gyógyszerrel, menedékkel és baráti szóval segített, amikor bajba kerültek. Újságíró is volt. 1914-től kezdve jelentek meg cikkei a kecskeméti újságokban és folyóiratokban, s az országos sajtóban is, nem beszélve szakirodalmi tevékenységéről. Miről szóltak ezek az írások? Mindig valami időszerűről és lényegesről, ami éppen akkor és éppen ott fontos volt, s arra indította az újságíró Tóth László lelkiismeretét, hogy szót kell emelnie: a haladásért és a maradiság ellen, a szocializmus mellett és a fasizmussal szemben, a földreformért és a demokráciáért; Kecskemét múltjáról és jövőjéről, a homokról, a tanyákról, a barackról; a termelésről és a piacokról, az iparról és a mezőgazdaságról; irodalomról és művészetekről, tudományról és gyakorlatról; a sakkról és az idegenforgalomról, s újból és újból a szűkebb és tágabb hazáról, múltunkról és jövőnkről, belső ügyeinkről, s hírünkről a nagyvilágban. A szó legnemesebb értelmében közéleti ember volt Tóth László: politikus, gazdaság- politikus, várospolitikus és városi igazgatási vezető. S milyen korszakban, milyen változások közepette volt ugyanazon eszmékért harcoló tisztségviselő és tisztségeitől független közéleti vezetőember! A Nemzeti Tanács titkára volt az őszirózsás forradalomban, direktóriumi tag a Tanácsköztársaságban, polgármester a népi demokráciában, tanácselnök helyettes az ellenforradalom után; a két világháború között és a személyi kultusz korszakában pedig a hivatali tisztségektől távoltartott ember, de nem a közéletből kiiktatható társadalmi és politikai tényező. Legendák vannak arról, hogy miképpen szállt síkra igaz ügyekért és szegény emberekért a Horthy-korszakban; hogyan vezérelte utolérhetetlen bölcsességgel és emberséggel a várost a felszabadító harcok után a katonai parancsnokság, a koalíciós pártok és a lakosság között egyeztetve, harcba szállva, rábeszélve és segítve. Bölcsességgel és emberséggel politizált, megértőén és rugalmasan, szinte úgy tűnhetett, hogy szelíden. Ám e szelídség mögött a meggyőződés tüze égett, s tudott fegyverekkel szemben is nemet mondani, s fegyvert ragadni is kész volt. Az 1945-ös januári német ellentámadás napjaiban a szovjet városparancsnokságra hívatták. „Lehetséges — közölték vele —, hogy a fasiszták átkelnek a Dunán és Kecskemét is veszélybe kerül. Biztos, ami biztos, készüljön fel arra, hogy családjával „hátrább” kell költözniök. A németek kezében biztos halál várna rá.” És az öntudatos humanista, a békés meggyőződés híve, a menekülés helyett fegyvert kért és kész volt beállni a katonák közé. Tóth László modern polihisztor volt. Nemcsak úgy, hogy többféle tudományt művelt, hanem ennél szélesebben: többféle pályán volt egész ember. Művelője volt az irodalomnak és rátermett politikus, de mezőgazdasági és kereskedelmi szakembernek, jogásznak és közgazdásznak, idegenforgalmi és tanyai szakértőnek, szervezőnek és vállalkozónak egyaránt jelesül állta meg a helyét. S mindezeken kívül szakértője, művelője és szervezője volt a sakkozás szellemi tornájának, s szerző, szerkesztő és kiadó a sakk szakirodaimában. Mindez együtt olyan, mintha Jókai fantáziája szülte volna ezt a regényes hőst. De erről szó sincs. Nem romantikus hős volt Tóth László, hanem nagyon is realista ember, akinek azonban esze és szíve mindig a helyén volt, s gazdag emberi képességeit mindig lelkiismerete és elvi meggyőződése szerint vetette be a harcba és a munkába, ott és úgy, ahogyan a szükség kívánta. Ilyen vonásokkal jellemezhető az az életpálya, amelyet egyes nagy tettek és alkotások nélkül is a maga egészében kell a nagyság jelzőjével illetnünk. Az emberi nagyság tulajdonképpen azt jelenti, hogy valaki fölébe emelkedik az elfolyó és elmúló mindennapi életnek, kifejez vagy megvalósít valamit abból, ami lényege és értelme az életnek, az emberi sorsnak, s ezt a többi emberek felé is sugározza. Mi az, amit Tóth László pályája kifejezett és megvalósított, ami vonzóvá és sugárzóvá tette alakját? A haladás törhetetlen híve volt, s egyben a hagyományok őrzője és ápolója. Hitt 1?
