Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 12. szám - Kampis Péter: Orr-dokumentumok (elbeszélés)

Ott nem találtam. Némi kapkodás lengett körül, eredmény azonban nem született. A fermán, a szultáni menlevél, két hét minden kiváltsága, a MŰTÉTI ELŐJEGYZÉS eltűnt. Összevesztem a feleségemmel, kölcsönösen lehülyéztük egymást — ez sem segített. Egy ideig tanácstalanul álltam, majd felkaptam a táskámat, és már korántsem hősi érzésekkel elrohantam. Mindketten úgy tudtuk, hogy a nap folyamán valamikor hazajövök. Az autóbuszon azon gondolkoztam, hogy a dolgok a legritkábban szolgálnak eredeti rendeltetésükben. Ezt a papírt én azért kaptam, hogy november negyedikén felmutassam az ambulancián egy arra járónak; ezzel szemben kitűnő szolgálatokat tett gazdájának a többi emberhez fűződő kapcsolatok alakításában. Felmutatni nem tudom, a mór megtette kötelességét, a mór elment; meglelem majd fél esztendő múlva, amikor már nincs értelme. Vállat vontam hát és egyszerűen napirendre tértem a dolog fölött. Az autóbusz befutott a főtérre, leszálltam és elindultam a klinika felé.

Egy őszhajú nő ült a portán; megkérdezte, hová megyek. A kérdés meglepett, de készségesen válaszoltam neki, hogy mára vagyok előjegyezve műtétre, nyolckor kell jelentkeznem az ambulancián, s most éppen oda igyekszem. Választékos beszédem őt lepte meg, a portásfülke ablakán kibámult és bizonytalanul intett. Vidáman indultam az ambulancia felé. Sokan voltak, én elfoglaltam a helyemet. Kissé bizonytalan voltam magam is, fogalmam se volt, hogy most mi lesz, papírom nincs. Nyugtalanul fedeztem fel néhány várakozó kezében az enyémhez hasonló, de szép épségben megőrzött kartont. Az idő telt, semmi nem történt. Kék fényben fürödtünk. Erőszakkal a természetes kiválogatódásra gondoltam, az egyenletemre: é=y±/ h2-v3 hirtelen elöntött az a tudat, hogy a gyökalatti hülyeségem tualjdonképpen végtelen, érvényesülési sebességem nulla, van tehát numerikus értéke is személyemnek. Mennyi lehet vajon a }/-=*=—0? Elhatároztam, hogy mihelyst szabadlábra kerülök, megkérdezem F.-től, aki matematikát tanít, s biztosan ért is hozzá. Magam úgy döntöttem, hogy a végtelen hasonló érték a nullához, négyzetgyöke ugyanannyi marad. Még azt a kérdést is feltettem, hogy lehet-e a végtelenhez hozzáadni, vagy elvenni belőle? Ezen elég hosszú ideig tűnődtem. Hiszen, ha lehet, akkor nem volt, vagy már nem végtelen, ha pedig nem lehet, akkor a végtelen egyetlen érték, s akkor sem végtelen. Bajba keveredtem tehát. Szomorúan néztem körül, de senkit nem láttam, aki segíthetett volna rajtam. Az ambulancián pedig ott állt Gy. is, aki később a dialektika összefüggésekről szóló tanítását oly nemes egyszerűséggel fogalmazta meg a kórteremben, hogy belekápráztam. Elhagytam az evolúció rejtélyes és kanyarulatos csatornáit, s másik kedvenc témámhoz fordultam, a szemlélet genetikájához. Sokszor kellett írnom a szocialista tudatról, amit rendszerint nem találtam, s akkor mindig az volt a válasz, hogy e tudat kialakulásának holmi szemléletek a gátjai. Néhány éve dolgoztam ki azt az elméletemet, hogy a szemléletek alakulnak, egymás ellen dolgoznak, de valamiféle gátló szemlélet mindig akad. A genetika adott ehhez nagy segítséget. Bizonyos tulajdonságok hordozói csak akkor fejtik ki önmagukat, haadekvát és optimális környezetbe kerülnek. Serkentő — ha úgy tetszik, progresszív — szemlélet is létezik hát, valahol gondosan beágyazva a társadalom gén-kódjába, de a körülmények nem engedik kifejlődni. A szocialista tudat akkor alakul ki tehát, ha a körülmények hatására a gátló szemléletek kimendeleződnek, előkerülnek a haladó, jó házból való szemléletek és minden nagyon szép lesz. Újból végiggondoltam mindezt, s az emberekről való minden tudásomat latba vetve öt-hatezer évet tippeltem a végkifejletig, hacsak e tudat kialakításához muskétákat is nem vesznek igénybe, ami természetesen meggyorsítja a folyamatot, az út sokkal keservesebb lesz, de már négyezer év múlva eredményre számíthatnak.

28