Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 12. szám - Kampis Péter: Orr-dokumentumok (elbeszélés)

Vállat vontam.

— Nem tudom — mondtam — azt hiszem, az a szemüveges ember, P. tanársegéd, aki előjegyzett.

Letette a kávéscsészét az asztalra. Jóindulatú mosoly ömlött szét az arcán.

— Szólok B. docensnek, öregem. Jó barátom.

Nem tudom, hogy miért, de azonnal megmakacsoltam magam.

— Ne szólj.

Akkor még egész biztosan nem tudtam, hogy miért utasítom el ezt a voltaképpen jószándékú ajánlatot, de amikor negyedszer jött elő az a kérdés, elgondolkoztam. S az ötödik alkalommal ezt is végigjátszottam; ez volt a legjobb ízű játszma. Kis dráma zajlott le egy fontos személyiség fontos szobájában, többek jelenlétében. A végeredmény az lett, hogy mind a hárman, akik ott voltak, meggyőződtek arról, hogy tökéletesen hülye és felelőtlen vagyok — persze, nem tudtak azokról a kalandjaimról, amelyek az ambulancia várójában zajlottak, nem tudták, hogy a kék arcszín már letöröl- hetetlenül hozzám tartozik, s nem is bánom.

Fontos és szép poharakból ittunk.

— Mikor mész? — kérdezte tőlem egyikük.

— Negyedikén.

Akkor már október 31-e volt, kedd, negyediké tehát szombatra esett. A vasárnapot még munkában töltöttük, hiszen november 7-e keddre jutott, így összacsapták a hétfőt és a keddet. Kettős ünnepet csináltak.

— Negyediké, negyediké — lapozott a naptárában —, aznap már nem csinálnak meg. A vasárnap meg szombat, akkor nincs műtét. Nyolcadikén fognak operálni.

— Igen — mondtam udvariasan.

Egy kis szünet támadt. Ott volt M. doktor is, a barátom. Tőle indult megint az offen- zíva.

— Igaz — vetette fel hanyagul — ki is operál?

— Nem tudom pontosan — mondtam — azt hiszem, P. tanársegéd. Az a szemüveges.

Csönd volt. Megütközve bámultak.

— P.? — vonta fel a szemöldökét a legfontosabb — nem ismerem.

— Én sem — nyugtattam meg.

M. most már egyenesből szűrt.

— Mondtam neki — magyarázott a másik kettőnek — hogy szólok B.-nek. De nem lehet vele beszélni.

— Nem könnyű műtét — próbált ijesztgetni a harmadik — nem mindegy, hogy ki csinálja.

— Azért választottam gégészt — mondtam —, mert tudtam, hogy az urológusok nem értenek az orrhoz.

M. urológus volt. Felhorkantak mindhárman.

— Egy telefon kérdése az egész — készségesekedett a nagyfőnök és már nyúlt is a telefon után — Átszólok B.-nek. Ne akadékoskodj, ne bízd magad akárkire. P. egy kezdő.

— Istenem — vontam vállat —, valamikor neki is meg kell tanulnia a dolgokat.

— De miért épp a te orrodon tanuljon! — próbált meggyőzni M.

— Miért épp a Kalányos Józsi orrán tanuljon? — kérdeztem vissza. Határozottan kezdett bosszantani a dolog. És minél jobban iparkodtam azon, hogy B.-hez küldjenek, annál inkább megmakacsoltam magam.

— Látjátok — mondta M., — Nem lehet vele beszélni.

25