Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, II. rész)
Megtöröltem a talpam, háromszor is, beslattyogtam: Halványkék tapéta a falakon, súlyos függönyök, két hatalmas franciaágy, összetolva, előtte medvebőrök, szanaszét szórva keleti mintás párnák. — Isteni! — sikkantgatott odakint Eszti. — Itt még tojás is van! Akarsz ham and eggs-et? — Persze. Majd ugyanúgy pottyantjuk a rétikbe, nehogy észrevegyék. — Ja!. .. Igazad van! — Ugyan! Csináld csak! Azt hiszed, Hollandia után fognak ők arra emlékezni, mit hagytak a nyaralóban? — Gondolod? — És már kattantotta is be a villanytűzhelyt. — Milyen lemezek vannak? Ja, a lemezek! Elszántam magam, hogy átgázolok a néhai medvék bőrén. — Málnát, vagy eperjamot kérsz majd a reggeli után?.. . Na, mit találtál? — Paszundit! — Mit? — Csipkebogyó lekvárt. — Hecsedli?... Az nincs. — Nem baj... Lemez viszont van... Vivaldi... Mozart... Beethoven... Johann ... Sebastian . .. Bach . . . Abbahagytam, mert egyszerre csak megéreztem, hogy a hátam mögött áll. Furcsa, szinte rémült szemekkel nézett. Hirtelen visszajött a fülembe a saját hangom: úgy olvastam a neveket, ahogy írva vannak! Hülyéskedésből vagy magameleresztésből csináltam? — nem tudom. Egyből felment a pumpa: — Mi van!? — Semmi... Te! Azt mondtad ... nem értél le ... — Azt nem mondtam! — ... hogy a ... kötelet... — Ősszel tettem le az érettségit, külön engedéllyel, de egyetemre jelentkezni akkor már késő volt!... Oké!? — Persze!... Ne haragudj . .. Hirtelen nagyon vidám lett, visszaröpdösött a konyhába, onnan kiáltotta: — Tégy föl valami tisztát, könnyűt! Például a L-prelűdöt! — Köpüljegyzékszáma? — Hülye! Megkerestem, feltettem, térdemen összekulcsoltam a kezem és ráhajtottam a fejem. Szeptember első vasárnapja volt, bányásznap. Apám kora reggel felvette ezüstsújtá- sos ruháját, hátul még egyszer lekeféltette anyámmal, és elindult, be a központba, az ünnepségre. Kiálltunk a kiskapuba, néztünk utána, amint beéri nehéz léptű társait, kezelnek, és úgy vágnak neki a hegynek. Akkor anyám engem gyorsan beállított a tek- nőbe, szép fényes-pirosra lecsutakolt, rám adta az ünneplőmet, és terjedelmes pofonokat ígért, ha összepiszkolom magam, míg ő is elkészül. — A templom zsúfolásig volt öregekkel, asszonyokkal, gyerekekkel. A nagyobb ministránsok mondták: a legcifrább mise lesz, csak éppen a pap nem könyöröghet a bányászokért, mert megtiltották neki. De azért az asszonyok ugyanolyan szívettépően zokogtak, az öregek harákoltak, mint előtte való években, mikor még szabad volt az Urat felszólítani, hogy legyen a falu férfiainak védelmére — s mint ötvenhat után, mikor újra megtehette a tisztelendő úr. Mise után az asszonyok csirkéket üldöztek, a vén banyákat beállították krumplit pucolni, minket, gyerekeket pedig venyigét tördelni a spórba. Nemsokára olaj- és zsírszagfelhők úsztak a piros cserepes házak felett, s mire az emberek megjöttek az 8
