Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - MŰHELY - Közelkép a szociográfusról (Beszélgetés Féja Gézával - Az interjút készítette Hatvani Dániel)
FORRÁS: Most hadd ugorjunk az időben egy kicsivel nagyobbat. Amikor az 50-es években Békéscsabára kényszerültél, szerepet játszott-e odakerülésedben, hogy korábban a Viharsarok témáját éppen onnan vetted, éppen annak a vidéknek volt a központja ez a város? FÉJA: Föltétlenül szerepet játszott, a kiadó vitt le eredetileg Békésre, mert Budapesten élelmiszer nem volt, nyomorogtunk. Hogy ott maradtam, abban föltétlenül szerepet játszott az is, hogy ezer és ezer szál fűzött ehhez a tájhoz. Ismertem nemcsak a tájat, de népét is, és valamiféleképpen ez a nép, amely mindig nagyon emberi, nagyon megértő, nagyon jó volt hozzám, családot és otthont jelentett. FORRÁS: Ismeretes, hogy a 40-es évek végefelé bekövetkezett politikai változások majd egy évtizeden át nem nagyon kedveztek a szociográfiai törekvéseknek. Ily módon benned, gondolom, a nosztalgia élt csak, hogy jó volna tovább folytatni, de nincs rá igény a hatalom részéről, és kiváltképp nincs biztatás a szociografizálásra. Hogyan és mikor tört meg a jég? FÉJA: Amikor jött a biztatás, írtam. A 60-as évek elején megírtam a Sarjadás-t, az átmeneti időt, amidőn a múlt, jelen és jövő egymásba szakadnak, és a legkülönbözőbb társadalmi-emberi erők küzdenek új élet megteremtéséért. Megjelent, de sajnos a terjesztése körül nagyon sok hiba történt. A könyvet ugyanis a Sárközről és a sárközi falvakról írtam, s e vidék egy-egy falujába két példányt küldtek, holott elfogyott volna több száz is, akkora volt az érdeklődés. Egy-kétszáz példányt kapott Szekszárd. Az emberek bejöttek, és az is napok alatt elfogyott. Nagynehezen Szekszárd kapott még valahonnan példányokat, de távolról sem jutott arra a tájra, amelyről írtam, annyi példány, amekkora igény volt. Később azután arra hivatkoztak egyesek, hogy nem fogyott el. Ha nem vitték oda, ahol keresték, akkor nyilvánvalóan maradtak példányok. Szóval a terjesztése körül hibák voltak. FORRÁS: Talán nem érdektelen megkérdezni, hogy tulajdonképpen konkréten kiktől kaptál biztatást erre a könyvre, és hogyan, milyen előzmények után fogtál e munkához? FÉJA: A biztatás többfelől jött, elsősorban a Szépirodalmi Könyvkiadótól. Előbb egyik antológiájába írtam Sárközről, majd szerződést adott a Sarjadásra. Két éven keresztül gyűjtöttem az adatokat. Ismét gyalogszerrel, havas tájon keresztül, toronyiránt jártam faluról falura. Beszéltem mindenkivel, minden rangú emberrel, ellenőriztem mindent. így talán a jövő majd észreveszi, hogy egy érdekes történelmi pillanatot örökítettem meg, az átmenet ifjúkorát. Természetesen — míg Békéscsabán voltam, addig is jártam a falvakat — a falu átalakulását nem tévesztettem szem elől sohasem. Úgy jártam a falvakat — többek közt Győrffy Györggyel (jelenleg a Nemzeti Színház tagja) —, hogy megcsináltuk a legszebb magyar versek estjét Balassitól József Attiláig. Mondhatom, már akkor láttam, hogyan alakul egy új közösség. Van Békés megyében egy falu: Elek. Sváb falu volt, a svábokat kitelepítették és mint mondták, az ország minden részéből hoztak oda teljesen szegény, javarészt lumpen elemeket, nem lehet semmit sem kezdeni velük. Nem is ajánlották, hogy ottan tartsunk irodalmi estét, de én ragaszkodtam Elekhez. Nagyon hideg téli napon délután öt órakor megérkeztünk egy jéghideg terembe. A teremben összezsúfolódott 5—600 ember délután ötre, és este 8-kor még nem akartak elmenni. Mindig ilyennek képzeltem a kultúr- közösséget. Olyan szomjúság volt ezekben az emberekben, annyira megértették a szöveget, olyan mélyre szívták, hogy akkor láttam, csakugyan itt van egy új közösség teremtésének az ideje. Ennek szellemében fogalmaztam meg hivatásunkat. Ha az egész nép szövetkezetekben van, ha a falu átalakult szövetkezeti faluvá, akkor nekem, aki 69
