Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Lázár István: Ördögárok

vállalta a nehezét a mintegy tízéves terepmunkának. Elsősorban ősszel és tavasszal járták az országot, mert ekkor jobban áttekinthető a táj, a földet nem takarja úgy a növényzet. Gyakran fáztak, gyakran áztak tehát, és túráikat az úttalan utakon jelentős részben tapadós sárban tették meg, súlyos gumicsizmában. Nem járhattak másként, mint gyalog. Mert kocsijuk nem volt, rendes autó sem, nemhogy terepjáró. De még ha lett volna, az is csak a napi kiindulási pontokra vihette volna őket, és sohasem tudták megbecsülni, hogy estére meddig jutnak el. Patay Pál így vált élő menetrend könyvvé: társai szerint több száz vonat és autóbuszjárat összes adatát fejben tartotta, egészen a feltételes megállóhelyeken áthaladások időpontjaiig.

Kimentek tehát egy-egy ismert árokszakaszhoz, megállapított végponthoz, végigjárták, ami látható volt, és kinyomozták azt is, aminek szemre már nyoma sem maradt. Néhol a talaj elszíneződése, máshol a fiatal vetésben mutatkozó finom árnyék, színárnyalat-eltérés igazította őket el. Tanulmányoztak légifelvételeket is. Az azokon mutatkozó finom vonalak közül kiszűrték a meglevő vagy a régi dűlőutak, vízlevezető árkok, árvédelmi töltések, mezőgazdasági táblahatárok jeleit, s ami maradt és a mi az elveszített, a feltételezett Ördögárok irányát sejttette, azt megpróbálták a helyszínen a hajdani árokkal azonosítani. Ez néha csak talajfúrásokkal sikerült, máskor pedig a talaj elektromos ellenállásának műszeres mérésével (mert ahol egyszer megbolygatták a talajt, ott ellenállása megváltozik).

Az eredmény felülmúlt minden várakozást. Százával készültek a terepjárás jegyzetei, jegyzőkönyvei, a fényképek, a térképvázlatok. S a kutatás térképlapjaira mind több határozott, sötét vonalat húzhattak — részben egymással párhuzamosan vagy egymást keresztezve.

Az Ördögárok két végpontja között a távolság légvonalban 350 kilométer. Az árokrendszer fő irányát mérve, 600 kilométeres távolságot kapunk. A feltárt árkok teljes hossza azonban 1200 kilométernél több. Közbül a védműrendszer egyes szakaszait máig sem sikerült megtalálni — bár feltételezhető, hogy néhány ilyen helyen mély mocsarak szolgáltak természetes védelmül —, máshol viszont két-, sőt háromszoros vonal mutatkozott néhány vagy néhányszor tíz kilométernyire egymástól. Ezt azonban minden szóbeli magyarázatnál jobban mutatja a mellékelt térkép.

A kutatás évtizede alatt kitűnt, hogy az Ördögárok viszonylag épen maradt meg, ahol erdőben haladt, mert ott több emberöltő is eltelt, amikor egy-egy tarvágás zavarta a nyugalmat — de az se sokat bolygatta a talajt. Ugyancsak épségben maradt a sánc és az árok ott, ahol valaha két község területének határául jelölték ki, és ezért védelme a környék lakóinak fontos érdekévé vált. Kitűnt továbbá, hogy az Alföld múlt századi árvízmentesítésekor egy hosszabb szakaszon az Ördögárokba vezették be egy kisebb folyó, a Tárná vizét. S az első világháború után, a versailles-i békeszerződésben kijelölt, s a második világháborút követően ismét helyreállított magyar—román határ egy része ugyancsak az Ördögárokkal azonos.

Véglegesen megállapítható volt, hogy az egész árok- és sáncrendszer egységes egészet képez, s a Kárpát-medencében és környékén található más sáncokkal részben rokon — hogy melyekkel és milyen módon, erről még szólunk —, részben viszont időben és térben pontosan elkülöníthető. Néhol nem az idő tüntette el a nyomait, hanem még az építés során abbahagyták a munkálatokat, mert a tervezők menet közben megváltoztatták elgondolásaikat — a keresztezések nyilván ilyen tervkorrekciók következményei. Máshol annál tudatosabb a többszörös vonalvezetés: ha a támadóknak sikerült leküzdeniök az első védvonalat, még várta őket a második, a harmadik.

Az árok és sánc szerkezete világossá teszi, hogy a védmű az északról és keletről, a Kárpát-medence peremvidékei felől érkező, lovasnomád támadás ellen kívánta védeni a Kárpát-medence közepét, ,,puha belsejét”: a Duna és a sáncok közötti részt.

57