Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Tamás Ervin: Cigányfalu
nak. Azt viszont hangsúlyoznám, ha nem történik átfogó, a cigányság életkörülményeit gyökeresen megváltoztató intézkedés, a helyzet súlyosabbá válhat. Hajdúhadházon 1975-ben 30 ezer forintot fizettünk ki rendszeres, illetve rendkívüli segélyként, kivételes szülési segélyként. Húszezer forint volt a különösen hátrányos helyzetben levő gyerekekre fordított pénz összege. Ebből ruhát, tanszert, illetve rendszeres segélyt fizettünk azoknak, akiknél csak az anyagiak hiánya miatt nem lennének biztosítottak a gyermeknevelés feltételei. Az ötvenezer forint 80—90 százalékát cigányok kapták. De míg putrilakók a cigányok, addig a segélyekkel nem sok eredményt lehet elérni. — Hogy lehet a putriból kikerülni? — Legalább egyéves munkaviszony kell hozzá, meg egy kis előtakarékosság, hogy másutt építhessen, vagy vásárolhasson magának házat az illető. Eddig elég volt ötezer, most körülbelül nyolcezer forint meglétét kell igazolni. Ha a feltételek megvannak, a tanács ingyenes telekkel, az OTP pedig különösen kedvező hitelfeltételekkel járul hozzá egy-egy cigánycsalád kiköltözéséhez. Pillanatnyilag korlátlanul jelentkezhetnének, csakhogy kevés kivételtől eltekintve nincsenek meg a hitelhez szükséges feltételek. Évente alig tudunk öt-hat családon segíteni. TAMÁS ERVIN CIGÁNYFALU Gróf Széchenyi István vagy másfélszáz évvel ezelőtt azt javasolta, hogy a szerecsen inasok helyett alkalmazzanak a főurak cigányokat — így azok majd beépülnek a társadalomba. Valami ilyesmi jellemezhette tízegynéhány esztendővel ezelőtt Alsószent- mártont is. A község megtűrte cigányait, hiszen lakói nekik adták el drága pénzen a hízókat, a gyümölcsöt, zöldséget; megtűrte a falu őket, hiszen lakói velük takarít- tatták, vakoltatták házaikat, talán a lovak patkóját is ők kovácsolták: azaz minden olyan munkát velük végeztettek, amit más már nem vállalt volna. Alsószentmárton cigányai elhalt mesterségek filléreket jelentő fogásait örökölték őseiktől — tudtak bánni a fűzfavesszővel, kosarakat készítettek belőle; ismerték a bádogosmunkát, a vályogvetést, s bizonyára szórakoztatta az itt élő délszlávokat muzsikájuk (mely gyorsan beitta a szláv népdal motívumait), nagyhangú körhintásaik, erős tekintetű jósnőik. Eltűrték őket, ott ahol kellettek, ahol szükség volt rájuk — inassorban. Eltűrték, amíg kunyhóik kiestek a szemtávolságból, míg életük nem ötvöződött össze az övékkel. Eltűrték a piaci alkukban ejtett néhány szó erejéig, villanásokra a lakodalmakban, búcsúkor. Újságíró-kollégám meséli, hogy amikor négy éve Alsószentmártonban járt és egy cigányemberrel a kocsmába lépett, a cigányt kizavarták, s csak az ő erélyes közbelépésére volt hajlandó a kocsmáros mindkettőjüket kiszolgálni. A faluban mást is mesélnek. Cigány a járdán nem mehetett, csak a sáros úton, mert vagy megdobták kővel, vagy leütötték. A kocsmában egyszer a sokácok leitattak egy öreg vomát, bevitték az istállóba és trágyába temették. Reggel az emberek holtan találták. Megfulladt. 39
