Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Domokos Lajos: Putrilakók
sátorbul. Csakhát azok szombat vasárnap esznek-isznak, utána meg nincs semmi — válaszol Kanalasné. — Van olyan, hogy tanácstag — mondja Rézművesné. — Én is vótam máskor, de most van egy cigánykisjány. De az ugyanolyan, mint űk. Mert amikor a választás vót, több piszkos vót, mint tiszta. A piszkosok oszt ú'tet fogták. De míg én neveltem űket! Amikor én kimeszeltem a lakásom, akkor azt mondtam, hogy mindenki meszelje a lakását sorba. Akkor, amikor én jártam az orvosokkal, mindenkinek sorra vizsgáltam a haját, a ruháját, melyik tiszta, melyik nem. Amelyik nem vót tiszta, azt levetkeztettük, oszt bele mindet a fertőtlenítőbe. Itt rend nem lesz, míg cigánytelep lesz. Mert akkor a sok cigányt, ha egy rossz is akad köztük, mind letolják. Es milyen szígyen az! Egy kalap alatt vesznek bennünket. 5 A tanácselnök is mondja, hogy a mostani tanácstagnak nem sok hasznát veszik, így aztán a cigányok által választott bíróval kénytelenek együttműködni. A cigánybírónak nagy tekintélye van, bár hatalmának törvényes alapja nincs. A tanács ezt a tekintélyt mégis megpróbálja a cigányok felemelésének eszközeként felhasználni. Igaz, olyan embert szerettek volna bírónak, aki nem volt még börtönben. A felnőttek között azonban nem találtak ilyet. Ettől függetlenül a cigánybíró szavára mennek a gyerekek az iskolába ősszel. Egyedül a cigánybíró ismeri a telepiekre vonatkozó adatokat, csak ő képes követni az állandó változásokat. Ha hétvégén hazajön Pestről, ő szól a moziban hangoskodókra, s ő figyelmezteti azokat, akik túl sokat szereznek maguknak törvénytelen úton. Ha Hajdúhadházon nem is, Létavértesen sikerült találkoznom egy olyan tanácstaggal, aki nemcsak papíron tanácstag. Csató Tibornénak hívják. A ház, ahol férjével és két gyerekével lakik, a Berkes tér szélén áll. A lakásban tisztaság, rend. — A gyerekek? — kérdezem az asszonyt, hogy meginduljon köztünk a beszélgetés. — Óvodában vannak — válaszol. — Azért ilyen csendes a ház. — És maga? Úgy hallottam, a BARNEVÁL-nál dolgozik. — Igaz is volt az. De ott csak idénymunkát tudnak adni. Hogy a szezonnak vége lett, el kellett jönnünk. Ez a mi nagy bajunk — sóhajt. — A munkalehetőség. Mert hiába dolgozna az ember, nemigen van mit. A férfiak, azok csak lejárnak Debrecenbe, Budapestre, de az asszonynak itthon kell maradnia a kicsikkel. Azoknak meg aztán csakugyan rossz, akik valami miatt elmaradtak az uruktól. S ha ráadásul családjuk is van, hogy menjenek más városba gyerekkel, batyuval, pénz nélkül? — Ha Létavértesen lenne alkalom, dolgoznának? — Hogyne dolgoznánk már! — csattan erősebben a hangja. — Hiszen Debrecenbe is jó páran bejártunk, míg lehetett. Csak nekünk cigányoknak, kimondom, ahogy van, nehezebb mindenüvé bejutni, mint egy magyarnak, hogy ezt a szót használjam ... — Mint tanácstag, nem tehet semmit? — Azt nem mondanám. Hiszen ennek is része volt talán az idénymunkában. Hogy mindig mondtuk ott benn a tanácsban ezt a dolgot. — Hetvenhárom áprilisában választották meg ... — Az az igazság, hogy először nem akartam. Hogy miért? Tudja, a körzetben, ahova jelöltek volna, zömmel cigányok laknak. Úgy gondoltam, sok bajom lesz velük, kiabálnak, meg veszekednek is tán velem. Meg aztán nem is hittem, hogy elfogadnak. — Aztán mégis így lett. — Igen. De persze képviseltem én őket addig is, ha kellett. Az egész akkor kezdődött, mikor Seres Géza doktor úr ezelőtt vagy húsz évvel megszervezte a tisztasági 36
